Bekövetkezett, amitől Orbán a legjobban félt: ebből a csávából már a jóisten sem menti ki

Forrás: MTI

Orbán legmélyebb félelme

Pontosan tudjuk, hogy mi Orbán Viktor legsötétebb aggodalma, amitől úgy kiveri a jeges rémület, mint ördögöt a szentelt víz látványa. És amitől eddig megpróbálta távol tartani magát. Ám most olyan helyzetbe keveredett, aminek nincs megoldása: ha távol marad, ha szembenéz vele, mindenképp rajtaveszt.

Emlékszünk még, mikor állt ki utoljára a miniszterelnök a nyilvánosság előtt vitára? 2006-ban, amikor is Gyurcsány Ferenc jól elpáholta. Valószínűleg akkor érhette olyan trauma, ami miatt szabályos pánikroham tör rá, ha csak meghallja azt a kifejezést, hogy “TV-vita”. Ezért menekül Orbán Viktor a nyilvános viták és kritikus tv-szereplések elől: fél, hogy megint alulmarad. Idáig szerencséje volt, ám most megfordulni látszik a szél és ha ez igaz,

ebből a csávából már a jóisten sem tudja kimenteni.

Ugyanis hosszú idő óta először, egészen pontosan

április 5-én miniszterelnök-jelölti televíziós vitát tart az RTL Klub.

A rendezvény moderátora pedig nem más lesz, mint Baló György.

Akikről már biztosan tudjuk, hogy ott lesznek, az Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd jelöltje, Szél Bernadett, az LMP jelöltje és Vona Gábor, a Jobbik jelöltje. Akiről nem tudjuk biztosan: Orbán Viktor. A témák az ország legégetőbb kérdései lesznek: oktatás, egészségügy, szegénység, migráció és természetesen a korrupció és demokrácia állapota.

És most használjuk a józan eszünket egy pillanatra! Próbáljuk meg beleképzelni magunkat Orbán Viktor cipőjébe! Azt már tudjuk, hogy a miniszterelnök nem szereti a vitákat és egyébként is jó régen elszokott már az ilyesmitől. Könnyen elképzelhető, hogy berozsdásodtak már az egykor pompás retorikai képességei. Azt is tudjuk, hogy Karácsony, Szél és Vona egyaránt remek vitázók. Nem egyformák az erősségeik és gyengeségeik, de kétségkívül első osztályú politikusok.

Mit tegyen hát Orbán Viktor? Ha elmegy, akkor szinte biztos a kudarc, a teljes megsemmisülés. Ám ha megpróbálja megúszni, akkor azzal azt ismeri le az ország legnézettebb kereskedelmi tévéjén keresztül több millió magyarnak, hogy alkalmatlan bármilyen értelmes vitára,

tehát saját maga ismeri el, hogy megbukott.

Nagyon úgy fest, hogy ebből már nem lesz menekvés a 8 éve regnáló miniszterelnök számára…

Az RTL Klub közlése szerint a vitát április 5-én, csütörtök délelőtt veszik fel, majd vágatlanul 23 órakor adják le. Később az interneten is közzéteszik. Ha valamiről, hát erről mindenkinek tudnia kell!

88 Comments

  1. A miniszter elnök ur halaszthatatlan elfoglaltsaga miatt nagyon sajnos de nemtud resztveni a vitan csokol mindenkit proba 4 evmulva

  2. odaküld valakit maga helyett. ami ugyanaz, mintha nem menne el.
    tegyenek egy táblát a helyére “helló röfik! soros és migránCS” felirattal. mást úgyse tud mondani.

  3. 0407-én 18 órakor pedig országosan, választókerületenként megrendezzük a NAGY KOCKADOBÁST, ha nem biztosítanak EGY ellenzéki jelöltet a pártok. De, érmefeldobás is elég, ha végre, 2018- ban a majomfogottak le tudnának mondani a 2010 előtti KISZ titkár bálványokról!

  4. Biztosan kitalál addig valami frappánsat, hogy elkerülje. Én bízom benne, eddig még nem csalódtam a megítélésében.

  5. ADDIG LEGYEK szegény amig DAGADT TÖRPE részvesz egy nyilt vitán !! Büdös geci maffiafönők PUSZTUÉJ MEG !! TE GYILKOS !!!

