“Most elmondom” – fél év után először vallott színt KERO a saját idővonalán

Kommentár nélkül közöljük Kerényi Miklós Gábor Facebook-kiírását:

“Most elmondom…

2017. november elején rólam szóltak a hírek. Hogy kirúgtak az Operettszínházból, amit tizennégy éven keresztül vezettem. Kitiltottak az épületből, ami az otthonom volt és szitokszó lett a nevem.

Borzalmas dolgokat állítottak rólam, amik sokkoltak, úgy kezeltek, mint egy gyilkost, olyan emberek nyilvánítottak rólam véleményt, akik nem ismernek, akikkel soha nem is találkoztam. Én lettem az az ember, akit lehetett ütni, akiről bármit lehetett állítani, akiről bármit le lehetett írni.

Azóta eltelt 143 nap. Ez idő alatt ritkán szólaltam meg, alapvetően azért, mert állandó fenyegetés és kényszerítés ért, hogy ne szólaljak meg a nyilvánosság előtt. Most, hogy az Operettszínház vizsgálata mindenféle zaklatási ügyben eredménytelenül zárult, a feleségem, a gyerekeim, a barátaim és a munkatársaim kérésére tiszta vizet öntök a pohárba: elmondom a hátteret és elmesélem, miben hibáztam én.

A lavinát az a Kalmár Péter indította el, aki 2001-ben ellenem indult az Operettszínház igazgatói posztjára kiírt pályázaton. A megbízást én nyertem el, de felajánlottam Kalmárnak, hogy rendezze meg azt a darabot, amit ő szeretne, a Bozzi urat. Péter képtelen volt megrendezni a darabot, a próbák káoszba fulladtak, a színészek idegesek voltak és végül a rendező másfél héttel a premier előtt faképnél hagyott minket. A színészeket, a közönséget és engem is. Ebben a krízishelyzetben átvettem a rendezést és a premieren óriási sikerünk volt. Kalmár Péter azonban, aki akkor cserbenhagyta a társulatát és azóta sem rendezett egyetlen darabot sem, nem bocsátott meg nekem. Kalmár blogbejegyzésében bosszúból alaptalan, hamis vádakkal illetett, ezért ellene jogi lépéseket teszek.

Zaklatási ügyre hivatkozva rúgott ki a munkahelyemről Lőrinczy György. Gyuri évtizedeken keresztül a legjobb barátom volt, vállvetve harcoltunk az Operettszínház felemelkedéséért. Tény, hogy én voltam a reflektorfényben, neki az örök másodhegedűs szerepe jutott és nem vettem észre, hogy ez nincs így jól. Elmondhatatlanul fáj, hogy idáig fajult a barátság, hogy éppen az az ember rúgott belém, akit a testvéremként szerettem. Az egész valószínűleg azért történt, hogy teljesen egyedül vezethesse az Operettszínházat. Útban voltam neki. Lőrinczy rágalmazott a sajtóban, kitiltott az épületből, kitörölte a telefonszámomat, és nemhogy nem hallgatott meg – de semmilyen körülmények között nem volt hajlandó velem beszélni. Eltiltotta tőlem a színészeket, kirúgással fenyegetve mindenkit, aki támogat, aki szóba áll velem. Az Operettszínház belső vizsgálata feljelentés és közvetlen bizonyítékok nélkül zárult, azaz nem volt olyan ember, aki ellenem vallott volna. Lőrinczy György azonban további hadjáratot folytat ellenem, többek között leveszi műsorról azt a Rómeó és Júliát, amely bemutatásának jövő januárban lesz a 15. évfordulója és amit igen sokan vártak. Gyuri azt mondja, ez egy kettőnk között dúló harc és aki mellettem szól, az ellene van. Én úgy látom, ez az én küzdelmem a művészi életben maradásért, nem harcolok senki ellen.

Maros Ákos, egykori táncos, azzal vádolt meg, hogy elvertem a fenekét egy vállfa nadrágtartó részének pálcájával. Ez az eset tényleg megtörtént, végtelenül sajnálom, (és bár az ATV-s interjú tanúsága szerint ő beleegyezett) a viselkedésem meggondolatlan és méltatlan volt. Maros Ákostól pedig ezúton is bocsánatot kérek. Ákos maga is elmondta, azért kapta tőlem ezt a büntetést, mert rendszeresen elkésett a Miss Saigon próbáiról, amit akkor, 1994-ben, a Szegedi Szabadtéri Játékokon állítottam színpadra. Amiről Ákos nem beszélt – és ami egy kicsit megvilágítja, miért viselkedtem úgy, ahogy – az az volt, hogy ebben az előadásban igazi helikopterrel és teherautókkal dolgoztunk. Ezért az, hogy valaki nincs ott időben a próbán, nem áll a helyén és nem tesz arrébb egy tárgyat egy adott pillanatban, akár tragédiát is okozhatott volna. Egy ilyen helyzetben elfogadhatatlan, hogy valaki elkéssen vagy ne figyeljen minden idegszálával a színpadon. Enyém volt a felelősség és én túllőttem a célon, amikor meg akartam leckéztetni a tehetségesnek tartott fiatalembert. Ákos többet nem késett és a következő években lelkesen dolgozott több produkcióimban. A történet nem volt titok, sokszor elmesélte baráti körben az elmúlt 24 évben. Maros Ákos később nem került be az Operettszínház együttesébe, talán ezért is haragszik rám a mai napig. Végül a művészi pályát és az országot is elhagyta.

