Vidnyánszky meghátrált, hajlandó visszalépni, ha ő a gátja a párbeszédnek

Kép forrása: Krizsán Csaba/MTI

Súlyos szereptévesztésben vannak a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói és oktatói – egyebek mellett erről beszélt Vidnyánszky Attila, az intézmény fenntartói jogát átvevő alapítvány kuratóriumának elnöke a Demokratának adott interjúban.

Vidnyánszky szerint többen azok közül, akik most hangosan védik az SZFE-t, néhány évvel ezelőtt még arról beszéltek, hogy elégedetlenek az ottani helyzettel.

„A megszólalók leromlott infrastruktúráról, a diákok túlhajszolásáról, rossz tanítási módszerekről, súlyos mesterségbeli hiányosságokról beszéltek. Meg kellene kérdezni őket ma, hogy az elmúlt húsz év alatt bekövetkezett változásokkal elégedettek-e”

– mondta Vidnyánszky, aki szerint azért kellett ilyen határozottan, kívülről lépni, mert az átalakulás másként nem mehet végbe.

A kuratórium elnöke szerint az SZFE oktatói egyre szűkebb körből, nagyrészt a Katona József Színházból kerülnek ki. Emiatt szerinte más ízléseknek, gondolatoknak így alig marad tér az egyetemen, pedig azok éppúgy érvényesek lehetnek. A mai diákoknak a mostaninál sokkal több módszert, iskolát, esztétikát, ízlést, formát, stílust kellene megmutatni, aztán majd ki-ki választ közülük a habitusa, személyisége, világlátása szerint.”

A jelenleg futó képzéseket még változtatás nélkül tervezik kifuttatni.

Vidnyánszky szerint SZFE tanári karának távozó része cserben hagyta a diákságot:

„Tették ezt annak ellenére, hogy nem győztem és győzöm ma sem minden fórumon hangoztatni, hogy senkitől nem vettünk volna el osztályt, és senki munkájába nem szóltunk volna bele. A változtatások a maguk tempójában, fokozatosan zajlanak majd, építeni akarunk, és nem rombolni ész nélkül. Kissé ironikus, hogy az ehhez a végtelenül bezárt közeghez ragaszkodó emberek éppen a nyitottság és a sokszínűség eltűnését féltik tőlünk.”

Vidnyánszky hangsúlyozta,

ha tényleg ő az egyedüli akadálya az álláspontok közeledésének, félre fog állni, mert neki ez nem hatalmi kérdés, és soha nem is volt az a típus, aki „két kézzel kapaszkodik mindenféle igazgatói székekhez”.

Arra a kérdésre, hogy milyen változtatásokat terveznek bevezetni, a korábban már emlegetett tervekről beszélt: többek között csereprogramokról, erős kapcsolatok építéséről a határon túli magyar színházi élettel, valamint új campusról.

loading...