Megszólalt az RTL: nem hagyják annyiban a meghurcolásukat

Az RTL Magyarország is csak a sajtóból értesült arról, hogy a GVH másodfokon is megállapította a 20 millió forint összegű eljárási bírságot, mivel az M-RTL Zrt. részére a végzést még nem küldték meg, írja a Media1.

Az RTL Magyarország szerint eleve különös, hogy a GVH olyan eljárásban büntetné meg őket, amelynek lefolytatása amúgy az RTL érdeke, és amely eljárásra azért kerül sor, mert a Kúria megalapozottnak találta az RTL bírósági keresetét a Versenyhatóság ellen, amiért az évekkel ezelőtt megakadályozta, hogy az M-RTL Zrt. a Central Digitális Média Kft.-ben tulajdonrészt vásároljon.

Az RTL Magyarország Marketing és Kommunikációs Igazgatósága aportál érdeklődésére közölte: a GVH elsőfokon már korábban kiszabta a bírságot, ami ellen fellebbezést nyújtott be a cég,

„tekintettel arra, hogy – többek között – az eljárás elhúzódását állító indokaival nem értettünk egyet, főleg nem egy olyan eljárásban, amelynek lefolytatása a mi érdekünk.”

Az RTL Magyarország a megkeresésére közölte azt is, hogy

a sajtóban olvasottak alapján a mostani végzést valószínűleg bíróságon fogják megtámadni.

Hozzátették, hogy az említett ügy egy évek óta húzódó, összetett eljárás, így arról részletesen nem kívánnak nyilatkozni, de hangsúlyozták, hogy az azért van folyamatban jelenleg is,

mert a Kúria a Versenyhivatal korábbi eljárását jogsértőnek találta. 

Leszögezték továbbá, hogy az RTL Magyarország eddig is minden hatósági eljárásban és megkeresés során a legnagyobb együttműködéssel járt el és a jövőben is így fog eljárni.

Végre kiderült miért olyan fontos Orbánnak a foci – látnia kell a videót, hogy ezt elhiggye

loading...