Lendvai Ildikó: “az otthon, az szent” – furcsa nyilatkozatot tett a politikus

Forrás: nol.hu

Lendvai Ildikó hosszú hallgatás után ismét megszólalt, méghozzá nem is akárhogyan. A legújabb alaptörvény-módosítás kapcsán fejtette ki a véleményét:

“Azt gondoltam volna, hogy a naiva szerepkörből már kiöregedtem. De nem. Majdnem egy teljes óráig azt hittem, az egyik meghirdetett alaptörvény-módosítás a magánlakás és az otthon védelméről azt jelenti, hogy ezután nem lehet pl. gyerekes családokat elhelyezés nélkül kilakoltatni. Már örvendeztem, hogy eszerint nem hiába tüntettünk azokért a lakbértartozás nélküli kőbányai családokért, akiket cserelakás nélkül raknak utcára. Én vagyok a hülye, világos. Hamar kiderült, hogy a módosítás csak a tüntetések korlátozására való. Mint Gulyás Gergely elmondta, “a magánlakások előtti tüntetések időszakát érdemes befejezni”, mert ez a politikusok szomszédainak jogait sérti, lakásuk nyugalmát háborítja.”

Majd meglepő módon Lendvai valóban kiáll az otthonok védelme mellett:

“Egyébként magam sem vagyok híve annak, hogy miniszterek, miniszterelnökök családi otthona elé menjenek tiltakozni – menjenek a munkahelyéhez, de ne a gyerekeit riogassák. Ezt gondoltam akkor is, amikor Szíjjártó és Répássy vezetésével Gyurcsányéknál tüntettek (milyen kár, hogy Gulyás akkor nem szólt nekik!), és akkor is, amikor mások Orbánéknál tiltakoztak. Na de ez az álszent hivatkozás a szomszédokra gumiparagrafust hoz létre! Laknak a Kossuth téri házakban is, a Szalay utcában az EMMI szomszédságában, az Oktogonon és az Opera mellett. és így tovább. Innentől bárhol megtilthatnak egy demonstrációt a szomszédság otthonának nyugalmára hivatkozva..”Hogy konkrétan ez mit jelent a gyakorlatban, azt majd a jogalkalmazók döntik el”- magyarázza Gulyás, épp csak nem csippent hamiskásan a szemével.”

Ekkor már sejthetjük, hogy Lendvai ironizál, hiszen összességében az új fideszes szabályozás visszásságaira hívja fel a figyelmet. Például így:

“Ha már ennyire védik az otthonok békéjét, szeretném jelezni, hogy nekem is van panaszom.T.i. van itt nálunk a szoba sarkában egy bizonyos készülék. Ha véletlenül az 1-es gombot nyomom meg rajta, olyan híreket hallok, hogy azonnal oda az otthonom nyugalma. Az enyémről nem is beszélve. Úgy látszik, ez alaptörvény-ellenes. Talán az alkotmánybírósághoz kellene fordulnom. Mert az otthon, az szent!”

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.