Egy fiatal ápolónő kitárulkozott: minden mocskos részletet elárult

MTI Fotó/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Egy fiatal ápolónő hosszabb kommentjére lettünk figyelmesek, most név nélkül, cikként közöljük azt. Némely rész egészen megdöbbentő.

“Ha jól tudom, az Unióban Magyarország költ a legkevesebbet Egészségügyre. Ez meglátszik, nem kicsit, hanem nagyon, én sosem foglalkoztam politikával, de ezt már nem tudtam szó nélkül megállni. 3 éve vagyok a szakmában, édesanyám több mint negyven éve ápolónő mindig felnéztem rá kiskoromban és követni akartam a példáját. Imádom, vagyis… imádtam. Érzem, hogy teljesen elsüllyedünk, látom a kollégáimon nap mint nap a boldogtalanságot és keserűséget. Keserűek lettünk, és ez az élhetetlen rendszer tett azzá minket. Három műszakban dolgozunk, és nem tudunk megélni.

Mellékállásban takarítanom kell, szórólapokat osztogatom, de nemcsak nekem, szinte egy olyan kollégám sincs, akinek ne lenne mellékállása. Ami nem is baj, hiszen itt nem arról van szó, hogy nekünk büdös a munka. Én egy hivatást választottam. Embereket akartam gyógyítani. De tudod, milyen érzés amikor a kórházban közlik, hogy nem tudok több gumikesztyűt húzni a fürdetéshez… és 30 embert egy kesztyűvel kell megfürdetnem, ami rettentő fertőzésveszélyes…? persze ott van a fertőtlenítő… de volt már rá példa, hogy az is elfogyott. Mit csináljak ilyenkor? Fertőzzem tovább a betegeket? Hagyjam napokig mosdatlanul? Az idősek otthonában, éjszakára egy ápoló jut, bármennyien is legyenek ott. Amikor egy idősebb bácsinak levágták a lábát, és inzulinos cukorbeteg lett tőle, nem tudtuk mérni a cukrát, mert elfogyott a cukormérő tesztcsík.

Nem tudtam, hogy közöljem a családjával, hogy képtelenek vagyunk mérni, de a lánya csak mosolygott egyet, és egy óra múlva visszatért nyolc dobozzal, annyit mondott, tartsunk ki. A kolléganőmmel percekig álltunk mozdulatlanul, könnyes szemekkel. Ez nem sokszor fordul elő, az emberek minket okolnak ezekért… Általában mi kapjuk az ordítás részét, pedig nem érdemeljük. De hogyan tudnék haragudni egy anyukára akinek a kisgyereke 40 fokos lázzal fekszik napok óta? Vagy egy nőre, akinek az édesapja élet-halál között fekszik, mi pedig képtelenek vagyunk ellátni úgy, ahogy kellene. Életfontosságú eszközeink, amiket maximum 48 órán keresztül használhatnánk, ragasztva vannak. Érted? Össze kell ragasztani, le kell ragasztani mérő műszereket, tűket.

Sokat bántanak minket de, én látom az orvost, aki aznap már 120 beteget látott el megfelelő eszközök nélkül, de nem tudja senki leváltani, hiszen nincs munkaerő, mindenki külföldön van már, legalábbis tőlünk nagyon sokan mentek el. Látom magunkat, ápolónőket, akik hárman vagyunk 45 beteg pelenkázására, fürdetésére, reggeliztetésére, 2 darab lázmérővel. De amit a legtisztábban látok, az a saját jövőképem… 4 hónapja járok Némettanárhoz, mert a hivatás amit választottam kötelezettséggé változott. Annak idején pedig fogadalmat tettem, hogy ha eljön ez az idő, lépni fogok…”


Kérjük, ossza meg ezt a cikket, és likeoljon minket a Facebookon!
Nekünk ezzel segíthet.



Tisztelettel köszönjük! Az Ellenszél csapata