Vidnyánszky olyan kemény üzenetet küldött az EP-nek, hogy hatására rögtön feloszlatják magukat a színműs diákok

Egy órán keresztül foglalkozott a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyével az Európai Parlament Oktatási és Kulturális Bizottsága. Az online ülésre bekapcsolták Vidnyánszky Attilát, az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökét.

Vidnyánszky Mester pedig olyan kemény érveket küldött Brüsszelbe a diákok ellen, hogy ezek után magukat oszlatják fel a színműsök.

A kuratóriumi elnök üres üvegekről készült fotókat kezdett el mutogatni a videóban, bizonyítva, hogy Magyarország egyik legnívósabb tiltakozási akciója csak szemetelő suhancok játszótere.

Az október 23-i tüntetésről azt mondta,

„nem azért voltak rajta 15 ezren, ha voltak annyian, mert szolidaritást vállaltak a diákokkal, hanem mert a baloldali politikai pártok kampánynyitó politikai gyűlést tartottak”.

Vidnyánszky szerint a diákok

„már augusztus elején kiképzést kaptak, ismert baloldali mozgalmárok egyetemfoglalást tanítottak nekik”. 

Amikor a Fidesz vagy a hatalom ökle szembetalálja magát egy komoly, számára félelmetes csoporttal (magyarhangja: demokratákkal) egyből elkezdi őket lekicsinyíteni. Baloldali politikusok marionettbábuinak beállítani őket vagy éppen külföldön kiképzést kapott, szemetelő diákok képét festeni mások elé.

Szánalmas vergődés, amit Vidnyánszky és társai művelnek. Ezeket az embereket az igaz ügyért kiálló egyetemfoglalók erkölcsileg bármikor felülmúlják, és önkényüket legyőzik!

loading...