Orbán Viktor inkább hallgatott volna horoszkópjára: sok kínos lépéstől kímélhette volna meg magát

Előre le kell szögeznem, hogy nem vagyok babonás. Nem olvasok napi szinten horoszkópokat és erős kétségeim vannak azzal kapcsolatban, hogy a csillagok bármilyen hatással volnának az életünkre. Ugyanakkor azt muszáj elismerni, hogy olykor-olykor azért mégiscsak vannak gyanúsan betaláló szövegek. Mint amilyen például Orbán Viktor horoszkópja volt ma. Bárcsak ő is időben elolvasta volna!

Az Astronet nevű neves asztrológiával foglalkozó portál szerint ugyanis az Ikrekre (Orbán Viktor jegye) ma a következő módon hat a csillagok ereje:

“A Hold az ön jegyében tartózkodik ma, ez kissé ingataggá teszi gondolkodásában. Fontos döntésekben is inkább az érzelmei kerekednek felül.”

Bár az nem derül ki tudományos szempontból minden kétséget kizáróan, hogy a Hold milyen úton-módon teszi “ingataggá” a gondolkozást, ám mivel például az árapályt erősen befolyásolja égi kísérőnk mozgása, talán ebben is lehet valami…

A helyzet ugyanis az, hogy ma pontosan olyan hírek jelentek meg, amelyek arról tanúskodnak, hogy “édesdrága” miniszterelnökünk ma nem igazán van a helyzet magaslatán. Itt van például rögtön a 24.hu cikke, amely szerint Orbán úgy véli

“Magyarország megvédése nem a NATO és az Európai Unió feladata, hanem a miénk”.

Abban van persze igazság, hogy szolgáltathatjuk ki magunkat egészen más országot katonai erejének. Ám azt állítani, hogy a katonai műveletek nem közös feladatok volnának a szövetségeseinkkel együtt, nyilvánvaló jele lehet a Hold által kiváltott ingatag gondolkozásnak. Ahogy az is, hogy a magyar miniszterelnök meg akarja duplázni a hadsereg költségvetését, miközben a kórházaink lerohadnak. Továbbá

“azt kérte az új vezérkari főnöktől, Korom Ferenctől, hogy tegye vonzóvá a fiatalok számára a katonai hivatást.”

Érti ezt valaki? Tehát nem arra buzdítja őket, hogy nyelveket tanuljanak, önállóan gondolkozzanak, tudjanak problémákat megoldani vagy éppen legyenek kiváló programozók. Nem, Orbán Viktor szerint a fiatalokat arra kell ösztönözni, hogy puskákkal lőjenek célba! (Ráadásul egy olyan korban, mikor a hadseregek egyre kevesebb embert alkalmaznak, tehát még ebben is elképesztően maradi.)

Azt nem tudom, hogy mindehhez köze van-e a napi horoszkópjának. De talán lett volna értelme reggel gyorsan átfutni, hátha segített volna megkímélni Orbánt ettől a kínos lépéstől. Ahogy sok másiktól is.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.