Feltették Gyurcsány Ferencnek a nagy kérdést élő adásban – őszintén felelt a DK elnöke

Kép forrása: Kovács Tamás/MTI

“Pokoli éveken vagyunk túl, ezt mindenki látja. Aki egy picit is feldugja a fejét a Fidesz ellen, azt megölik, vagy megpróbálják megölni”, mondta a Demokratikus Koalíció elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Hozzátette, nem fizikai értelemben.

Rónai Egon megkérdezte Gyurcsány Ferenctől, hogy lenne-e tagja a következő kormánynak:

Én az egyik legalázatosabb és legbátrabb támogatója leszek a következő kormánynak, amelynek nem leszek tagja, minden bizonnyal

– válaszolta a DK elnöke.

Úgy látja, sokan szeretik, viszont nem kívánják, hogy ő vezesse az országot. Szerinte találnak nála jobb jelöltet a feladatra:

Azt a politikust fogjuk megtalálni közösen, aki képes lesz ezt a nagyon bonyolult ellenzéket a Momentumtól a Jobbikig együtt tartani és integrálni, és azt hiszem, hogy találunk ebben nálam jobbat.

Hozzátette, minden bizonnyal pártja, a DK lesz a következő kormányban a legfontosabb tényező. Erre Rónai Egon felvetette, hogy akkor így is befolyása lesz a kormányra, amire úgy reagált Gyurcsány, hogy “Igen, de szerintem ez jó lesz Magyarországnak.”

loading...