Gyurcsány Ferenc: az erősnek mutatkozó emberről kiderült, hogy gyenge és alkalmatlan

Kép forrása: MTI

Gyurcsány Ferenc reagált az Orbán Viktor által bejelentett szigorításokra:

Akkor most kapitulált Orbán. Beismerte, hogy elkésett, és most idegesen megnyomta a STOP-gombot Magyarországon.

A volt miniszterelnök szerint „a küzdelem három fronton zajlik. Mit csinálunk a vírussal, mit a gazdasággal, mit a közeledő szociális katasztrófával.” A DK elnöke szerint „a koronavírus elleni küzdelem első frontján a kormányfő belátta: eddig elrontott mindent.”

Nem csinált semmit nyáron, nem csinált semmit ősszel, most meg rohan az események után. Lemaradt. Cserbenhagyta az országot. Most javítani próbál. Elkésett. Ezrek halála lesz az ára ennek.

A másik két fronton továbbra is tanácstalan. Vagy vak. Vagy süket. Vagy mind együtt.

Augusztusban Európában egyedüliként állította le a már akkor is elégtelen állami bérpótlékot és nem hosszabbította meg az elbocsájtottaknak járó támogatást. Orbán elaludt, most pedig kapkod, ötletel, tüzet olt, mert tönkrement körülötte a fél ország.
A kormányfő elveszítette az irányítást a folyamatok felett.

Az erősnek mutatkozó emberről kiderült, hogy gyenge és alkalmatlan. Nem érte kár. Az országért, zárta bejegyzését a DK elnöke.

Orbán Viktor kijárási tilalmat és digitális oktatást jelentett be

loading...