“Húzzunk valami váratlant a Fidesz ellen!” – Ungár Péter asztalt borítana a magyar közéletben

forrás: azonnali.hu

“A választók joggal gondolják, hogy az ellenzéki pártok nem alkalmasak a képviseletükre, hiszen nem tudtak jelentős politikai sikert elérni az elmúlt nyolc évben. Nem találták meg a Fidesz politikájának ellenszerét. Márpedig ez lenne a dolguk. Vagyis dolgunk. És mivel ezt nem tudtuk teljesíteni, ezért minden düh és bírálat, ami bennünket ér, jogos” – kezdi vitaindító értekezését Ungár Péter az LMP országgyűlési képviselője az Azonnali.hu oldalon.

A szerző szerint még mindig nagy probléma Magyarországon, hogy az ellenzék nem a kudarc okait keresi, hanem a kudarcot magyarázza. Miközben a kormány rendet és határozottságot, az ellenzék káoszt mutatott.

Ungár úgy véli, az ellenzék válságának talán legszembetűnőbb bizonyítéka, hogy a választások óta eltelt négy hónapban pontosan azt csinálta, mint április 8. előtt. A Fidesz így minden gond nélkül folytathatja azt a politikát, ami kétharmadot hozott nekik. Orbán Viktor Tusnádfürdőn el is mondta, hogy az EP-választáson és a következő évben a kormányoldalnak a bevándorlásellenes és a bevándorláspárti politikai erők szembeállítása lesz a központi állítása a kampányában. Ami működik, azon nem érdemes változtatni.

Ezzel szemben milyen szembeállítást gondolt ki az ellenzék? Azt, hogy vagy Orbán vagy Európa. Vagyis egy olyan állításra akarja felfűzni az EP-kampányt, ami csak az egyre nagyobb arányú vereségre alkalmas. Megint. Márpedig ki kell mondani, hogy a 2018-at megelőző mondások már nem működnek. Ahogy a jelenlegi ellenzéki pártstruktúra sem.

Újat kell mondani, akár úgy is, hogy szembemegyünk saját média-értelmiségünk, a duruzsoló osztály elvárásaival.

A legrosszabb, ami történhet, az az, hogy nem lesz sokkal jobb. Rosszabb ugyanis már nehezen lesz.

Itt az ideje tehát bebizonyítani, hogy vannak olyan viták, amelyek Magyarország számára fontosak, de amelyekbe a Fidesz nem akar belemenni. Ehhez azonban az LMP-s képviselő szerint először néhány dolgot tisztázni kell.

1, Migrációügyben nem szégyen a Fidesszel egyetérteni

2, Meg kellett volna mutatni, hogyan függ össze a migráció és a globalizáció

3, A Fidesz politizál, az ellenzék moralizál, ami nem fenntartható forma

4, Elég volt azokból, akik nem a demokráciát védik, hanem az önéletrajzukat

5, Váratlanokat húzó új ellenzék kell, mindehhez a kulcsszó: “mértékletesség”

6, Vitázni kellene, nem kiabálni

7, Ha a politika szent háború, akkor sosem lesz kompromisszum

Ungár Péter a szempontjait bővebben is kifejti az azonnali.hu oldalon, ahol mostanra már számos komment érkezett a formabontó véleményéről.

loading...