Orbánék múltjából olyan adatok kerültek elő, ami szégyen az egész országunkra nézve

forrás: nyugat.hu

A Fideszes vezetők egyik legnagyobb baja, hogy teljesen el vannak szakadva a valóságtól. Ennek egyik legfőbb problémája, hogy soha nem végeztek rendes munkát. 

Tőlünk nyugatabbra azért fontosnak tartják, hogy az országukat olyan emberek irányítsák akik helytálltak már a politikán kívüli életben is. A miidonk.hu egy zseniális listát tett arról közzé, hogy mennyit is dolgoztak valójában a fideszes nagy kutyák. Az eredmény egészen megdöbbentő.

Semjén Zsolt 1997-ben fejezte be tanulmányait, de közben már 1989-ben a politikában volt a KDNP alapítói között. Egyetlen napot sem dolgozott a civil életben.

Kövér László 1986. február-szeptember között az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének  ifjúságkutató csoportjában dolgozott tudományos segédmunkatársként. Ezután Soros-ösztöndíjas, majd jött a Fidesz. Csupán ezt a fél évet dolgozta a civil életben.

Rogán Antal:1997-ben lett a Fidelitas alelnöke, előtte a 1995-ben a Magyar Nemzeti Bank munkatársa lett, szintén 1995-ben a Széchenyi István Szakkollégium nevelőtanára, demonstrátor volt, óraadó tanár az egyetem pénzügyi tanszékén. Ez maximum 2 év.

Lázár János 1999-ben végezte el az egyetemet, de már 1995-től a politikában dolgozott, a civil életben egy napot sem.

Harrach Péter parlamenti életrajza szerint 1973-ig tanult, és 1990-ben kezdte politikai pályafutását. Az életrajzban nem jelölt ideig egyházi munkatársként dolgozott önkéntesként, majd főállásban. Tehát fogalmunk sincs, hogy Harrach Péter hány napot dolgozott – már ha az egyházi munkát annak vehetjük.

Balog Zoltán miniszter áll talán a leginkább helyt a munka frontján: 1976–tól 1977-ig betanított esztergályos volt a Diósgyőri Gépgyárban, 1979 és 1980 között gondnokként dolgozott a Hosszúhetényi Katolikus Szociális Otthonban. Ez kb. 2 év. Majd 1983-tól 1987-ig Maglódon és öt szórványközségben működött lelkészként. 1993 és 1996 között a Bonni Egyetem Ökumenikus Intézetének tudományos munkatársaként működött. Ez összesen 9 év a képzeletbeli dobogó csúcsán. Pedig még nincs is 60 éves!

Szijjártó Péter 2002-ben diplomázott, de már 1998-ban a győri közgyűlés tagja volt. Egyetlen napot nem dolgozott.

Deutsch Tamás 1986-ben kezdte az egyetemet, de 1990-ben már parlamenti képviselő lett. Egyetlen napot nem dolgozott.

Kósa Lajos egy évig a Konjunktúra-, Piackutató és Informatikai Intézet (Kopint-Datorg) tudományos segédmunkatársa volt.

Pokorni Zoltán 1987-ben lett tanár, egy évet dolgozott, majd szakszervezeti szóvivő lett 1993-ig. Ez 6 év.

Selmeczi Gabriella két évig szülei vállalkozásában dolgozott, 1990-tõl 1991-ig a Budaörsi Városi Tv szerkesztő-riportere. 1991-tõl 1994 nyaráig az Intereska Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója. Ez összesen 6 év az 52 éve alatt.

Navracsics Tibor 1990-től 1992-ig a Veszprémi Városi Bíróságon volt fogalmazó. 1993-tól 1996-ig tanársegédként dolgozott, innen némi tanulmányi kitérő után 1998-ban került a miniszterelnöki hivatalba. Ez 5 év civil munka.

Varga Mihály 1989-ben végzett az egyetemen és 1990-ben már parlamenti képviselő is lett. Közben a budapesti 43. számú Állami Építőipari Vállalat gazdasági revizora, majd a szolnoki Kelet-Magyarországi Vízügyi Tervező Vállalat közgazdasági munkatársa lett. Politikai tevékenysége mellett 2 évig főiskolai oktató volt .

Hende Csaba 1987-től 1991-ig dolgozott ügyvédként, majd 1994 és 1998 között szintén ügyvédként. Ez összesen 8 év.

