Megmutatjuk a Fideszt elzavaró csapatot: ütőképes kormánya lesz Karácsony Gergelynek

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje a szociális demokráciával kapcsolatos vízióit mostanra konkrétumokká változtatta. Sőt, olyasmit tett, amire eddig egyik párt vagy pártszövetség esetében sem volt példa: a legfőbb területek mögé miniszterjelölteket rendelt, hogy szakértői elképzelésekkel vágjanak neki a kormányzásnak, valamint megmutassák: van élet Orbán után, létezik kormányzóképes ellenzéki csapat Magyarországon!

Az embereket szolgává tevő uralkodás helyett, az embereket szolgáló kormányzást ígért Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, amikor vasárnap Budapesten bemutatta leendő szakértői kormányának tagjait.

bajakörül

Mint mondta, olyan, világos értékrenddel bíró, de pártoktól független személyeket választott a csapatba, akik már sokat tettek az országért saját szakterületükön. Karácsony Gergely hangsúlyozta, hogy a hódmezővásárhelyi választás eredménye megmutatta, az emberek mást akarnak, és nemet mondtak az elmúlt nyolc év politikájára, ugyanis a Fidesz Lázár János városában labdába sem rúghatott. A választók felébredtek, és tudták: ha van megfelelő alternatíva, leváltható a Fidesz, és érdemes elmenni szavazni.

Az alternatíva: Karácsony Gergely és csapata

Karácsony az egyetlen, aki a kormányzóképességét konkrétumokkal is bizonyítani tudja. Az alábbi árnyékkormány-tagokat mutatta be a miniszterelnök-jelölt:

  • Komáromi Zoltán: egészségügy
  • Daróczi Gábor: oktatás
  • Hegyesiné Orsós Éva: szociális ügyek
  • Mellár Tamás: pénzügyi terület
  • Andor László: foglalkoztatásügy
  • Ámon Ada: környezetügy
  • Wittinghoff Tamás: önkormányzati ügyek

Karácsony Gergely megjegyezte: a most bemutatott miniszterjelöltek tervezett kormánya mintegy felét teszik ki, a többi helyet a kormányát támogató pártok szakpolitikusainak tartja fenn.

Mint mondta, korábban sokan vélték úgy, hogy nincs olyan erő, amelyik leválthatná a Fideszt, de reményei szerint “a mai naptól kezdve mindenki számára világos lesz, hogy Magyarországon a kormánynak csak alternatívája van”.

“A mi szövetségünk valóban készen áll arra, hogy ne csak nemet mondjon az Orbán-rendszerre, hanem igent mondjon egy másfajta társadalom, másfajta gazdaság, másfajta politika, másfajta ország felépítésére”, “amely valóban mindannyiunk közös otthona lehet” – fogalmazott.

baja

Karácsony Gergely kimondta a legfontosabb mondatot, ami magabiztosságról árulkodik

Az szerintem már nem kérdés, hogy Orbán megy – az a kérdés, hogy mi jön utána – fogalmazott a miniszterelnök-jelölt, nem pártos, a szó valódi értelmében vett nemzeti kormányzást, a hibák kijavítását, az elmúlt nyolc év elvesztett esélyeinek visszaszerzését ígérve választási győzelmük esetére.

Mit ígér a leendő kormány?

Karácsony Gergelyék a szociális demokráciáról alkotott elképzelésüket 10 pontban foglalták össze

Ebben szerepel többek között a közpénzből szerzett fideszes magánvagyonok visszavétele, az EU-s pénzek kiosztása, de nem a fideszes elitnek, hanem az embereknek.

A 13. havi nyugdíj visszaállítását is célkitűzésének tartja a Karácsony-kormány, ahogy a 100 ezer forint alatti nyugdíjak megemelését is.

A kormányfő-jelölt által “a nemzet háziorvosaként” bemutatott Komáromi Zoltán arról beszélt a leendő kormányt bemutató eseményen, hogy visszaállítják az egészségügy működőképességét a háziorvosi ellátástól, a sürgősségi ellátáson át a kórházakig. Megállítják a szakemberek elvándorlását, nagyobb anyagi és társadalmi megbecsülésben részesítik őket. Miközben a fiatal szakemberek itthon tartása érdekében felszámolják a hálapénzt.

bajakamera

Daróczi Gábor szerint a nyilvánosan hozzáférhető adatokból látható, mekkora a baj az oktatásüggyel, fő feladatai között a demokrácia alapjainak újraépítését nevezte, gondolat- és lelkiismeret-szabadságot, valamint igazságosságot és egyenlőséget ígérve szakterületén.

