Orbán elmondta, miért kell az egyházi intézményekbe tolni a pénzünket

Kép forrása: Koszticsák Szilárd/MTI

Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Budapest XXII. kerületében lévő Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium új középiskolai épületének átadása alkalmából mondott beszédet. A kormányfő többek között azt találta mondani, hogy

amikor az állam forrást ad egy egyházi intézmény építésére vagy fenntartására, akkor a pénzt a legjobb helyre teszi.

Orbán szerint „minden egyes forintnak a sokszorosát kapja vissza az egész magyarság oktatásban, nevelésben, kultúrában, családok, elesettek, szegények, öregek, betegek gondozásában vagy éppen nemzetépítésben, határon túli magyar közösségek megsegítésében. Sok-sok területen, ahol az egyház és az állam ma egymás munkatársai”.

Orbán Viktor azt is mondta:

„arra kaptuk a keresztény szabadságot (…), hogy homo christianusoknak neveljük” a gyermekeket, hitükért, családjukért, nemzetükért és embertársaikért elkötelezett embereknek.

Juszt László közzétett egy fotót Orbán múltjáról – kezdhetsz magyarázkodni, Viktor

loading...