Gyurcsány Ferenc fotójával akarják félrevezetni a magyarokat ismeretlenek – ki állhat a háttérben?

Kép forrása: Kovács Tamás/MTI

Ismeretlenek Gyurcsány Ferenc fotóját ragasztották a koronavírusról szóló nemzeti konzultáció több fővárosi plakátjára – írja a Népszava. A képmozaik ezzel úgy tűnhet, mintha Orbán álságos konzultációjának bármiféle köze lenne a DK elnökéhez.

Nem ez az első alkalom, hogy valaki próbálja meghekkelni a kormány 13 pontos, a koronavírus mellett sorosozó-migránsozó új kérdőívét, de a mostani esetből is látszik, hogy

a Fidesznek szúrja a szemét, hogy a DK is bekapcsolódott az akcióba, amelynek keretében a konzultációs íveket (személyes adatok nélkül) összegyűjtik, jelezve a kormány felé, hogy nem kérnek a kamu-kérdőívekből.

A DK korábban is hasonló kezdeményezéssel állt elő az ívek kapcsán. A menekültügyi nemzeti konzultáció kérdőíveit is gyűjtötték, a papírt eladták, és a befolyó pénzt jótékony célra fordították.

Nem tudjuk, hogy ki lehetett a plakátok rongálója, az viszont sejthető, hogy ki áll a háttérben: az a hatalom, amely mindig azt támadja, akitől a legjobban fél.

loading...