Orbán elképesztő dolgokat mondott élő adásban: úgy tűnik, valami nem stimmel vele

Kép forrása: ATV.hu élő videó

Orbán Viktor a gazdasági évnyitón beszélt a magyar gazdasági modellről, illetve érintőlegesen a magyar társadalompolitikai modellről is. A miniszterelnök egészen hajmeresztő kijelentéseket tett, nehéz elhinni, hogy a hallgatóság komolyan vette.

“Elkárhozásban és megüdvözülésben nem vagyunk illetékesek” – mondta a kormányfő a kereszténydemokrata társadalompolitikai modellről. Szerinte egyáltalán nem arról szól a kereszténydemokrata berendezkedés, amit a legtöbben gondolnak róla, hiszen az egyház és az állam különálló, ez viszont nem gátolja azt, hogy együttműködjenek közös célok érdekében.

Lehet, hogy a Fidesz-kormány a fentiekben nem illetékes, az azonban elgondolkodtató, hogy Orbán Viktor egyénileg melyikre számít. Ha komolyan veszi a magyarországi kereszténydemokrata politikusokat, akkor az üdvözülés elég messze van tőle. Márpedig minden bizonnyal így gondolja, hiszen hajmeresztő kijelentéseket tett.

“Akkor vagyunk jók, ha a pénzügyeink rendben vannak” – mondta ezt a gazdasági modell bemutatásakor. Szerinte az egyén és a közösség összhangját meg kell teremteni, mert az nem járja, ha valaki egyénileg a hasznot szeretné, a közösségnek pedig nem ad. Nem tudjuk, hogy vajon itt Mészáros Lőrincre gondolt-e…

“Mi leszünk Európa öt legjobb és legversenyképesebb országának egyike” – Orbán szerint ez nincs olyan messze, mint azt gondoljuk. Nem irreális, hogy tíz éven belül eljutunk erre a szintre.

“2030-ig a Kárpát-medence belakásának feltételeinek meg kell történnie” – ezt követően egész Közép-Európát szeretné közös gazdasági térséggé formálni a miniszterelnök.

“Aki Európai Egyesült Államokat akar, az bevándorláspárti politikát folytat” – A miniszterelnök kijelentette, hogy nincs Európa ellenes és Európa-párti politika, csak bevándorlást támogató és bevándorlást ellenző politika van. Pont.

“Ha a magyarok sikeresek, elengedik magukat, eltűnik a feszesség” – hajlamosak vagyunk rá, hogy természetesnek vegyünk egy sikert, így ha 20%-os béremelést kapunk egy évben, úgy gondoljuk, hogy az a következő évben is jár. Orbán ennél a résznél a fejünkre koppintott: szerinte ha valami kibillent minket a komfortzónánkból, abba nem állunk bele eléggé.

“Magyarországnak hamarosan hitelezővé kell válnia” – az egyik legvadabb állítása Orbánnak, hogy a gazdasági modell segítségével már mi adunk kölcsön másoknak, nem pedig mi tartozunk mindenfelé.

A fentiekből kiderül, hogy Orbán a populizmus mellékutcájáról teljes sebességgel hajtott rá a főútra. Vagy teljes kommunikációs kamu, amit az arcunkba mondott, vagy komolyan gondolja. Ha utóbbi, akkor valami egészen biztosan nem stimmel vele…

 

loading...