Téboly! Nobel-békedíjra terjesztik fel Orbán Viktort

Mint az ismeretes, Soros Györgyöt Nobel-békedíjra terjesztették fel Iványi Gáborék. Arra gondoltunk, hogy mi is ezt fogjuk tenni, csak éppen Orbán Viktorral, elvégre megérdemli. Íme a levelünk:

“Béke-Nobel díj bizottság
Oslo, Parlament

Tisztelt Elnök Úr,

Javasoljuk, hogy a következő Nobel-békedíjat Magyarország jelenlegi miniszterelnöke, Orbán Viktor kapja meg! A hosszú éveken át tartó áldozatos munkája meghozta a gyümölcsét, békét teremtett mindannyiunknak.

  • Békekerítést húzott a határ mentén, hogy a menekültek érkezése se okozza a nyugalmunk megzavarását.
  • Megállította Brüsszelt, elhozva ezzel a régóta áhított békét Oroszországgal és Kínával.
  • Amióta a politikát olyan műfajjá alakította, amely családon belül is ellentéteket szít, ugyanúgy békét teremtett, mert sokkal kevesebb az otthoni veszekedés, hiszen a szülők elválnak, a rokonokkal pedig nem tartják a kapcsolatot.

A fentiekre hivatkozva kérem, hogy Orbán Viktornak ítéljék a Nobel-díjat!

Köszönettel,
Jabronka Richárd”

63 Comments

  1. Oregem, mikor bele-bele nezek az irasaidba, mindig azt gondolom, “na ettol mar biztos nincs lejjebb”, aztan mindig meg tudsz lepni egy ujabb minosithetetlen szarral.

    Szoval, te magadrol irod, hogy “Teboly” (ez mar LOL) es “Nobel-békedíjra terjesztik fel Orbán Viktort” Kik? Koma, kik? Te?

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Skizofr%C3%A9nia
    Kezd a dolog aggaszto fordulatot venni, keress fel egy jo orvost! De komolyan!

  2. orbánt soha nem jelölném Nobel díjra, viszont amire valóban méltó lehet, az egy Don Quijote díj, – utalva az ellenfél nélküli szabadságharcaira.

  3. közben csontra leragnak mindunket te takonyfeju szarkeverö szinten zenész.nepszavis valasztast ellenörzest

  4. Inkább az Apró-Gyurcsány klánnak kellene adni “Az 1956 utáni véres megtorlástól a rablóprivatizáción át a 2006-os rendőrterrorig”

  5. Dehogy inkább beszéljünk a Felcsúti Orbán Gyöző klánról akinek Fidesz székház eladsásából vettek bányát .

  6. Én meg arra lennék kíváncsi, ha itt lennének a migránsok, akkor hogy sipákolnátok!!
    Nem hogy örülnétek annak, hogy valaki meg véd benneteket a családotokat!

  7. a fentebb szolok alig várják a migriket,mert a kielégittlen asszonyaikat,lányaikat anyjukat jol kezelésbe vennék!!!szityok libsi paraziták!!!

  8. Hülye agymosott narancsos liba ! ……Orbánc a haverokat és a pereputtyát tömi és védi közpénzen !

  9. Szánalmas vagy narancsos birka ! Szerintem a vályogsori cigó suttyó megérdemelne valamilyen díjat, mert köpönyegforgatásból kíváló ! A komcsiból lett maffia főnök teljesítménye irigylésre méltó !!

  10. Obamát nem kellene összehasonlítani a maffia főnök orbánccal !……igaz a csúti törpe is elég füstös kinézetü !

  11. Szánalmas kis narancsos seggnyaló …….neked van önálló gondolatod?…..ide másolod az aktuális CÖF -ös propaganda szöveget. ……a narancsos férgek nagyon kártékonyak !

  12. Ilyen jól még soha nem állt a gazdaságunk! Minden épül, szépül, fejlődik!
    Buta némber vagy te Szabó Vera!
    A tényekből kell tájékozódni, nem a pletykákból!!!

  13. Az az ellenfél egyenlőre azért nem látszik, mert Orbán megvédi az országot tőlük!!
    Addig örüljünk, amíg ez így van!
    Ahol már ott vannak, azokra az országokra a terror, az erőszak, a gyújtogatások, a rablások a jellemzők! – ha neked ez hiányzik, akkor költözz oda!
    MI ITT NYUGALOMBAN ÉS BÉKÉBEN AKARUNK ÉLNI!!!!

  14. Sajnos az ellenzék azt akarja elhitetni, hogy Soros jót akar nekünk, de had döntsük már ezt el mi, hogy kivel akarunk élni!!
    Nekem elég a cigányok jelenléte, még ők is oroznak itt elég gondot, pedig már 600 éve itt vannak és még mindig nem integrálódtak!
    Hallom a német ismerőseimtől, hogy náluk sem lehet munkára fogni a migránsokat! – az én adómból ne ilyen embereket tartson már el az országunk.

  15. A békétlenséget a hazug ellenzék szítja!!- akik mindenféle rágalmakkal gyalázzák azt a kormányt, aki a csődhelyzetből talpra állította és emelkedő pályára tette az országot!!