  6. A miniszter úrnak jelenése van a dilidokijánál ! ……. már nincs 4 éve, mert az elme állapota rohamosan romlik !

  7. Az elmebeteg törpe ? Mit fog kitalálni? Tudja még überelni az aljas, mocskos márc. 15.-i “ünnepi” beszédét? ……..már rég nem érdekel a hülye hablatya !

  8. Kitalálhatom, kit küld el maga helyett? rezsiSziszit? Április 1-én ez nem is lenne meglepő , de ápr. 5.-én ?

  9. – mi az hogy kimenteni?…-milyen csávából??? A sok hiéna akarja kényszeríteni az oroszlánt, hogy viselje ahogy megugatják, vicsorognak rá ? Az ő politikai nagyságával nem is férne össze. Hogy is képzelte ezt Baló György ?

  10. – mindenki a saját sorsának a kovácsa. Csináld meg a szerencsédet. Csináld azt, amihez a legjobban értesz ! Tök mindegy milyen kormány van !

  11. – neked valami nagy baj van a fejedben. Lépj egyet vissza, ülj le nyugodtan és gondold át az életedet : mi a valódi baj ?..Állj fel , húzd ki magad,így nézz a tükörbe ! EZ VAGYOK ÉN !

  12. Ha ilyen sok a halaszthatatlan felada, akkor ne is vállalja el ,hogy ő legyen a következő 4 évben magyarok miniszterelnöke. A ranghoz nem csak jogok hanem erkölcsi kötelezettségek is tartoznak.

  13. A nagy baj az a csúti vezéred fejében van ! ……egy elmebeteg állat fenyegetett bennünket márc. 15,-én ! …..sajnos ennek a vadbarom Orbánnak a kezében van a hatalom ! …..szerintem neked kéne a tükörbe nézned és akkor látnád, hogy sz@ros a pofád!

  14. Katyusának tetszik a vályogsori suttyó ténykedése ! ……szegény agyhalott Kata megérett a végső megmérettetésre ! …… nyugodjon békében !

  15. A döglött oroszlán már nem sokat ér ! A vályogsori rörpe politikai “nagyságát” Soros bácsi pénzelte , azóta lejtmenetbe váltott !

  16. Hinni a templomban kell !
    Sokan biztak 8 éve OV-ban, de most nem bízni kell, hanem mérlegre kell tenni, hogy mit ért el EZ A KORMÁNY az elmúlt 8 évben.
    Lehetne sorolni azokat a baklövéseket amivel a 2008-as válság utáni logikusan bekövetező fellendülésben Mo. sereghajtó lett, illetve azt a tekintély vesztést amit Mo. külpolitikai elért.

  17. Ha mindenképpen valami állathoz kéne hasonlítanom orbánt, az biztos nem az oroszlán lenne. Inkább valami csótányba oltott szarka. De, ha már oroszlánként gondol rá, akkor igazán nem illik hozzá a gyávaság. Egy igazi oroszlán nem futamodik meg a harc, a kihívás elöl. Nyilván, ha gyurcsány vagy egy másik ellenzéki menekülne ennyire a vita elöl, akkor azt mondaná rá, hogy megfutamodott. Érdekes a fideszes agymosottaknál ez a kettősmérce. Ha más lop, az elítélendő, ha orbán teszi, akkor jól teszi. Ideje lenne ha a bűncselekményeket nem az elkövető személye, hanem a tett alapján ítélnék meg.

  18. Orbán egyszerűen nem tud vitázni,nincsenek ész érvei,a kritikát az övétől eltérő más véleményt,nem fogadja el,soha nem felejti el amikor Gyurcsány fel mosta vele a padlót,egy vitában,ha szembesítik az elmúlt nyolc éves nem kormányzását,a családja és a strómanja meggazdagodását,nem tudná mivel magyarázni,azt mégsem mondhatja hogy boldog karácsonyt,meg Soros,terv,migránsok,mivel más programja nincs nincs miről vitázni,de beszélhetne a számolatlanul elszórt közpénzt a határon túliaknak,a Magyar kórházak helyett,csak nem lehet Sorossal elintézni!!!!!

