Friss: jelentősen módosítják a választási törvényt, biztosan csak a közös listával nyerhet az ellenzék

Az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága támogatta azt a módosító indítványt, amely szerint az országos listaállítához 71 egyéni jelöltet kell állítani. Ha ezt a Parlament is elfogadja, az ellenzéknek nem lesz más esélye, csak a közös lista.

Támogatta a Fidesz-KDNP kedden az Országgyűlés igazságügyi bizottságában Volner János azon, a választási törvény újabb tervezetéhez benyújtott módosító javaslatát, amely tovább szigorítja az országos listaállítás feltételeit – tájékoztatta a Telexet Sebián-Petrovszki László, a DK pártigazgatója és országgyűlési képviselője.

A politikus, aki a bizottság tagja, azt mondta: a kormánypártok képviselői egyhangúlag szavazták meg a javaslatot, így 8 igen szavazat volt a bizottsági ülésen, míg a 4 jelenlévő ellenzéki képviselő nemmel szavazott.

Ez a javaslat szigorúbb, mint amit a kormány javasolt: a két hete, éjfél előtt egy perccel benyújtott javaslat szerint „pártlistát az a párt állíthat, amely – legalább kilenc megyében és a fővárosban – legalább ötven egyéni választókerületben önállóan jelöltet állított”. Korábban csak 27 egyéni választókerületben kellett jelölteket indítani az országos lista állításához.

Az új szabályok világossá kell, hogy tegyék az ellenzéki politikusoknak: nincsenek külön utak, csak a közös lista jelentheti a Fidesz-kormány vesztét!

loading...