Szlovákia és Csehország is kihátrál Orbánék mögül, előbbi helyre is tette a magyar kormány hazugságait

Kép forrása: MTI

Nincs egységes visegrádi álláspont az európai költségvetés vitájában: a Fidesz EP-képviselője szerint az EU-s intézmények össztűz alá vették a visegrádi országokat, ebből Pozsony és Prága semmit nem érzékel, írja az ÁtlátszóA cikk kifejti: a lengyel és a magyar álláspontot nem támogatják sem a csehek, sem a szlovákok, de még a románok és a szlovénok sem.

Miután a magyar kormány heves sorosozás és migránsozás közepette bejelentette, hogy megvétózzák az uniós költségvetést és helyreállítási alapot, a visegrádi országok külügyminiszterei egymás után jelentik ki, hogy ebben bizony nem számíthatnak támogatásukra Orbánék.

Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője azt mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, hogy a Visegrádi Négyek mindegyik tagját támadják az EU-s intézmények.

Szlovákia

„Szlovákia nem csatlakozik Budapest és Varsó vétójához az európai uniós költségvetés és mentőcsomag témájában”

– jelentett ki Ivan Korčok szlovák külügyminiszter a csütörtök délutáni video-konferenciák után. Hozzátette: „Szlovákia a jogállamiság területén nem hajlandó semmilyen kompromisszumra”.

A szlovák külügyi vezető szerint a jogállamiság az Európai Unió alapja, ez az, ami összeköti mindannyiukat. Hozzátette: irreális megbontani az EU-s alapok és a jogállamiság közötti kapcsolatot majd felszólította magyar és lengyel kollégáit, hogy ne akadályozzák az európai költségvetés elfogadását.

Szlovákia egyébként már hetek óta folyamatosan azt kommunikálja, hogy az EU-val folytatott vitában nem áll Magyarország oldalán. Épp ellenkezőleg: azt követeli az Orbán-kormánytól, hogy kezdje el tiszteletben tartani a jogállamisági kritériumokat saját hazájában is.

Csehország sem tart Orbánnal

Tomáš Petriček külügyminiszter egyértelművé tette álláspontjukat:

Nem támogatja a magyar és lengyel álláspontot a cseh külügyminisztérium vezetője sem. A mostani vita is megmutatja, hogy nem kell mindig hasonló álláspontot képviselni

– mondta Petriček.

A cseh külügyminiszter szerint Csehország egyes számú érdeke az, hogy a jelenlegi német elnökség idején a felek megegyezésre jussanak.

Egy magyar nő, akinek koronavírusban haltak meg a szülei beolvasott a vírustagadóknak – ezen gondolkodjanak el a maszkellenesek

loading...