Dobrev Klára nem áll meg: sokkal nagyobb kihívás vár rá, mint amire számítottunk

Dobrev Klára és a Demokratikus Koalíció kampánya nem csak itthon pezsdítette fel a közéletet, hanem egész Európában beszélnek róla. A politikus programja más tagállamokba is eljutott és annak számos támogatója akadt. Amíg Orbán Viktornak a saját pártfrakciója is hátat fordít, Dobrevet az Európai Parlament alelnökének jelölték.

A parlament a mai napon tartja alakuló ülését Strasbourgban és előreláthatólag holnap választja meg a vezető testületét. A Szocialisták és Demokraták politikai csoportja négy képviselőt jelölhet az alelnöki posztra, ha — a várakozásoknak megfelelően — kereszténydemokrata politikus lesz az EP elnöke. A poszt legesélyesebbnek tűnő várományosa Manfred Weber. Az elnöki és alelnöki megbízatás két és fél évre szól.

Az Európai Egyesült Államok eszménye az S&D frakcióban is nagy figyelmet kapott, főleg, hogy Dobrev Klára egy elsőre népszerűtlennek tűnő programmal irányította magára a világ figyelmét és harcolta ki, hogy komolyan vegyék. A DK sikere tehát nem egyszerű hazai előretörés, hanem egy Európa-szerte egyedülálló teljesítmény, amire más is felkapta a fejét.

Korábban Dobrev Klára úgy nyilatkozott, hogy a terveinek megvalósításához szövetségeseket akar keresni. Úgy tűnik, hogy ígéretét már idejekorán megvalósítja, hiszen újonnan megválasztott képviselőként sikerült annyi támogatót szereznie, hogy az egyik legnagyobb EP-tisztség várományosa legyen.

A jelölés önmagában nagy siker, mert azt jelzi: a szövetségesek megvannak, jöhet a megvalósítás.

loading...