Seszták Miklós 1996-ban kezdte ügyvédi pályáját, 1998-tól már a kisvárdai képviselőtestület tagja volt. 2 év.

És a végén a főmumus:

Orbán Viktor 1989–1990-ben a Soros Alapítvány ösztöndíjával Oxfordban tanult. 1990-től lett országgyűlési képviselő. Egyetlen napot sem dolgozott a civil életben.


Kérjük, ossza meg ezt a cikket, és likeoljon minket a Facebookon!
Nekünk ezzel segíthet.



Tisztelettel köszönjük! Az Ellenszél csapata

  • Wincs Eszter

    Ezeknek is csak megszületni volt nehéz!

    • Akhal Teke

      Főleg a kiálló orruk miatt. 🙂

      • Kornel Kiraly

        Anyadnak sotet bunko.

        • Wincs Eszter

          No! Csak nem betalált Akhal?
          Nem számít.
          Ne vedd a szívedre. Nem lehetünk egyformák. Szarul nézne ki a világ.

        • Akhal Teke

          Szintén tetűhintás tetszik lenni? Akkor érthető a frusztráció. 🙂

      • Tüske Zsófia

        feltehetőleg a te orrod nem áll ki… csaxólok, ez a veleszületett szifilisz biztos jele. 🙂

  • Mária néni

    Sivalkodjatok, libsik!

    • János Huncutka

      Arany János és Kazinczy Ferenc forog a sírjában m ert veterán fidelitásként csak ezt a két szót mantrázod Gondolom te is gyárban a gép mellett dolgoztál évtizedeket.

      • Mária néni

        Az utasításoknak rövideknek kell lenniük. Még ezt sem értitek, mert annyira hülyék vagytok.

        • Wincs Eszter

          Nesze banya.. nézz egy kis népmesét. Ez való neked. Távozik a gazdád.. ahová való

          • János Virág

            El lesz temetve? És a kutyák mit fognak enni?

          • Wincs Eszter

            Remélem hogy mihamarabb. Jó jó.. igazad van. Legyen akkor a lámpavas.
            Utána még játszhatnak egy kicsit a kutyák is, amit már lerágtak lábszárcsonttal.

          • Marcsi

            A kutyák okos állatok! Minden szart ők sem esznek meg.

          • Veronika Szabó

            Temessék el a bozgorok a medvék földjén ! …hazám földjét ne szennyezzétek ezzel a rohadék hazaáruló gazemberrel !

          • Mária néni

            A valóság az, hogy Fidesz kormány van, és az is marad. Orbán Viktor a miniszterelnök és az is marad. Ti pedig szoptok, hazaárulók.

          • Veronika Szabó

            A pockos cigánygyereknek vége ! Túlzabálta magát ……megüti a guta !

          • Wincs Eszter

          • János László

            Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog.

          • Ilona Toldi

            Mária néni mennyi Bözsi jegyet tetszett kapni?

        • kaktuszpapa

          Takarodj, vén hülye picsa!

          • Mária néni

            Kussolsz, csicska

  • Kathy Szaniszlo

    2011. Április 18- ÁN a Magyar orszaggyules.262. Igen szavazattal ,44 nem rellenebe1 tartózkodás mellett.elfogatta,Magyarország, alaptörvényét (6) A szinte csak a Fidesz-kdnp képviselői által megszavazott alaptörvényt. 2012. januar1-Jéna korábbi alkotmány helyére lépett,majd utóbb több modositason ment keresztül.Az alaptorvenyt(7) szöveget.Szajer József ( fidesz) vezette bizottság készítette.A bizottság tagjai voltak meg.Szalamon László (KDNP) és Gulyás Gergely (Fidesz) (8) NEMZETI hitvallás (prembulun) Alapvetes LATIN ABC .nagy betűi 21.Szabadsag és FELELOSEG (9)Római számjegyek .Az állam országgyűlés az arab számjegyek (1-7) . Na ezt másolhatók ki azzonnal és küldjétek olyanokhoz akik megbízhatók és Gyurcsány Ferencnek adjatok át mert itt nem a rendőrség hanem a honvédségnek kell intézkedni okvetlen az elvetettek fug ettől s nem kell veszekedni sem ha kérdezik HONAN van

    • Mária Kara

      HÜLYEMARI, MELYIKNEK VAGY A TITKÁRNŐJE?

