Örömhír: a Pfizer vakcinájának napokon belül indulhat az engedélyeztetése, idén már 50 millió adagot gyártanának

Újabb hírek érkeztek a vakcina-kutatóktól. A Pfizer gyógyszergyártó cég szerdán közölte, hogy koronavírus elleni vakcinája 95 százalékos hatékonysággal rendelkezik, és biztonságos, azaz nincsenek súlyos mellékhatásai.

Múlt héten a cég már előre jelezte, hogy a részeredmények alapján több mint 90 százalékos hatékonysággal működik majd a vakcina, most azonban már a kísérlet teljes eredményét ismertették:

Közel 44 ezer önkéntes vett részt a kísérletben, akiknek a fele kapta az meg az igazi oltást, a másik fele placebót kapott. A 170 koronavírussal megfertőződött kísérleti alany közül 162-en voltak a placebo-csoportban, és csak nyolcan lettek beoltva az igazi vakcinával. A tíz súlyos esetéből kilencen kaptak placebót.

Ez a hatékonyság 95 százalék körüli eredménynek becsülhető az amerikai Pfizer és a német BioNTech szerint.

Kiemelték azt is, hogy az idősebb résztvevők körében, akiknél nagyobb az esélye a súlyosabb lefolyású betegségnek, szintén 94 százalék körül volt a hatékonyság. Hozzátették, hogy a védettség hét nappal a második adag oltás beadása után alakul ki. Úgy tűnik, hogy ha nem is védi ki 100 százalékban a betegséget a vakcina, de

a súlyosabb megbetegedést megakadályozza, ha a beoltott személy meg is fertőződik koronavírussal.

Közleményükben leírják, hogy napokon belül megindítják az engedélyeztetési eljárást a BNT162b2 kódnévvel illetett vakcinára, idén 50 millió, jövőre 1,3 milliárd adagot terveznek gyártani.

Egyetlen hátránya az amerikai-német fejlesztésű vakcinának, hogy rendkívül hideg környezetben, -75 fok körül szállítható és tárolható.

Az EU-ból való kilépés kérdését hozta fel Dúró Dóra: Orbán meghökkentő választ adott

loading...