Magyar György elmondta, mi lehet Orbánék terve a felhatalmazási törvénnyel

Kép forrása: Szigetváry Zsolt/MTI

Nem támogatta az ellenzék, hogy a Parlament eltérjen a házszabálytól és már kedden szavazzanak a veszélyhelyzet meghosszabbításáról. Az ellenzéki pártok azt kifogásolták, hogy a felhatalmazási törvényben nem szerepel határidő.

Ennek az a veszélye szerintük, hogy a kormány a hatalmának véglegesítésére akarja majd felhasználni a veszélyhelyzetet.

Magyar György ezzel kapcsolatban azt mondta az ATV Start című műsorában, hogy örült volna a politikai konszenzusnak, de a felhatalmazási törvény szerinte

a jogállam halálát és a parlamenti szerep kiüresítését jelentené,

és szerinte fontos, hogy felhívják erre a figyelmet.

Magyar György szerint azért nem gyakorolt gesztust a hatalom, mert valószínűleg van valami mögöttes szándékuk. Ezért is kezdeményeztek petíciót, amit eddig már több, mint 83 ezren írtak alá, tehát van már társadalmi legitimációja.

Az ügyvéd szerint Orbán Viktor elnöki rendszert készít elő. Az elnöki rendszerről azt mondta, hogy az egy autokratikus rendszer, amelyben egyoldalú, kontroll nélküli döntések születnek az emberek feje felett.

Hozzátette, hogy

ez csak egy rossz feltételezés és Isten adja, hogy ne így legyen.

Leszögezte továbbá, hogy ők is partnerei a megszorításoknak, és annak, hogy az emberek kövessék a szükséges utasításokat, de az ő feladata, hogy felhívja ennek esetleges negatív következményeire a figyelmet, hogy a társadalom vegye észre, mi készül. Az ügyvéd azt is elmondta, hogy nem hagyják abba, és folytatni fogják.

loading...