Bedobták az aduászt: az ellenzéki egység újabb ütőkártyát húzott elő László Imre győzelméhez

Az elmúlt évek közéleti sajtóhírei leginkább arról szóltak, hogy az ellenzék képtelen az összefogásra, a pártok a saját pecsenyéjüket sütögetik, így a Fidesz megrendíthetetlen marad. Mostanra a demokraták megérettek arra, hogy diadalt arassanak a NER-rel szemben, ugyanis soha nem látott egységbe tömörültek.

Dr. László Imre DK-s országgyűlési képviselő, Újbuda közös polgármesterjelöltje mögé felsorakoztak a korábbi városatyák is. Olyan közéleti szereplőkről van szó, akik ráadásul különféle pártok színeiben politizáltak. Az SZDSZ-es, MDF-es, fideszes és szocialista ex-polgármesterek egységes támogatásukról biztosították László Imrét, aki a legesélyesebb jelölt a XI. kerületben.

A XI. kerületi Móricz Zsigmond körtéren Karácsony Gergely azt mondta, az, hogy a kerület volt vezetői állnak ki László Imre mellett “hitelességi pecsétet” jelent, amit semmilyen rágalomhadjárattal nem lehet lemosni.

László Imre megtisztelőnek nevezte, hogy a volt polgármesterek kiállnak mellette, főleg azután, hogy egy hírcsatorna “vette a bátorságot”, hogy a legképtelenebb vádakkal illesse. Jelezte, az ezzel kapcsolatos feljelentéseket megtették.
A jelölt, aki DK-s országgyűlési képviselő is jelenleg, bírálta a kampány hangnemét, amelyet szerinte végtelenül durva, arrogáns, embert nem kímélő módszerek jellemeznek. Kultúrállam vagyunk; ilyen egy kultúrállamban nem fordulhat elő – közölte.

A XI. kerületben a Fidesz meggyengült, mind a civilek, mind a pártok összefogása Dr. László Imre győzelmi esélyeit erősítik. Október 13-án Újbudán is változásra számíthatunk!

loading...