  19. Te agyhalott, hibbant neked mindegy milyen kormány van a többségnek nem mindegy,lehet hogy mindegyik kormányon lévő lop,de ilyen szemérmetlen,maffia kormánya még nem volt ennek az Országnak,közszájon forognak,az ellopott,milliárdok,minden szégyenérzet,nélkül fosztják ki az Országot!!

  20. Oroszlánt én nem látok a miniszteriszékben,ellenben egy utolsó,tetves gyáva patkányt igen. És láttam a cöf-ös birkamenetben a többi főpatkányt is. Ejj,pedig bayerzsótitokat de kihívnám egy ketfrecharcra,mint férfi a férfit. Bár zsóti sosem volt az,csak egy menstruáló politikai kurva.

  21. Vona Gábor minek megy oda, ha Gyurcsány Ferenccel nem mer vitázni! Ezek után már a pártját is feloszlatnám! Hangerő van, csak értelme nincs a mondanivalójának!

  22. Vona “megtért” ! …..majd kiderül mit jelent ez , de szerintem inkább ne kísérletezzünk vele , mert az eddigi élete nagyon árulkodó !

  23. Ön pszichológus ,kedves Kornél?Mikor rendel?Ezt a tanácsot Orbánék is megfogadhatnák!Csak félő,hogy világgá szaladnának a látványtól!

  24. Nem érdekelsz ! Aki akarja érti ! A vályogsori és bandájának stílusára így kell reagálni! ……a mocskos hazaáruló gazemberek taccsra tették a hazámat!

  25. Tisztelettel kérdezem:ez a fél óra át tudja billenteni ezt a hihetetlen agymosást, amit eddig véghez vittek?

  26. több sebből is vérzik ez az eszmefuttatás!
    az első és talán, jelen helyzetben a legfontosabb, h nem látom ama remek ember gyurcsány nevét a felsorolásban!
    az sem utolsó szempont, h sehol nem találkoztam olyan kijelentéssel, miszerint Vona nem akarna, avagy merne vitázni vele!
    egyébként csak vicceltem ferivel kapcsolatban, nemhogy nem tartom remek embernek, egyenesen egy aljadék megítélésem szerint, de nem kell ezen csodálkozni, mit vár az ember egy kisztitkártól! jah, h vitya is az? na őt se nagyon dicsértem az elmúlt 8 évben.

  27. Valóban! Nem akar alul maradni, mint 2006- ban!
    ( Az emberek többségének elege van a SOROS-MIGRANS féle AGYMOSÁSBOL!!!)

  28. A főtt sonkára vigyáz a pajtában, nehogy a kutya ellopja az üstből, ahol a levében kell, hogy kihűljön … Sajnos e fontos dolog miatt nem tud elmenni a vitára…

  29. Én még nem láttam, hogy csípőből válaszolt volna bármire is. Mindig mindent papírból olvas. Így ha kap egy váratlan kérdést, akkor nem is tud válaszolni rá, nem hogy vitázzon, érveljen. De az ilyen ember nem való miniszterelnöknek, az ilyen csak egy báb a többiek kezében. Egy miniszterelnök legyen egyenes, értelmes, intelligens, és nem utolsó sorban legyenek önálló gondolatai.

  30. Igazad van ! Egyelőre csak azt tudom kire nincs szüksége a hazámnak ! …… a buta agymosott magyar birkák fogják eldönteni , és ahogy eddig is nagyon rosszul döntöttek, úgy most is ! …….amiben biztos vagyok, hogy a narancsos maffiát el kell takarítanunk és akkor tiszta lappal kezdhetünk !

  31. Lehet hogy Orbán se lesz ott, de a buzi baloldal biztosan ellátogat, mivel ez lesz utolsó nyilvános szereplésük…
    Szél majd Karácsonyozik az asztal alatt, lehet kirakni a 18+ karikát… 😀
    Vonán meg jól fog állni a turbán…
    Orbán ha ott lesz, akkor meg valószínűleg stadionokról lesz szó. És persze a gyökérarcú Soros mocsokról…
    Reklám helyett meg mehet a Maúnika show, hogy napbarnított barátaink se maradjanak ki a vitából. Ok aztán tudnak vitázni… 😀 😀
    RTL klub… Mit is várunk??? LOL!!!!

