A kormányt igazából nem érdekli az emberek véleménye, csak brüsszeli előírás a klímavédelmi konzultáció

Kép forrása: MTI

Már ötödik napja fut egy klímavédelemről szóló „társadalmi konzultáció” a kormány honlapján, de ez teljesen véletlenül derült csak ki, mivel a kormány, egyáltalán nem kommunikálták ezt. Még egy sajtóközleményt sem adtak ki a kérdőív publikálásáról, amit amúgy mindössze egy héten át lehet kitölteni.

A konzultáció témája a 2050-ig tartó időszakra vonatkozó Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia, melyben Magyarországnak meg kell határoznia, mi mindent kíván megtenni a párizsi klímamegállapodásban foglalt célok eléréséért, és ezt év végéig be kell nyújtaniuk az Európai Bizottságnak.

Miután a média felkapta a dolgot, az ellenzéki pártok is elkezdtek közleményeket kiadni a témában, mire válaszul vasárnap délután megjött a konzultációt szervező Innovációs és Technológiai Minisztérium reakciója:

A klímavédelem kapcsán a kormány nem indított nemzeti konzultációt, a Brüsszel által előírt tájékoztatási formának tettünk eleget. Ezért arra kérjük az ellenzéki pártokat, forduljanak Brüsszelhez, mert a formát és a határidőket Brüsszel írta elő. Amennyiben a kormány klíma ügyben nemzeti konzultációt akar lefolytatni, akkor azt a szokásos módon fogja megtenni

– írja a Palkovics László vezette minisztérium.

A közleményből nem derül ki, hogy a kormány miért nem a szokásos propagálással tette közzé a kérdőívet. Maximum olyan következtetéseket tudunk levonni a közleményből, hogy a kormányt igazából nem is érdekli az emberek véleménye a klímavédelemmel kapcsolatban, csak EU-s jogszabályok miatt tették közzé a dokumentumot.

loading...