Volt még egy férfi – a nevét tudom, de azért nem írom le, mert ő nem vállalta fel – aki azt állította, hogy gyerekkorában elfenekeltem volna az irodámban. Ez a történet hazugság, ilyen eset nem történt, ezért ezt az illetőt alaptalan, hamis vád miatt beperelni kényszerülök, mint ahogy azokat is, akik a továbbiakban bármilyen szexuális visszaéléssel megvádolnak.

Nem vagyok bűntelen. Ember vagyok és követek el hibákat. De soha senkit nem zaklattam szexuálisan, soha nem közeledtem hátsó szándékkal nőhöz vagy férfihoz, nem fogdostam illetlenül sem felnőtteket sem gyerekeket.

Az engem gyalázó, túlzásoktól hemzsegő beszámolók többsége az utóbbi hónapokban tisztázódott. Az írások nagy része – félreértések és csúsztatások ölelésében – az őszi hisztérikus hangulat miatt jött létre egyáltalán. Valóságos nyomozás folyt ellenem, szinte mindenkit megkerestek, aki az elmúlt 15 évben távozott az Operettszínházból, hogy „mondjanak egy rossz történetet Keróról”.

A legtöbb vád azért ért, mert amikor rendezek, előfordul, hogy kiabálok, szitkozódom és ez másokban félelmet kelthet. Vannak rendezők, akik szépen szólnak, vannak, akik szabadon engedik alkotni a színészt és vannak, akik elmennek a falig, hogy kihozzák a színészből a maximumot. Vállalom, hogy én ilyen vagyok, de higgyék el, ezeket a pillanatokat én is megszenvedem. Vállalom, hogy néha gyűlölnek ezért a színészeim, a csapatom, és hogy egy kívülálló számára szörnyűnek és megalázónak tűnhet a viselkedésem. Tíztől kettőig, amíg a próba tart, én néha valóban a szörnyeteg Kero vagyok. De az emberek, akik ismernek és akik velem dolgoznak, pontosan tudják, hogy a produkció miatt, és ezen keresztül értük vagyok ilyen és amint vége a próbának, újra a legnormálisabb viszonyban leszünk.

Nekem a színház a mindenem – és benne elsősorban Önök, a közönség! Önöknek készítettem a Rómeó és Júliát, az Elisabeth-et, most a Notre Dame-i toronyőrt éppen úgy, mint nemrég a Sevillai borbélyt, vagy a 23 éven át játszott Puccini Pillangót. Azért küzdöttem, hogy azok, akik ezeket eljátsszák, eléneklik olyan teljesítményt nyújtsanak, ami az önök számára katartikus és példaértékű.

Bocsánatot kérek azoktól, akiknek a viselkedésem sok volt, akik nem értették, nem tudták elviselni azt, ahogyan dolgozom, ahogyan rendezek, ahogyan tanítok. Bocsánatot kérek azoktól, akik úgy érezték, félreérthetően viselkedtem, beszéltem velük vagy átléptem egy határt.

Tudom, hogy az Operettszínház legtöbb művésze mellettem áll és tudom, hogy nem beszélhetnek, mert féltik az állásukat. De nekem így is sokat jelent a támogatásuk, aminek rengeteg jelét adják.

Tizenhét éven keresztül az intézmény sikert sikerre halmozott velem. Ez idő alatt a társulatból alig mentek el, a vezetőség szinte teljesen változatlan maradt. Idén óriási felmondási hullám kezdődött, ami szinte a teljes műszaki, kiszolgálói és rendezőasszisztensi gárdát érinti. Fáj látnom, ami történik.

Bízom benne, hogy egyszer vége lesz a rémálomnak, bebizonyosodik, hogy hibáim voltak, de bűneim nem, és a nagyközönség is visszafogad.

Nekünk, akik színházat csinálunk, a világon a legfontosabb, hogy elvarázsoljuk Önöket, hogy nevessenek és sírjanak, amikor felgördül a függöny. Minden tettünket, minden gondolatunkat az vezérli, hogy örömet szerezzünk a közönségnek.

Mert színház nélkül mi színháziak – és ez milyen egyszerűen hangzik – nem tudunk élni.
Mert színház nélkül én nem tudok élni…

Kerényi Miklós Gábor
Budapest, 2018. április 3.


Kérjük, ossza meg ezt a cikket, és likeoljon minket a Facebookon!
Nekünk ezzel segíthet.



Tisztelettel köszönjük! Az Ellenszél csapata