Van olyan COVID-betegeket ápoló dolgozó, akinek csak feleannyit bérszámfejtettek, mint amennyi megilletné

A kép illusztráció - forrás: MTI

Fizetésének csak egy részét kapta meg több, COVID-betegekkel foglalkozó egészségügyi szakdolgozó – értesült a Blikk.

A lap úgy tudja, a Korányi kórház intenzív osztályára átvezényelt  szakdolgozók több mint 60 százalékának azért lett jóval kevesebb a fizetése, mert nem utalták el a nekik járó 50 százalékos emelést, ami a nagyobb terhelés és a veszélyesebb munkakörülmények miatt jár nekik, hiszen súlyos koronavírus-fertőzöttekkel dolgoznak 12 órás műszakban.

A cikkben azt állítják, van, akinek feleannyit bérszámfejtettek, mint ami a túlmunkával és pótlékokkal megilletné.

A Blikk szerint járványkórház és az átvezényelt dolgozókat korábban foglalkoztató másik intézmény nem tudott megegyezni a pénzügyi feltételekről.

Van, aki azt a tájékoztatást kapta, hogy ebben a hónapban már ne is számítson a korrekcióra, mert bérszámfejtési hiba történt: nem kerültek át az adatok a korábbi munkahelyükre, ahol a pótlékokat fizetik,

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma arról tájékoztatta az újságot, hogy mivel az átirányított dolgozók nem kerülnek személyi állományba az új helyen, így javaslatukra az 50%-os többletjuttatást az anyaintézménynek kellene kifizetnie a dolgozóknak, amelyet később megtérítenek az intézménynek.

loading...