Hangsúlyozta: az oktatásnak segítenie kell, hogy csökkenjen a társadalom szétszakítottsága, a GDP hat százalékára kell emelni az oktatásra fordított összeget; ingyenes első diplomát ígért, valamint azt, hogy adójóváírás formájában visszakapják befizetett pénzüket az öt éve indított Diákhitel2-t már részben törlesztők.

Szólt arról is, hogy pozitív és világos üzenetet kell küldeni a romáknak, “évente egy kisebb stadion árát” fordítva ösztöndíjprogramjaikra.

Hegyesiné Orsós Éva a társadalom integrációjának fontosságáról szólva azt emelte ki, hogy az utóbbi években drasztikus változások álltak be a társadalmi csoportok között, elsősorban a gazdagabbak javára; példaként említette, hogy míg az első Orbán-kormány idején 15 százalék volt a bérkülönbség a legjobban teljesítő megye és a sereghajtó között, addig mostanra 54 százalékra ugrott ez a mutató.    Mint mondta, a helyzet javításához változtatni kell az erő- és jövedelemforrások elosztásán.

Mellár Tamás ez utóbbi eszközeként az adórendszer átalakítását említette, a túlsúlyba került fogyasztási típusúak helyett a társasági adóra helyezve a hangsúlyt.

Céljai között az átlátható, az aktualitás érdekében ismét ősszel elfogadott, kormányrendeletek helyett csak pótköltségvetéssel módosítható büdzsét, a maastrichti kritériumok teljesítését, a GDP-arányos államadóság csökkentését, az olyan “alternatív elosztási csatornák”, mint a tao-kedvezmények vagy a jegybanki alapítványok pénzeinek megszüntetését említette.

Mellár Tamás szerint a minimálbér esetében nulla vagy ahhoz közeli személyi jövedelemadó-szintre van szükség, az átlagfizetés esetében a mostanira, a magas jövedelmeknél viszont magasabbra.

bajakörhát

Andor László egy szociális párbeszéd útján kialakított Munka törvénykönyvét nevezte kiindulópontnak, hozzátéve, ennek egyszerre kell szolgálnia a rugalmasságot, a tisztességes munkakörülményeket, valamint az egyéni és kollektív jogokat, ezt pedig egy korszerű nemzeti foglalkoztatási szolgálat felállítása követné.

A közmunka dominanciájának megszüntetéséről szólva kijelentette: a résztvevők kétharmada “valamilyen más, értelmes formában” kaphatna munkát, ugyanakkor aki közfoglalkoztatott marad, arra a jövőben minden foglalkoztatási szabályt, benne a minimálbért is, alkalmazni kell. Mint mondta: „Napi nyolcórányi munkának elégnek kell lennie a tisztes megélhetéshez mindenki esetében.”

Szólt arról is: megdupláznák a munkanélküli-segély példátlanul alacsony időtartamát, külön figyelmet fordítanának az át- és továbbképzésre, valamin a 25 év alattiak munkaerő-piaci támogatására.

bajaricsi

Ámon Ada, leendő környezetügyi miniszter első kormányzati lépéseik között említette a veszélyes, drága és orosz függőséggel járó paksi reaktorbővítés felfüggesztését, hangsúlyozva, hogy ehelyett modern, fenntartható, kipróbált, jól működő megoldásokat vezetnének be, példaként a szélenergiát említve. Mint mondta: „Mindenkinek jár a tiszta víz, a tiszta levegő és a tiszta energia”.

Wittinghoff Tamás szerint miközben a rendszerváltás legfontosabb ígérete az olt, hogy az egyének és a közösségek beleszólást kapnak az őt érintő ügyekbe, “amit ma Magyarországon látunk, az éppenséggel ennek az ellenkezője”, ezért “normális alkotmányban” garantált önkormányzatiságra van szükség, arra, hogy „ne távoli minisztériumukban ötleteljenek, hanem a kistelepülések és városok lakói maguk dönthessenek az életükről”

Karácsony Gergely mára a legnépszerűbb politikussá vált Magyarországon, de nemcsak a személye az, ami a választókat meggyőzheti arról, hogy Orbán Viktor látszólag stabil bástyáját ő tudja lerombolni, hanem a körülötte lévő szakemberek is, akik látva az alternatívát, teljes erőbedobással segítik a kampányt, és részesei lesznek a következő kormány munkájának.

