Förtelmes reakcióval állt elő az EMMI a mai tanártüntetés kapcsán

Nagyszabású tüntetésre készülnek ma a pedagógusok, a szakszervezetek által meghirdetett eseményen várhatóan több ezren vesznek részt.

A tüntetők követelései a következők:

  • Értékálló bért az oktatásban dolgozóknak!
  • Maradjanak közalkalmazotti státusban a szakképzésben dolgozók!
  • Csökkentsék a diákok és a pedagógusok munkaterheit!
  • Rendezzék a túlmunka kérdését!
  • Vonják vissza a hatévesek kötelező beiskolázását!

A tüntetés előtt az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményt adott ki, mely szerint “A kormány megbecsüli a pedagógusokat és kész megvizsgálni további bérigényeiket”. A közleményben azt írják, hogy nyitottan állnak a további bértárgyalásokhoz, a minisztérium “ezután is nyitott, kész megvizsgálni a további bérigényeket”.

De, a közlemény szerint

a pedagógusok nem a kormány ellen, hanem a még magasabb bérekért tüntetnek, ezért felháborítónak tartjuk, hogy a mai rendezvényre az ellenzék és a Soros-hálózat is rátelepedett, és megint csak saját politikai céljaikhoz akarják felhasználni a pedagógusokat.

A kormány tehát nagy ívben tesz a mai tüntetésre is, a közleményben csak ígérgetnek, Sorost állítják a tüntetés mögé, és még mindig Gyurcsány Ferencre tolják a felelősséget.

loading...