Visszatérhet a legviccesebb ügybe keveredett politikus (nem Kuncze Gáborról van szó)

Kép forrása: Ujvári Sándor/MTI

Polgármester nélkül maradt Izsák: a független Kutas Tibor kocsiját megrongálták, mire két nappal később lemondott, emlékeztet az Index.

A szeptemberi választáson újra visszatérhet az októberben kitúrt, de a várost korábban huszonegy évig vezető fideszes Mondok József,

akit fiával együtt költségvetési csalással és közokirat-hamisítással vádolnak, amiért több tízmilliós uniós támogatásból vendégházakat húztak fel, amikbe végül ők költöztek be. 

Kutas mindössze nyolc hónapot volt polgármester, miután a tavaly októberi önkormányzati választásokon csupán harminckilenc szavazattal verte a városvezetői székért újrainduló Mondok Józsefet.

A fideszes polgármester 21 éves regnálása alatt két vendégházat is felhúzott több tízmilliós uniós támogatással, az egyiket Izsákon, a másikat Karádon.

A 35 milliós támogatásból épült izsákiba végül ő maga be is költözött, a csaknem 50 milliós karádiban pedig főképp fia tartózkodott.

Az Indexnek sikerült pár képet is szerezni a vadászház belső tereiről, amiket az akkori cikkükben meg is tekinthetnek, ha elfelejtették, esetleg nem látták volna.

A botrány robbanása után a Miniszterelnökség vizsgálatot indított az izsáki vadászház ügyében, és végül arra jutottak, hogy Mondoknak mind a 35 milliót vissza kell fizetnie.

Később a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség Mondok Józsefet jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással, közokirat-hamisítással és hamis magánokirat felhasználásával vádolta meg, fiát pedig bűnsegédként költségvetési csalással és társtettesként közokirat-hamisítással.

Mindez azonban nem vette el Mondok kedvét az újraindulástól, tavaly októberben újra bejelentkezett a városvezetői posztra.

A Bács-Kiskun megyei kisvárosban szeptember 20-án új választás lesz. A vezetést átmenetileg átvevő alpolgármester, Végh Tamás szerint Mondok József bizonyára újra fog indulni, az pedig a napokban dől el, kit indítanak ellene.

loading...