Végre kiderült Orbánék álláspontja a fehérorosz helyzettel kapcsolatban: ennek mi isszuk meg a levét

A Reuters szerint diplomáciai forrásokból az derült ki, hogy Magyarország nem támogatja a Fehéroroszország elleni szankciókat.

A Népszava azt írja, hogy ez az uniós külügyminiszterek pénteki rendkívüli ülésén derült ki:

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, és legalább kilenc uniós tagország követel szankciókat Fehéroroszország ellen.

A bizottsági elnök már az ülés előtt Twitter-bejegyzésben jelezte, hogy a büntetőintézkedések kiterjesztésére van szükség a tüntetőkkel szembeni erőszak alkalmazásáért, valamint a választási eredmények meghamisításáért.

Lengyelország, Csehország, Észtország, Lettország, Litvánia, Dánia levélben követeltek szankciókat a felelősök ellen. Németország, Ausztria és Svédország pedig már előzőleg is a büntetőintézkedések kiterjesztését követelte.

Szégyenszemre a magyar kormányt az interneten is dokumentált brutális fehérorosz rendőri fellépés, illetve a börtönből kiengedettek hátborzongató beszámolói, és a testükön látható horrorisztikus sérülések sem hatották meg.

Diplomáciai források szerint a külügyminiszteri ülésen Magyarország jelezte egyet nem értését a szankciókkal.

A Népszava emlékeztet, a mai csak előkészítő ülés volt, döntés csak néhány hét múlva várható, de a jelek szerint Budapest továbbra is kiáll a saját nemzetét szétverető fehérorosz diktátor mellett.

loading...