    • Marcsi

      Azóta illegitim a qrmány, az alaptörvény és Magyarország!

  • János Virág

    Na hülyemari! Nyald ki ennek a sok herének a valagát egyenként! Ilyen tolvaj ingyenélő banda vezeti az országot az ilyen idióták miatt mint te vagy!

  • Kos Istvan

    Ezt kapjátok ki! A dolgozó emberek tömkelege dirigál!!

  • Mária néni

    Ez a gyűlölködő-portál arra jó, hogy összecsődíti a gyűlölködő liberális söpredéket. Megvan az összes gazember IP-száma.

    • Wincs Eszter

      És akkor mi van? Nem kell egy véleményen lennünk. Főleg nem a tiéden..

      • Mária néni

        Az van, hogy lehet tudni pontosan, hogy kik a hazaárulók.

        • Wincs Eszter

          Mert szerinted aki nem egy véleményen van veled, az hazaáruló? Ezen azért elgondolkodhatnál!

          • Rebe László

            Eszter. Túl sokat kért ettől a Szaros,vén szatyortól. Még jogy gondolkodni??? Bunkó Fidesz imádó.

          • Marcsi

            ..és ki tudja ki ő, mert képet azt tesz ki mindenki, amilyet akar! A saját pofáját nem meri felvállalni.
            A seggnyaló fidesznyik imádóval egyetértek!

        • Marcsi

          Pl. te és elmebeteg vezíred és csürhéje – meg a hozzád hasonlók!

          • Mária néni

            Kussolsz

          • Marcsi

            Te meg anyád!

          • Mária néni

            Kussolsz, vén moslékos bödön

          • Ilona Toldi

            Ezt a szép magyar beszédet a zorbán seggéből tetszett kiszippantani?

          • Veronika Szabó

            Anyáddal beszélj így , agymosott !

          • Mária néni

            Kussolsz, csicska

        • Damon Hunter

          Kik? Azok akik pénzért elárasztják európát migránsokkal! Azaz Orbánék és a letelepedési kötvényesek.

          • Mária néni

            Te elmebeteg vagy

          • Wincs Eszter

            Mert? Mert igazat mondott? Fáj az igazság ugye?
            Pénzért jöhetnek, egyébként meg takarodó?
            Pedig ez történt.
            És hogy a te szavaiddal éljek: SIVALKODJ!

          • Veronika Szabó

            A vén agymosott Mariska ezt nem tudja felfogni! Ilyen barom állatok csápolnak a csúti , hazaáruló cigógyereknek !

        • Veronika Szabó

          Pontosan tudjuk, hogy a csúti vezéred és rohadék bandája a hazaáruló! ……..egy mocskos hazug, tolvaj népség!

    • Veronika Szabó

      Rohadék, mocskos gazember! Most fenyegetőzől?………a fajtád nem is tud mást!

      • Mária néni

        Tudom, hogy ki vagy

        • Veronika Szabó

          Nyalddd ki a Bayer Zsóti hátsóját!

        • Tirval Istvan

          Be is szart itt mindenki egyből. Adná az ég, hogy annyi időd legyen hátra mint a kamu képeden. Most már tudod ki vagyok. Jöhetsz.

    • Aron Janos Lang

      Te pedig nézegesd a kedves vezető portálját. Ott nincs gyűlöletkeltés, ott tolerancia, a másképp gondolkodok elfogadása van, nincs ellenségkép.

  • Ha tudnátok, hogy milyen kemény munka újabb és újabb hazudságokkal kábítani a zembereket, nem írnátok le olyan marhaságot, hogy életükben nem, vagy alig dolgoztak.

  • Károly Váray

    MOST AZ EGYSZER KIÁLLOK MELLETTÜK !!! KI VÁLASZTOTTA EZEKET AZ AKKOR TAPASZTALATLAN , DOLOGTALAN TULAJDONKÉPPEN FICSÚROKAT ???? KI ???

    ÍME AZ EREDMÉNY : http://aranyvakum.hupont.hu/24/2016-uj-politikai-szotar

    • Veronika Szabó

      A gond az, hogy ezek a fideszes ficsúrok azóta sem tanultak semmi pozitív dolgot……CSAK hazudnak, lopnak és a hazánkat árulják !

