Doppingolással gyanúsították meg Hosszú Katinkát – az úszónő elvesztette a pert

Igaz, hogy Hosszú Katinka úszó már két aranyérmet szerzett a koppenhágai rövidpályás Európa-bajnokságon, de a bíróságon veszített.

Egy kanadai újságíró, Casey Barrett ugyanis még 2015 májusában azt írta róla a világ egyik legnívósabb szakmai lapjában, a Swimming World Magazine-ban: nem hisz abban, hogy Hosszú csak a kitartó munka miatt lett klasszis, doppingolással gyanúsította meg a magyar úszót. – írja a HVG.

Hosszú akkor azt mondta, sosem tett ilyet és teljesen távol áll az ilyesmi tőle.

„Nincs az a pénz, hírnév, nincs az a győzelem, ami visszaigazolná: megérte eladni a lelkemet.”

Mellé állt az akkori szövetségi elnök, Gyárfás Tamás is, azt írta, “sajnálatos módon sejtetések, sőt, mondhatni vádaskodások jelentek meg”, de ezeket “a leghatározottabban vissza kell utasítanunk”.

Az ügy a bíróság elé került, a 24.hu azt írja, tavaly nyáron az arizonai bíróság azt állapította meg, hogy Barrett csak a véleményét írta le, elutasították Hosszú keresetét. Fellebbezett, de másodfokon is csak az elutasításig jutott, az indok is ugyanaz volt. Az újságíró nem tényeket sorolt, ez a fajta véleménynyilvánítás pedig belefér.

Irigyek mindig vannak és lesznek is. Az viszont felháborító, hogy Hosszú Katinka, aki a világ legelismertebb úszói közé tartozik, csak úgy vádolható legyen mindenféle légből kapott dologgal, főleg ha az olyan súlyos ügy, mint a dopping, vagyis a különféle szerekkel felturbózott teljesítmény.

Ha ez véleménynyilvánítás, akkor nekünk az a véleményünk, hogy menjen a búsba mindenki, aki alaptalanul vádolja meg Katinkát, vagy ha mégis megteszi, először csinálja utána, amit ő!

10 Comments

  1. Amstrong sem bukott le hosszú évekig. Aztán………….. Speciel elismerve a sikereit,egy kis szerénység sem ártana neki. A politikai simulékonyságáról nem is beszélve.

  2. Mindenki abban hisz, amiben akar. Ha ebben hisz, akkor nyilván nem nagyon ismeri az élsport világát. Én a saját teljesítményemre vagyok büszke, vagy arra, amiben ÉN tettem le valamit az asztalra. H.K. teljesítménye már most kínos, hát még később. A “legyünk büszkék arra, hogy egy kislány, aki történetesen magyar, nagyon gyorsan úszik a vízben” pedig egyenesen abszurd, hiszen ez egészen nyilvánvalóan a cirkusz része. Ld. igaz, hogy meglopunk, éheztetünk, elvesszük az önkibontakoztatásodnak még a távoli lehetőségét is, tőled is, még az unokáidtól is, meggyalázunk megfélemlítünk, de szellemi tápláléknak (agymosásnak) íme a szlogen: legyél büszke arra, hogy egy agyonpénzelt (doppingolt?) honfitársad, egy távoli kontinensen vagy akár itthon is gyorsan tud megtenni száz métert a vízben. Röhej.

  3. irigy ember beszéde olyan, mint Dávid tette a Bibliában, aki Uriást olyan helyre küldte hogy azonnal meghaljon, utána pedig a feleségét tette magáévá.

  4. Rabba városát ostromolta a hadsereg Joáb vezetésével. A király nem ment velük, otthon maradt. Palotája tetején sétálgatott, nézelődött, amikor egy szép termetű asszonyon akadt meg a szeme, amint épp fürdött. Megtudta, hogy Bethsabé, hitteus Uriás felesége az, akinek férje a csatában harcol. Elküldetett érte, ágyasházába vezette és magáévá tette.

    Az asszony méhében gyermek fogant. Amikor ez Dávid tudomására jutott, gonosz csalással akarta eltussolni tettét. Izráelben ugyanis halálbüntetés járt a nyilvánvaló házasságtörésért, mely törvény alól a király sem volt kivétel. Ám Dávid fő aggodalma az a halálnál is keserűbb szégyen és megvetés volt, ami alattvalói részéről érte volna őt, hiszen lelki-vallási vezetőjükként is felnéztek rá. Olyan megbotránkozást okozott volna, ami romba döntötte volna, amit addig épített.

    Hazahívatta a csatából Uriást, és jelentéstétele után ‘kegyesen’ hazaküldte, hogy feleségével háljon. De Uriás a többi szolgával, a palota bejárata előtt feküdt le, mondván: amikor Isten ládája és a csatázó katonák sátrakban lakoznak, hogyan mehetne ő jó lelkiismerettel haza vigadni?

    Dávid még egy próbát tett. Lerészegítette Uriást, hátha így kedve támad hazamenni, de ez a kísérlete sem járt sikerrel. Ezután a legsötétebb tervet eszelte ki! A következő írásos parancsot küldte magával Uriással Joábnak, a fővezérnek: „Állítsátok Uriást legelől, ahol a harc a leghevesebb, és háta mögül fussatok el, hogy megöljék és meghaljon.

    Lőn azért, hogy mikor ostromolta Joáb a várost, Uriást arra a helyre állította, ahol tudta, hogy erős vitézek vannak. Kijött azért a városbéli nép, hogy megharcoljon Joábbal, és elhullottak egyesek a nép közül, Dávid szolgái közül, és a hitt

  5. Engem a hülye cím zavar. Nem doppingolásról szólt a per, hanem rágalmazásról. Nem elvesztette a pert, hanem nem nyerte meg! Ba…szák meg.

  6. Idióta agymosott , orbánisztán birkája !………te is fordítva vagy bekötve, mint a többi csúti suttyó seggnyalói !……….ez már itt a Balkán legesleg alja !

Leave a Reply

Your email address will not be published.