Mi a fenének küldi Szeged az adófizetői pénzünket a gazdag Párizsba? – Eláruljuk a valódi okát!

Kép forrása: Szeged.hu

Tízezer euró, vagyis valamivel több, mint hárommillió forint. Egy magánszemélynek soknak tűnhet, a Notre-Dame kárához képest viszont csepp a tengerben. Három hónapja élek Szegeden, a város történelmét átfogóan még nem tanulmányoztam. Ahhoz azonban, hogy megértsem, miféle oka is van annak, hogy egy régi árvízben nyújtott segítsége miatt ennyi pénzt adjunk Párizsnak, el kellett mélyednem a régmúltban.

1879. március 12-én éjjel kettő órakor tört pusztító árvíz Szegedre, teljesen romba döntve a török kor óta újjáépült várost. Három hónapon át tartotta víz alatt Szeged szinte teljes egészét az árhullám, elpusztítva majdnem minden épületet. A katasztrófa után öt nappal I. Ferenc József személyesen látogatott el az árvíz sújtotta területre, ígérve, hogy a város minden támogatást megkap az újjáépítésre. Tisza Lajos személyében pedig királyi biztost nevezett ki a feladatok elvégzéséhez.

A Tisza csak 186 nap múlva, augusztusban húzódott vissza medrébe, a tényleges újjáépítés 1880-ban kezdődhetett. Az uralkodó látogatása világszerte hírértékűvé emelte Szeged tragédiáját, világhírű magyar művészek, mint Liszt Ferenc vagy Munkácsy Mihály szerveztek gyűjtéseket, és nem csupán Európából, hanem Kínából, Indiából, Afrikából is érkeztek adományok az újjáépítésre.

Ennek emlékét őrzik a legnagyobb segítséget nyújtókról elnevezett körútszakaszok: Római, Londoni, Párizsi, Brüsszeli, Bécsi körút. Négy év kellett hozzá, és Szeged Európa egyik legszebb városaként újjászületett.

Jóleső érzés ezeket a sorokat olvasni úgy is, hogy a gyökereim nem ide köthetők. Mennyire szép volt, hogy számíthattak egymásra a szegediek! Európa összetartott, sőt, még más kontinensek is segítettek abban, hogy a nulláról újrakezdje a város. Nem állt érdekükben, mégis megtették. Nem áll érdekünkben, mégis megtesszük. Erről szól a gazdasági szövetségeken túlmutató, szolidáris Európa eszménye.

Néha egyszerűbbnek tűnik a könnyű utat választani. Szegedet és Budapestet többek között ez különbözteti meg egymástól. A szemléltetés kedvéért egy példa: a napokban jártam a fővárosban, és kirázott a hideg a villamosmegállóban. A személytelenség annyira sütött mindenkiről, hogy egyszerűen nem éreztem magam biztonságban. Ha rosszul leszek, vagy éppen kirabolnak, ki segít? Egyszerűbb és valóban kényelmesebb elmenni a másik mellett. Budapesten ezt tennék, Szegeden biztosan a segítségemre sietnének. Épp az efféle kiválóságok teszik nagyszerűvé a várost, ahol nemcsak egyénileg segítünk, ha arra szükség van, hanem a közösségünk is képes egységet alkotni. Erre adott bizonyságot a szörnyű árvíz és az utána következő, építkezésről szóló időszak, végül pedig az eredmény, amely folyamatos gondozást igényel.

Ha legyintünk, amikor az európai értékekről papolnak nekünk a politikusok, egy olyan világba taszítjuk magunkat, ahol azt a kérdést tesszük fel, hogy: “mi a fenének küldi Szeged az adófizetői pénzünket a gazdag Párizsba?” Ha komolyan vesszük az értékeinket, mást kérdezünk: “hogyan tudnánk segíteni?”

Abban pedig soha nem kell kételkednünk, hogy minket is felemelnek majd, ha elesünk…

Batsányi János verssorainál nem is illene ide jobban más:

“Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek,
Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!”

Jabronka Richárd

loading...