  16. Minden intézkedésük, az ország összes lakosára vonatkozik és nincs olyan, hogy csak a haveroknak jó, vagy csak a gazdagoknak!!
    Mindenki előtt ott van a lehetőség arra, hogy munkára pályázzon és mindenki előtt ott a lehetőség, hogy jobb ajánlatot tegyen a munkára, mint mások!!!

  17. Ezért tiltakozunk a migránsok ellen, hogy ez ne így legyen!!
    Akinek van egy csöpp esze, az nem akar bajt az országba, az nem akar élősködőket, bűnözőket, terroristákat ide!!!

  18. Neked kellene szétnézned a valóságban!!!!
    A tények nagyon komoly érvek!!
    Nézz körül te is a szavazók 50 % látja az ország eredményeit, javulását, fejlődését!! Akkor te vagy az, aki nem lát ki az ellenzéki hazugságok hálójából!!

  19. Te vajon kinek vagy a segg nyalója??
    Azoknak akik 2010-ig tönkretették az országot, eladósították, szakértő kormány kellett melléjük, hogy választásokig ne omoljon össze!!
    Vagy a komolytalan, mindent megígérő, de a gazdálkodáshoz és a pénzügyekhez nem értő jobbiknak???

  20. Te kinek a birkája vagy?? Unalmas, hogy kivétel nélkül mindenkit lebirkázol!
    Az eszedbe sem jut, hogy ha mindenki másképpen látja a dolgokat, mint te, akkor, te vagy az aki szembe megy a forgalommal?????

  21. Attól a rengeteg migránstól, amit pénzért behozott, és amit majd jó nagy felárral kell visszafizetni? Az én családom már kint van, ott, ahol hemzsegnek a migránsok és jobban érzik magukat, mint az itthon hülyített emberek.

  22. Milyen eredményről beszélsz, te megszédített tyúk? Mióta számít eredménynek a sereghajtó dicső státusza? Még néhány év és már látótávolságon kívül lesz az összes utolérni kívánt ország!

  23. Valóban van lehetőség a jobb ajánlatra, de hogy azt fogadják el, arra már esély sincsen, ha nem vagy fideszes haver!

  24. Csak sajnos rossz az irány, mert az “emelkedő pályán” nem felfelé, hanem lefelé csúszunk. A hazudozás helyett inkább tenni kellene valami hasznosat, ehhez azonban minimum érteni kellene valamihez!

  25. Olyan díj nincs, de javaslom a pávatánc díjat. “Repülj páva” díjat nem kaphat, hiszen szárnyalás csak a kormánypropagandában van. De senki sem táncol jobban pávatáncot, mit ő. Ezt meg is zenésítették, ha-ha-ha.

  26. Akiket pénzért engedtek be azok jó emberek ,mert van pénzük ???? Akik a bombázások elöl menekültek azok a terroristák ???? Szerintem egy gondolkodó ember nem Magyarországban kíván letelepedni !!!! Erőszak ,gyújtogatás mindig volt ,ha vissza gondol még nálunk is amikor Orbán volt ellenzékben !!! Sajnos az emberek memóriája igen rossz !!!!

  27. Már hatszázezren éltek is a lehetőséggel, és sikeresen pályáztak nyugati munkahelyekre, és ezek a jól képzett, értéket teremtő emberek.

  28. A fidesz adta el elsőnek a székházát, és az érte kapott pénz nagyrészét el is lopták.. ezzel alapozta meg az orbán-család a vagyonát

  29. Iványi Gábornak nincs jogosultsága bárkit is Nobel-díjra felterjeszteni, ne csúsztassunk. Az erröl szóló hír ugyanolyan komolytalan dolog volt, mit ez a mostani cikk.

  30. Vajnai Vanda és a Nagy Lacka a 2 mocskos , rohadék fidess-nyalonc barom ! ………Vanda vedd ke a narancsos szemüvegedet és látni fogod Orbánisztán “szépségét” !

  31. Szemét narancsos lotyó ! Már az egész világ tudja, hogy mit művel a narancsos maffia a hazaáruló csúti pockossal az élen !

  32. Fordítva vagy bekötve aranybogár ! …..mint minden fideszes féreg ! …….hazudozz anyádnak, az biztos elhiszi a buggyantagyú lánykájának a hazugságait!

  33. Nagy Lacka szerelmes beléd Vanda? Szép pár lenne a két sz@rosnyelvű narancsos ! Gratula ! ….majd Mária néni és a BayerZsóti tanuskodnak nektek !

  34. Szerintem is a csúti vályogsoron szocializálódott cigógyerek és büdös-bunkó haverjai, pereputtya sok gondot okoz nekünk! Sőt, minden gondunk okozója a füstös seggű Viktor ! A hajdan volt fiatal demokratákat sem lehet már soha munlára fogni. Rossz hírem van, mert a fidess-kölkek sem munkából akarnak megélni ! Mocskos Fidess ! Mocskos Orbán !

  35. Vanda ! Foglalkozz Nagy Lackával, mert állandóan tetszikeli a fideszes süket dumádat! ……….Hajrá Jobbik ! Bízom Vonában, hogy szétveri a csúti törpe füstös képét! …..fiatal korában Viktort az apja ütöttte-verte, mert már akkor sem hallgatott az okos szóra …….. szét kell rúgni Orbánc füstös seggét !CSAK ez lehet a megoldás !

Leave a Reply

Your email address will not be published.