  32. Szeretnél te olyan okos lenni mint ő. Minden beszéde világos és helyénvaló. Már akinek van fülé az igaz beszédre az hallja.

  33. Eközé a csürhe közé én sem mennék. Remélem április 8-án a józan gondolkodású jó érzésű választók mennek el szavazni akik tudják, hogy kire kell az X-et tenni!

  34. Aki még a Himnuszt is papírból olvassa, arra nem azt mondanám, hogy okos. Lehet, hogy a beszédei világosak, de nyakam rá, hogy nem ő írja.

  35. A kis pártocskák vezetői : Jobbik, Lmp, Mszp, Dk …..eddig, mást sem tudtak remekelni, több éven át, tücsköt-békát szórtak egymás irányába is! Sőt, mindig lehurrogták, meg akarták bénítani Dr Orbán Viktor Miniszterelnök Úr és Kormánya országépítő munkáját! Párbeszédet, csak értékes, intelligens egyenrangú egyének között lehet! “Ostobákkal vitatkozni olyan, mint galambokkal sakkozni : ledönti a bábukat, rápiszkol a táblára, aztán, boldogan ugrál, hogy ö nyert!” Ezt olvastam valahol, és találónak tartom!

  36. Teljesen fals az elképzelés. Előszőris 2006-ban a média erősen rájátszott, hogy a vita látszólag ne az ő oldalára dőljön el. Másodszor nincs is értelme az ilyen média-birkózásoknak (l.amerikai pocskondírozásokat), az embereket nem ez befolyásolja. Harmadszor nehogy már a félelem tartsa távol, nincs is megfelelő ellen-partner a jelenlegi ellenzék részéről, vitalitásban, politikai képzettségben. intellektualitásban.
    (és most lehet erre ugatni, hogy ez nem tetszik, stb)

  37. Ov tényleg fél, éppen ezért nem vitatkozik, hanem kinyilatkoztat. A párttársak pedig képviselik a kinyilatkoztatást!

  38. Nagyon régen nem nevettem ilyen jót….Tehát a Vona ,a Szél meg a Karácsony elsőosztályú politikus….Tehetségtelen ,és ami a legrosszabb súlytalan brigád,semmi karizma nincs bennük…
    A Szél Bernadett legalább szimpatikus,de ő túl naiv,és nem hiszem hogy elboldogulna az EU-us nagykutyákkal….

  39. Abban igazad van,hogy az embereknek elege van a Sorosozásból-nekem is mint fidesz szavazónak-,de ha visszaemlékszel 2015-ben miket nyilatkoztak az ellenzék politikusai a bevándorlással kapcsolatban,és azóta volt min elgondolkodni nekik is,akkor már más a leányzó fekvése…

  40. Theman hidd el teljesen felesleges ilyen kérdéseket feltenned kedves Verának, mert a köpködésen ,és a számára teljesen ismeretlen emberek értelmi szintjéröl kialakított véleményével nekem biztossá vált,hogy nagyon boldogtalan ember.Sajnálom,és ezt minden rosszindulat nélkül mondom…

  41. Hülyék vagytok ti minden!Már nem sokára eldűl ez a nem létező vita!!Amit nem ti fogtok eldönteni politikusok hanem mi a szavazok!!9 .d-ikére már el is dől!!

  42. Te hülye picsa himnuszt nem is Ő írta!!Akik meg olyan okosak hogy papír nélkül tudják az egész országot eladni azok valók szerintetek főnöknek!!Ezek közé a mocskos gazemberek közé ne is álljon !!

  43. Kedves Kopácsi Bácsi. Tessen előbb egy masodikas értő olvasás könyvet venni és utána hülyézzen le. Nem írtam hogy ő írta a Himnuszt, hanem azt hogy még azt is papírból olvasta. Engem hülyéz mikor egy két mondatos kommentet sem tud értelmezni? Szerintem ilyen elmebéli képességekkel inkább ne akarjon politizálni.
    Amúgy az után a rengeteg botrány (Elios, vadászatok, Mészáros gazdagodása stb, stb) után bárki jobb, mint a csuti duci és a sleppje.

Leave a Reply

Your email address will not be published.