Menekültek a Népszavának: beugrattak minket, mire a határhoz értünk, abbamaradtak a határnyitásról szóló üzenetek

Kép forrása: Balogh Zoltán/MTI

Néhány óra alatt véget ért a szerb-magyar határnál a Nyugat-Európába vágyó menekültek tüntetése: többen is úgy érzik, valakik beugratták őket – írja a Népszava.

A közmédia a helyzetet órákon át hiszterizálta, „egyre elszántabb” emberekről, szervezett „migránskaravánról” tudósítva. Ehhez képest a szerb hatóságok péntek kora hajnalban egyszerűen buszra szállították a határnál táborozó békés menekültek nagytöbbségét, és a dél-szerbiai Presevo befogadóközpontba vitték őket.

Voltak olyanok, akik nem fértek fel a buszokra, ők a vajdasági Szabadka közelében lévő átmeneti menekülttáborba mentek, velük készített interjút a lap.

Egyikük, egy huszonéves damaszkuszi nő, aki Aminaként mutatkozott be, elmondta, szabadúszó fotós volt egykor, és gyerekeivel menekült el Szíriából.

A Népszava azon kérdésére, hogy miért indultak el csütörtökön a magyar határ felé, azt felelték Amina és társai, hogy azért mentek csütörtök délután a határátkelőhöz, mert az előző napokban üzenetek kezdtek terjedni a WhatsAppon arról, hogy a magyarok rövidesen megnyitják a határt. Azonban mint ráébredtek, az egész beugratás volt: a magyar határ nem nyílt meg.

A menekültek azt mondták, amikor csütörtökön elérték a magyar határt abbamaradtak a rejtélyes WhatsApp-üzenetek, és az indulásra, demonstrációra buzdító Facebook-csoportok is megszűntek.

Az egyelőre senki nem tudja, hogy kik, miért kezdték el azt terjeszteni, hogy megnyitják a magyar határt. A közösségi médiában terjednek elméletek, de egyiket sem érdemes tényként kezelni.

loading...