Elképesztő dolgot mondott egy közmunkás Lázár Jánosnak: a miniszter bocsánatot kért szégyenében

Lázár első emberi gesztusa

Valljuk be, Lázár János általában nem az emberszeretetéről ismerjük. Az még hagyján, hogy sajtótájékoztatóin cinikusnál cinikusabb megjegyzésekkel osztja a jelenlévő újságírókat (és rajtuk keresztül minket, választókat is), de például tőle származik a hírhedt mondás is, miszerint “akinek nincs semmije, annyit is ér”. Ám most szembement vele a valóság és ettől teljesen bepánikolt. Más magyarázatot ugyanis elképzelni sem tudok a miniszter különös viselkedésére.

Az esetről a 24.hu számolt ma be a HírTV felvételére hivatkozva. Mint a cikkből kiderül, a Miniszterelnökséget vezető miniszter épp Csanádalbertiben kampányolt, ahol egy házaspárhoz tért be. Ám döbbenetes módon a ház egyébként közmunkásként dolgozó asszonya nem riadt meg a magát oly nagyra tartó politikustól és kerek-perec kijelentette, hogy őt bizony

“megbántotta korábbi kijelentésével”.

Ezzel a mondatával Lázár korábbi kijelentésére utalt, miszerint

„170-180 ezer ember van a közmunkában, aki pedig reggel hatkor elmegy dolgozni, annak délután háromkor már nem sok kedve marad, hogy elmenjen lopni.”

Az már önmagában egészen elképesztő, hogy egy magát komolyan vevő politikus egyetlen mondatával tolvajozzon le 170-180 ezer embert. Ám ami igazán csodálatos, az az asszony bátorsága, aki nem riadt meg a vele szemben álló hatalomtól, hanem büszkén kihúzta magát és kiállt a saját igazáért.

Lázár János persze nincs hozzászokva ahhoz, hogy őszintén beszéljenek vele, így aztán bizonyára torkára ment a falat, hiszen köpni-nyelni nem tudott, annyira zavarba jött. Végül a pánik jeleit mutatva egy füllentésen kapott kisfiú zavarához hasonló makogásban, bocsánatkérően annyit tudott elsutyorogni, hogy

“kár eltagadni, az én mondatom valószínűleg nem volt jó.”

Majd azt tette még hozzá, hogy

“az én mondatom nem volt jó, megsértettem sok embert szándékomon kívül, bocsánatot kértem sok mindenkitől.”

Persze a bocsánatkérés legalább már hasonlít arra, amit egy tisztességes ember ilyenkor tesz. De egy igazán becsületes ember nem kerül ilyen helyzetbe. Vagy ha került, akkor lemondana. A tanulság mindenesetre egyértelmű: kevesebb Lázár Jánosra és több ilyen őszinte asszonyra lenne szüksége ennek az országnak!

4 Comments

  1. ha valamit nem találsz a ménkű nagy muffodban, akkor kérj meg valakit, hogy menjen be és rakjon rendet.

  2. LézerJankónak nem készítették elő a terepet? …..ilyen többet nem fordulhat elő ! Igazából, ha egy hatalmas fülest is kiosztott volna az asszonyság, az lett volna az igazi !

Leave a Reply

Your email address will not be published.