Folytatódik a leszámolás: a Facebookot is elvették az egyetemfoglaló diákoktól

Kancellári utasításra péntek reggelre blokkolták a Színház- és Filmművészeti Egyetem irodáinak számítógépein a Facebook-hozzáférést, értesült több egyetemi forrásból a Telex.

A portál úgy tudja, az egyetem Vas utcai épületének irodáiban van vezetékes internet, mert ezeken a gépeken munka folyik, így az új kancellár, Szarka Gábor azon intézkedése nem érinti őket, amiben csütörtökön teljesen lekapcsolta az egyetemet az internetről.

Péntek reggelre viszont ezeken a gépeken teljesen blokkolták a Facebookot, azt az oldalt, ami a legfőbb kommunikációs csatornája a hallgatóknak és a sztrájkolóknak.

Az ügyben próbálták elérni Szarka Gábort is, de nem fogadta a Telex hívását.

A katonakancellár csütörtök este azt nyilatkozta, az “rendben van”, hogy lelőtte az internetet az SZFE épületeiben és lecserélte a zárakat, de az nem normális dolog, amit az egyetemfoglalók csinálnak.

Szarka azt ígérte, a fűtést és a vizet nem fogja lekapcsolni, de ha a hallgatók elzárhatják előle az épületet, akkor ő is lezárhat helyszíneket. Péntekre visszakapcsolták az internetet a Szentkirályi utcában, de a Vas utcai épületben még napközben sem.

Kipakolták a színműsök holmiját, a hatalom elkezdte a felszámolást: ott kell lennünk 23-án

loading...