A fideszes képviselő beszólt a kormánymédiának, nem az történt, amire vártunk

Kép forrása: MTI

Varga István volt fideszes képviselő egy évvel ezelőtt azt mondta, hogy a kormánypárti médiamunkások nem éppen a legtehetségesebbek, és „igényes, jó tollú újságírókat” inkább a másik oldalon lát.

Kijelentése után egy szempillantás alatt ki is rúgták a propagandaholding vezetéséből. Most a 24.hu információi szerint Varga ügyvédi irodája két másik ügyvédi irodával együtt a Nemzeti Eszközkezelő megbízásából százmilliókért bonyolítja le, hogy a bajba került devizahitelesek visszavásárolják ingatlanjukat az államtól.

A 24.hu úgy tudja, hogy

az ügyvédek konzorciuma összesen több mint 400 millió forint garantált bevételhez jut azzal, hogy több ezer devizahiteles kizárólag velük készíttetheti el a szükséges formaszerződést.

Eddig több mint négyezer szerződést készítettek el a jogászok, ezáltal pedig csaknem 250 millió forint ügyvédi munkadíjat vettek fel az eszközkezelőtől.

Az ügyvédi irodákat meghívásos pályázaton választották ki a művelet lebonyolításához. A Nemzeti Eszközkezelő magyarázata szerint rövid volt a határidő a törvényben megszabott eljárásrend miatt, ezért választották ezt a módszert.

A másik ügyvéd, Pfeifer Tamás korábban Gulyás Gergely miniszterrel  közösen hirdette meg a Budapesti Ügyvédi Kamarában az ügyvédjelöltek kamarájának alapítását.

loading...