Óriási bejelentés a majálison: 10 ezer forint jár alanyi jogon a nyugdíjasoknak és az iskolásoknak

Kép forrása: Szeged.hu

Az elmaradt nyugdíjemelést városvezetőként kétféleképpen lehet kezelni. Az egyik, hogy beletörődünk a kormányra mutogatva, a másik, hogy önerőből próbáljuk meg segíteni polgárainkat. Botka László utóbbit választotta, és a május elsejei beszédében bejelentette, hogy a nyugdíjasokat kompenzálva, 10 ezer forintot juttat el minden szegedi idősnek, sőt, az iskoláskorú gyermekek után is ugyanennyi pénz jár.

A polgármester így fogalmazott:

„Minden nyugdíjas szegedi polgár alanyi jogon tízezer forintot kap a várostól, kompenzálva az elmaradt nyugdíjemelést. De azokat is szeretnénk támogatni, akikre a városunk épül: minden szegedi általános iskolás korú gyerek után tízezer forintos tanévkezdési támogatást kapunk. Ezt a két intézkedést az extra bevételeinkből tudjuk fedezni. Alanyi jogon támogatjuk a polgárokat, Szeged a szolidaritás városa, legyünk büszkék a közösen elért sikereinkre, és folytassuk közösen a munkát. Élje a szabad, szolidáris, európai Szeged!” – idézi Botka Lászlót a Szeged.hu.

Miből tudták mindezt kivitelezni? 

Szeged szerencsésebb, mint a legtöbb város, ugyanis hosszú évek alatt egy olyan biztonságos pénzügyi alapot tudott kialakítani, amelybe bőven belefér a két intézkedés.

„2015 és 2018 között tíz százalékkal nőtt a szegedi cégek száma. Szeged a saját lábán áll, a vállalkozások 15 milliárd forinttal járulnak hozzá a város működéséhez, addig a kormány csak ötmilliárddal. Nálunk alig 2,5 százalékos a munkanélküliség. Már most látszik, hogy 1 milliárd forinttal több lesz az iparűzésiadó-bevételünk. Ezt mind visszafordítjuk a város működésére. Idén a szolidaritás jegyében két fontos intézkedést tudunk bevezetni.”

„Nálunk az idősek sem maradnak egyedül, mi már 700 önkormányzati lakást újítottuk fel, és adjuk bérbe rászoruló szegedieknek. Mindannyian büszkék lehetünk a szociális bérlakásprogramunkra, és ígérem, folytatni fogjuk” – mondta beszédében Botka László.

Akik nem Szegeden élnek, joggal teszik fel a kérdést: “ha ott megy, nálunk, miért nem?”

loading...