Az országgyűlés bajsza megint a hálószobákban kutakodna

MTI-fotó

Kövér László ismét nem bírt magával, most épp a magyar emberek magánéletével foglalkozik. Azt nyilatkozta, hogy “divattá kell tenni a többgyermekes családmodellt”. Szerinte nem az a jó magyar, aki magyarul beszél, hanem az, akinek 3-4 igazi magyar gyermeke van, illetve 9-16 unokája.

Hogy mi számít pontosan “igazi magyarnak”, arra még nem jöttem rá, de az ő fejével gondolkodva biztos a kritériumok elején szerepel az, hogy Fidesz szavazó legyen az illető. Elméletére most is határon túlon akadt (bár talán jobb is, hogy ezúttal megkímélte az országon belüli hallgatóságot), ugyanis Gyergyószentmiklóson, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület nyári táborában vázolta fel újabb agymenését…

Visszatértünk tehát ahhoz a történethez, hogy a nőknek a konyhában a helyük, és az egyedüli feladatuk a gyermekek gyártása. Ekkor leszek igaz magyarok – legalábbis Kövér szerint.

Bravó! Igazi 21. századi szellem.

Lezüllesztik az oktatást, de várják az utánpótlást. Nem ám gondolkodó magyar ifjak reményében szeretnének minél több gyereket, mindössze kritikai gondolkodásra alkalmatlan szavazórobotokat akarnak gyártani, akik bedőlnek a Fidesz egyszavas uszításainak, és újra és újra megválasztják majd őket.

Na ehhez mi eddig sem, de ezután sem fogunk asszisztálni! Még a hálószobákban sem…

BSZ

loading...