Kijött egy új felmérés: nagyon rosszul áll a Fidesz szénája

Kép forrása: MTI

Az IDEA friss felmérése szerint a Fidesz–KDNP támogatottsága a teljes népesség körében az előző havi 34-ről 32 százalékra csökkent. A kormánypártok támogatottsága a biztos szavazóknál is 2 százalékponttal csökkent, jelenleg 48 százalékos.

Az IDEA Intézet emlékeztet rá, hogy ez a koronavírus-járvány kitörése előtti szint, az első hullám idején szerzett támogatottsági többlet fokozatosan elfogy. A pártpreferenciájukat nem vállalók, vagy abban bizonytalanok aránya 28 százalék.

Az ellenzéki oldalon nem nagyon történt változás:

A Demokratikus Koalíció maradt a legtámogatottabb párt (11%), mögötte a Momentum és a Jobbik (7-7%). A biztos pártválasztóknál sem a Momentum, sem a Jobbik támogatottsága nem változott (10, illetve 8 százalék).

Jelen állás szerint önállóan még az MSZP jutna be a parlamentbe, amelynek támogatottsága 5 százalék a teljes népességen belül és 6 a biztos szavazók körében. A kisebb pártok (LMP, MKKP, Mi Hazánk, Párbeszéd) mindegyikének 2 százalékos a támogatottsága a teljes népességben.

A kormánypártok az ellenzéki összefogás mögé kerültek

Az ellenzéki szövetség már többször jelezte, a 2022-es parlamenti választáson szoros együttműködésben indul. Mindez azért fontos, mert az utóbbi hónapokkal ellentétben október végén fordulat történt:

a Fidesz–KDNP támogatottságának 2 százalékpontos csökkenése elég volt ahhoz, hogy a mérleg a teljes népesség körében az ellenzék javára billenjen. Az együttműködést már tóideje előkészítő hat ellenzéki párt (DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd) össztámogatottsága (34%) magasabb, mint a kormánypártoké (32%). 

A biztos szavazóknál a kormánypártok továbbra is 2 százalékponttal több támogatót tudhatnak magukénak (48%), mint a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (2%) és a Mi Hazánk Mozgalom (2%) nélküli ellenzék (46%).

KDNP-s terror a parlamentben: kizárták a jobbikos képviselőt

loading...