Megfenyegették a színműsöket: mutatjuk, milyen ocsmányságot mondtak nekik

A szinhazonline.hu számolt be az SZFE vezetőségének vasárnap kiadott közleményéről, amelyben az áll, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemen a korábban kiadott rektorhelyettesi és kancellári rendelkezések továbbra is érvényben vannak, így az egyetemen az őszi szünet hivatalosan elkezdődött.

Ez alapján a szünet utáni első munkanap október 27-én lesz.

“Aki az őszi szünet alatt külön kancellári engedély nélkül az SZFE létesítményeiben tartózkodik, azt saját felelősségére teszi, vállalva annak minden következményét”

– áll a közleményben.

Azt nem tudni, mivel fog járni, ha ezt megsértik.

Egy ilyen fenyegetés épp azt az arroganciát mutatja, ami ellen a hallgatók a kezdetektől fogva tiltakoznak. A hatalom nem megoldást keres, hanem üres fenyegetésekkel, erővel akarja érvényesíteni a szándékait. Ebből a nagy múltú egyetem polgárai és tanárai nem kérnek. Céljuk, hogy ugyanazt a minőségi képzést kapják, amit elődeik.

Jó színházat, jó filmet akarnak készíteni, ezredesek és ideológiai ripacsok nélkül. Ebben a küzdelemben támogatjuk őket, amíg el nem érik céljaikat.

loading...