  • Mária néni

    Nem loptok többet libsik!

    • Wincs Eszter

      Mert már nem marad mit ellopni. Gazdáid már mindent lenyúltak.
      A magánnyugdíjpénztári vagyon lenyúlását soha nem fogom megbocsátani nekik

      • Mária néni

        Sivalkodj, tolvaj!

        • Wincs Eszter

          Neked aztán van bőr a pofádon…
          – Ki nyúlta le a magánnyugdíjpénztári vagyont?
          Segítek jó, mert úgysem megy a rózsaszín ködben! A gazdáid!
          Az egész országot szétlopták! És akkor még te mondod hogy tolvaj?
          Szégyelld magad!!

        • Veronika Szabó

          Dologtalan, ingyenélő fideszes népség! ………a selmecikiflicsücsökGabi telipofával hazudott ebben is !

    • Veronika Szabó

      Aki mondja másra, az mondja magára ! Milyen igaz ez a mondás ! ……. a narancsos söpredék mehet a kukába !

  • Charly Gcharly

    Egy idei felvétel , a nagy vezetőről ! 🙁 Hát , a belterjes szaporodásnak ,
    vannak ilyen következményei is ! 🙁 http://gph.is/2eFPPCl

  • Miki Cy

    szeretném tudni Gyurcsány hány napot nyomott le melóban? Ja, hogy milliárdos? Akkor biztos vagy kétszer ő is megizzadt. 1. amikor elkúrta, 2, amikor nem nyert választást, he he 🙂

    • Veronika Szabó

      Szánalmas vagy agymosott ! Gyurcsánynak vállalkozása volt és + van egy nagyon okos felesége ! ……a csúti suttyónak Soros vette az ecserin a diplomát és sz@rhoz sem ért ! Sőt ! A vályogsoron sem tanult semmi hasznosat!

      • triselO1G

        És csúti görény felesége se dolgozott egy napot se.

        • Veronika Szabó

          A szolnoki parasztleány, szült 4 kölket a csútinak ! …de minek?……Rühelke és Gáspár “atya” sem munkából akar megélni! …minden fideszes kölök a nyakunkon akar élősködni !

    • Matild Vesztergom

      Gyurcsány említéséért és a mellébeszélésért, maradhatsz Orbánék rabszolgája! Kiérdemelted!

      • Miki Cy

        te meg a melldöngetője?

        • Matild Vesztergom

          Nem melldöngető, csak olyan, aki nem bírja a hazugságot még arról sem, aki nem a szíve csücske!
          De azért ilyen csúszó-mászónak, talpnyalónak lenni, mint te vagy,nem dicsőség !

          • Miki Cy

            érdekes valamikor bírtad, akkor csöndben vótál, vagy akkor sem ?Amikor szemeket lőttek ki…tudod

          • Matild Vesztergom

            Azért nem ártana az értő olvasást elsajátítani /funkcionális analfabétának lenni – nem dicsőség!/ !
            Most is bírom, csak nem a szívem csücske! Magyarázzak még? / De nem, mert biztos fölösleges!/
            “Szemeket lőttek ki.” – Ja, itt tartasz szellemileg? Akkor : pá, egy szót sem tovább!

          • Miki Cy

            HÁT JA, Szemeket LŐTTEK KI, aha ugye-ugye, mennyire kis ügy, főleg neked, és méghozzá kényes ügy, ennél sokkal érdekesebb a Viktor múltja, az hogy hányszor volt kisiskolás kalandja, ja persze, ettől ugye nem vagytok ma boldogok, aha, értelek, ez az a nagy nem funkcionális marhaság ami a fejedben ragyog, vagy mi?

          • Gizi Majlingerné

            Miki Cy:te sokkal hülyébb vagy az átlag-fidesznyikeknél is !

          • Ilona Toldi

            Miről beszélsz? Nagyon elvakított a sötétség a zorbán seggébe!

    • csipa joska

      Én meg azt szeretném tudni, hogy ilyen butának születtél vagy közbe lettél az.

      • Miki Cy

        mi bajod van? Talán érdekel téged az én ikum? Na fene 🙂 Ilyen buzgómócsingot eddig még nem találtam , he he he:)

      • Ilona Toldi

        Gyári hibás!

    • Peter Kovacs

      Ne Gyurcsànnyal gyere , mert most a FIDSS-bandàròl van szò…

      • Miki Cy

        te sem voltál még belterjesztéses .)

