Ultragáz: letörölte a volt államtitkár a kiírását, majd megvádolt, hogy a cikkemben csak hamisítottam

Kép forrása: ATV

Egészen elképesztő dolog történt a napokban, pedig a magyar közéletben elég sok cifraság zajlik manapság, így az ingerküszöböm is magasabb annál, minthogy mindenen meglepődjek. Most azonban muszáj egy cikkben megemlékeznem az év legabszurdabb történéséről.

Szabó Zoltán, a DK volt elnökségi tagja, ex-államtitkár, egykori honatya közzétett egy kiírást, amelyben (és az ahhoz tartozó kommentekben) azt ecseteli, hogy fizethettek az áldozatoknak, hogy megvádolják a migráns erőszaktevőt, valamint karakteresen kijelentette, hogy nem történt nemi erőszak.

Ezzel kapcsolatban írtam egy cikket, ahol képkivágásokkal mutatom be Szabó véleményét és reményemet fejezem ki abban, hogy a Demokratikus Koalíció, mint a nevében is demokratikus párt elhatárolódik Szabó Zoltántól és az áldozathibáztató összeesküvés-elméleteitől.

Nem történt nemi erőszak a DK-s Szabó Zoltán szerint, sőt még fizethettek is a migráns “áldozatának”

Elhatárolódás azonban nem történt, helyette viszont Szabó egyszerűen fogta és letörölte a kiírását, annak összes kommentjével és lájkjával együtt, (addigra több százan kedvelték azt) majd írt a Facebookon egy üzenetet, miszerint:

Először nem értettem, mire céloz az üzenettel, majd felmentem a Facebook-oldalára, ahonnan addigra már eltüntette a kiírását. A politikus tehát egyértelműen kijelenti, hogy:

  • Nem történt nemi erőszak
  • Fizethettek is az erőszaktevőnek vagy az áldozatoknak, hogy azt mondják, történt

Ezt követően pedig ahelyett, hogy felvállalná ezt a bármelyik fideszest felülmúló, ocsmány véleményt, úgy dönt, hogy egyszerűen törli, majd megvádol azzal, hogy én odahamisítottam a print screeneket.

Ha ezt tettem, akkor ezúton üzenem neki, sőt, kifejezetten kérem tőle, hogy tegye azt, amit ilyenkor kell a becsületének megőrzéséért: pereljen be! Méghozzá mhamarabb, mert ha itt hamisításról van szó és valóban nem állított ilyeneket, akkor ennek mielőbb a végére kell járni! Sőt, ezért még a rendőrségen is nyugodtan feljelenthet, hiszen nagy nyilvánosság előtt rágalmaztam őt.

Az igazságot azonban mindenki tudja, Szabó Zoltán is, hiszen több napig nyilvánosan elérhető volt a kiírása, azt a Demokratikus Koalíció részéről is sokan látták, ezért is lenne izgalmas egy ilyen per.

Én nagyon várom a fejleményeket, és hogy jogi fórumokra menjünk a kérdéssel, mert ennyire még nem láttam politikust beletenyerelni a lócitromba. A DK-tól pedig legalább egy állásfoglalást szeretnék arról, hogy kiállnak-e a hazug, áldozathibáztató Szabó Zoltán mellett vagy elhatárolódnak tőle? Ezt jó volna tudni, csak a tisztánlátás kedvéért. Én magam továbbra is bízom a Demokratikus Koalícióban e tekintetben.

Jabronka Richárd