36 Comments

  1. Idiótácska ! Te összekevered a fideszes férgekkel ! A narancskomcsik váltották át a vörös köpönyegüket narancsra !

  2. Szerencsétlen barom ! Így van , éhen döglöttem volna, ha szlovák barátaim nem gondoskodtak volna rólam ! Ez a szörnyű, hogy a dologtalan, ingyenélő rohadék fideszes férgek mindent ellopnak ! Az egészségügyre befizetett járulék / adóból a buggyantagyú csúti törpe stadionokat épít ! Rohadjon el a mocskos fajtája ! …és te is, aki a füstös seggét nyalja ! …….. szemét, hatalmas Senki !

  3. A munkakerülő lotyók, akik kivénhedtek a strichrelésből, mind így járnak! Éhen döglenek, mert büdös a munka nekik, és kerülik! Mehetsz a “szlovák” barátaid, majd adnak enni addig, míg rá nem jönnek, hogy csak élősködsz a nyakukon! A magyar adózókon nem fogsz! Élősködő picsa!

  4. Gondolom a jó kurv@ anyádról vetted a példát ! Kivénhedt a strichelésből , te pedig nem adtál neki enni ! Rohadék állat vagy ! Orbán a mocskos cigány legény a 35-40 évben eltöltött munka után a betegeket és a rokkantakat semmibe veszi……..remélem a rohadék cigány suttyót megüti a guta és pelenkázni kell ! …….. a szolnoki parasztleány, remélem akkor leveri rajta azt amit ő lkapott! A fajtád üti-veri a nőket, mert a mocskos fajtád így szocializálódott a vályogsoron ! ….rohadék cigányok, dögkútba a mocskos fajtátokkal !

  5. Mondtam már, kurv@ a jóédesanyukád ! …….rám vigyáznak a szlovák barátaim, itt Ficoka miatt folyton ünnepelünk ! Ápr.8.-án remélem nekünk is lesz ünnepelni valónk, a csúti suttyót dögkútba lökjük !

  6. Partiba basznak a szlovákok! Nem vigyáznak rád te prosti, hanem futtatnak gyengeelméjű kurva! Vegyél kabátot ha a sarokra állsz, mert hideg van baromagyú!

  7. Olvass utána ! A facén már többen összeszámolták, hogy a Fidess-KDNP -sek között hány MSZMP titkár, tag, munkatárs, KISZ titkár stb található ! ….szerintem at MSZP soraiban összesen sincs ennyi ! ….ott egyszerű párttagok vannak ! Az MSZMP elítjét átmentették a narancsosok . …….azért nagyon vicces mikor a fideszes férgek komcsiznak ! Igaz a fidess-kdnp-sek pofáján a bőr olyan vastag, hogy a rinocérosz bőre ahhoz képest babapopsi minőségű !

  8. Húgyagyú barom ! Érdekes neked a nőkről a kurv@k jutnak eszedbe?…….körülötted minde nő kurva? ………szegény agymosott Senkiházi !

  9. I precisely wished to say thanks once again. I’m not certain the things that I could possibly have accomplished without the type of hints shown by you directly on that area. It actually was a very difficult crisis for me personally, however , discovering a new professional approach you solved it forced me to cry with joy. Now i am happy for this help and as well , trust you realize what a great job you were providing educating some other people thru your blog post. I am certain you haven’t got to know all of us.

  10. I’m just writing to make you understand what a fabulous encounter my princess obtained visiting your site. She came to understand such a lot of pieces, which include what it is like to possess an awesome coaching heart to get many others completely learn various very confusing topics. You truly surpassed her expected results. Thank you for coming up with the informative, trusted, educational and even cool tips on the topic to Gloria.

  11. I as well as my pals have been reading the good hints from the website then instantly I got an awful suspicion I never expressed respect to the site owner for those strategies. Most of the guys were glad to study all of them and have in effect actually been making the most of them. Appreciation for actually being quite helpful and also for picking some good guides millions of individuals are really desperate to learn about. My honest apologies for not saying thanks to sooner.

  12. Thanks for each of your work on this site. Debby take interest in setting aside time for research and it’s simple to grasp why. Almost all notice all of the compelling means you give very important tips and hints via your web blog and even encourage contribution from other people on the situation and our own child has always been becoming educated so much. Take advantage of the rest of the year. You are always doing a powerful job.

  13. Thanks so much for giving everyone such a breathtaking opportunity to check tips from this website. It’s usually very superb plus jam-packed with a great time for me and my office fellow workers to visit the blog the equivalent of 3 times weekly to learn the fresh guidance you will have. Not to mention, I am usually amazed for the surprising tips you serve. Certain 2 ideas on this page are in reality the most efficient I have ever had.

Leave a Reply

Your email address will not be published.