Nem történt nemi erőszak a DK-s Szabó Zoltán szerint, sőt még fizethettek is a migráns „áldozatának”

Kép forrása: NOL.hu

Nemrégiben a Pesti Bulvár hasábjain írtunk róla, hogy S. B. Ahmad negyedik áldozata is jelentkezett, méghozzá egy 22 éves fiatal nő, aki az Index utánajárása szerint valós adatok alapján számolt be a vele történtekről. Emellett a rendőrség már elfogta a gyanúsítottat, aki ellen az elhíresült eseten kívül még két másik szexuális jellegű bűncselekmény miatt is folyik nyomozás. Az őt alkalmazó munkáltatója is elismerte, hogy az Indexnél jelentkező áldozat által megjelölt időpontban és helyszínen S. B. Ahmad dolgozott az elkövetés helyén, valamint a szomszédos pizzériában is felismerték a férfit, mindezt a fideszes kötődéssel aligha vádolható Index.hu-nak erősítették meg.

Szabó Zoltán, a DK volt elnökségi tagja szerint azonban „NEM történt nemi erőszak.” Először egy utalgató posztban vetette fel, hogy a Sargentini-jelentéssel összefüggésben lehet a bűntény, majd a kommentárok között többször is azt sejteti, hogy szerinte mindez egy összeesküvés.

Szabó Zoltán tehát egyetért a kommentelő felvetésével, (akinek, mivel nem közszereplő, a nevét eltakartuk) miszerint fizethettek is az elkövetőnek, sőt, még rá is kontráz azzal, hogy akár az „áldozatnak” is. Szigorúan idézőjelbe téve.

Aki egy kicsit is józanul látja a magyar közéletet, az tudja, hogy a Fidesz mennyire aljas eszközökhöz nyúl a politikai haszonszerzés céljából. Mindannyian látjuk, hogy Orbán Viktor migránsokkal kapcsolatos propagandája működik és a kormánypártok meglovagolnak minden lehetséges helyzetet, amiből politikai tőkét kovácsolhatnak, még akkor is, ha magyar nők megerőszakolásáról van szó.

Szabó Zoltán azonban más kategória, – vélem én – hiszen egy demokrata, aki nem tehet különbséget erőszak és erőszak között. Az egykori művelődési és közoktatási minisztériumi politikai államtitkár elmélete alapján a teljes rendőrség hazudik és bizonyítékokat hamisít, áldozatoknak fizethettek, a Sargentini-jelentéssel összefüggésben a Fidesz megrendelésére történtek az erőszaktevések? Erre akar utalni? Teljesen kizárja a lehetőségét annak, hogy egy migráns/nem migráns vagy bárki más félőrült magyar nőket, lányokat molesztált? Csak azért, mert a Fidesz ezt a helyzetet kihasználta, és valljuk be, jól jött Orbánnak, hogy mindez épp most történt?

Mert ha igen, akkor nagyon szomorú vagyok, hogy manapság Magyarországon így gondolkozik egy „demokrata.” Áldozathibáztatással, eltussolási vádakkal, anélkül, hogy tájékozódna, megvárná a nyomozás végét, olvasna hírportálokat, amelyek oknyomozásuk folytán szintén megerősítették, – a hatóságoktól és a Fidesztől függetlenül – hogy az újonnan jelentkező áldozat története is megfeleltethető a valóságnak.

Bízom a Demokratikus Koalícióban, bízom azért, mert hiszem, hogy egy magát a nevében is demokratikusnak valló párt karakteresen elhatárolódik Szabó Zoltán véleményétől. Nagyon remélem, hogy e tekintetben sem nekem, sem más magyarnak nem kell csalódnia bennük. Amennyiben ez megtörténik, természetesen új cikkben jelentkezem, hogy ennek a méltó döntésnek hírt adjak.

Jabronka Richárd

loading...