Erre senki sem számított: újabb épületet vettek blokád alá az egyetemisták

SZFE HÖK/Facebook

A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói az egy hónapja elfoglalt Vas utcai épület után az SZFE Film- és Médiaintézetének Szentkirályi utcai épületét is blokád alá vették.

A bejelentésben azt írták, „a diákok a leköszönő vezetőség lemondási idejének utolsó óráiban, szerda este a sajtóból értesültek arról, hogy az általuk el nem ismert kuratórium pályáztatás nélkül nevezett ki az intézmény élére két új rektorhelyettest”. Ezért miután elbúcsúztatták az egyetem távozó vezetőit, éjszakába nyúló hallgatói fórumot tartottak, és megszavazták a Film- és Médiaintézet blokádját.

Ahogy a Vas utcában, úgy itt is őrséget állítottak, a kapun csak az egyetem polgárai léphetnek be, Vidnyánszkyék nem.

A hallgatók arra reagáltak az akcióval, hogy Vidnyánszky Attila, az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke az állami tévében jelentette be szerda este, hogy Novák Emil filmrendező lesz az SZFE általános rektorhelyettese, Zalán János színész, producer pedig oktatási rektorhelyettesként dolgozik csütörtöktől.

loading...