Példátlan siker: Dobrev Klára az EP alelnöke lett – a következő lépés már a küszöbön van

Dobrev Klára az Európai Parlamentben, a legmagasabb közjogi méltóságot nyerte el, amit valaha szabadelvű-balodali magyar politikus az unió parlamentjében elért – áll a DK közleményében.

Korábban írtunk róla, hogy Dobrev Klára és a Demokratikus Koalíció kampánya nem csak itthon pezsdítette fel a közéletet, hanem egész Európában beszélnek róla. A politikus programja más tagállamokba is eljutott és annak számos támogatója akadt. Amíg Orbán Viktornak a saját pártfrakciója is hátat fordít, Dobrevet az Európai Parlament alelnökének jelölték, a mai napon pedig meg is választották.

Az Európai Egyesült Államok eszménye az S&D frakcióban is nagy figyelmet kapott, főleg, hogy Dobrev Klára egy elsőre népszerűtlennek tűnő programmal irányította magára a világ figyelmét és harcolta ki, hogy komolyan vegyék. A DK sikere tehát nem egyszerű hazai előretörés, hanem egy Európa-szerte egyedülálló teljesítmény, amelyet egy ilyen fontos vezetői pozícióval és a vele járó felelősséggel jutalmaztak meg a tagországok.

A DK programelemei máshol is gyökeret eresztettek, Dobrev Klára elérte azt a célt, amit kitűzött: szövetségeseket talált, akik segíteni fogják célkitűzései elérésében, Magyarország képviseletében.

Köszönjük neki ezt a harcot, és sok sikert kívánunk a munkájához!

loading...