A fiatalok alkalmazkodnak, a 65 év felettieket állítólag nem érdekli a vásárlási idősáv

Kép forrása: MTI

Az elmúlt napok tapasztalatai azt mutatják, hogy míg a fiatalok alkalmazkodnak az idősek vásárlási idősávjához, addig a nyugdíjasok nem igazán fogják vissza magukat. Délután is előszeretettel mennek zsúfotabb helyekre is. Ennek ellenére jogellenes, ha egy üzlet nem engedi be a 65 felettieket a nap bármely szakában.

A Magyar Nemzet cikke szerint több üzletben az előírtnál szigorúbban alkalmazzák a koronavírus-járvány elleni védekezés miatt újra bevezetett vásárlási idősávokat:

Akad vegyesbolt, amely az idősek délelőtti két óráján kívül már nem vagy nem szívesen fogad veszélyeztetett korú vevőket, ám ez jogellenes.

Úgy tűnik, hogy míg a fiatalok alkalmazkodnak a 65 év felettiek „előjogaihoz”, az érintett korosztály az első adventi hétvé­géig a vártnál kisebb arányban fogta vissza délutáni látogatásait a zsúfoltabb helyeken.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke elmondta, hogy jogellenes, ha az üzemeltető megtagadja a belépés lehetőségét a 65 év felettiektől az idősávon kívül. Hozzátette:

a szabad vásárlás lehetősége ellenére azt javasolják, hogy a védett korosztály tagjai a délelőtti idősávon kívül csak elkerülhetetlen esetben keressék fel az üzleteket, amelyekben karácsonyig egyre nőhet a forgalom.

Jó hír, hogy fegyelmezettebb lett a lakosság a kereskedelemben. Többen vásárolnak egyedül, és terjed a gumikesztyű használata is.

Pintér ökle lecsapott: 60 napra bezártak egy pékséget, az üzletvezető leírta, hogy miért – ezrek osztják a bejegyzését

loading...