        • Gizi Majlingerné

          Amire te célzol Miki Cy azt a beltenyészet ,olyan ,hogy belterjesztéses ,nos olyan nincs ! Kapcsoltasd be valakivel a hibajavító programot,ha nem akarod,hogy kiröhögjünk !Jobbulást .

          • Miki Cy

            nálad nincs mert azt hitted ez titok, de már nem amióta én már tok róla

    • Baróti Zsazsa

      ki van most kormányon? Foglalkozz azzal.

      • Miki Cy

        há’mér az már nem a te beterjedelmed? 🙂

    • Ágnes Hannosné

      Gyurcsány F./ vikipédia /1990-től
      Budapesten dolgozott a CREDITUM Pénzügyi Tanácsadó Kft.-nél, ahol önálló
      ügyintézői, majd üzletszerzői pozíciókba emelkedett. Ekkor tanult meg angolul, amit tárgyalási szinten beszél.[21]
      A társaság kettéválása után, nemzetközi piacot célzó résszel az
      Eurocorp Nemzetközi Pénzügyi Rt-vel tartott, ahol résztulajdonos és az
      ötfős igazgatóság tagja lett. 1992-től vállalkozó, az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Rt. vezérigazgatója, 2002-től a felügyelő bizottság elnöke.

      • Miki Cy

        ne már, ennyire belterjesztéses?

        • Ilona Toldi

          Mekkora ökör vagy!!

    • hutyutyutyu

      Elvtárs! Ahol nem mi vagyunk, ott az ellenség! A nemzetközi helyzet egyre fokozódik! 😉

      • Miki Cy

        ja 🙂 BÚÉK

    • Balázs István

      Süket most nem Gyurcsányról van szó!

      • Miki Cy

        te meg vak vagy, melik a rosszabb:)

        • Daróczi László

          🐏 ez miki! Újra szívtad valamelyik gazdád alsó cicijét! Nagyon bőven adod magad,bégetésben nagyon erős vagy! Viszont nagyon sokan nem értjük a birkák szaros nyelvét!

          • Miki Cy

            nem érted mert ahhoz hogy értsd, lelkileg magyarnak kéne lenned, ennek ellenére mégis beleütöd az orrod? gondolom saját érdekből

    • Ilona Toldi

      Kérdezd meg tőle, te majom!!

  • László Grácia

    CSAK AZ A BAJ NEM TUDOK MEG SZÓLALNI.

  • Tóth András Ta

    És ez a “kis pöcs” beszél munkaalapú társadalomról…

    Azt se tudja, miről beszél…

  • W.A. Lucky

    “Tőlünk nyugatabbra azért fontosnak tartják, hogy az országukat olyan
    emberek irányítsák akik helytálltak már a politikán kívüli életben is.”
    Úgy-e, itt pl. Martin Schultz-ra céloznak, mint a tanulmányok és a szocialista munka hősére, aki többek közt az Európai Parlament elnöke, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének frakcióvezetője, a Német Szociáldemokrata Párt elnöke funkciókban is kamatoztatta tanulmányi, irányítási és munka tapasztalatait…

  • Aron Janos Lang

    Mintha egy FIDESZ kommunikációt olvastam volna. Pont olyan egyoldalú, csúsztató, visszataszító.

    • W.A. Lucky

      .
      Na, ez most tele volt konkrétummal… 🙂 Ezek szerint angol wiki is magyar befolyás alatt álló kommunikáció, ahonnan idéztem? Nem a “kis pöcs” jellegű színvonal inkább az “egyoldalú, csúsztató, visszataszító”?

      • Aron Janos Lang

        Nincs szembeállítás, mivel a másik oldalon is lehet bizonyára öt-tíz nevet felsorolni, hasonló életúttal. Számomra tipikusan azt a látszatot kelti ez az összeállítás, mint amikor a FIDESZ média bemutatja harsányan a rabszáron vezetett más pártbelieket, azt prezentálva, hogy “vannak Ők, a rosszak és vagyunk mi az igazak.”

        • W.A. Lucky

          Bocsánat, akkor félreérthettem az alfejezet indító postját. Így nincs is igazi véleménykülönbség köztünk, legfeljebb árnyalatnyi. 🙂 Sajnos politika ilyen. A leegyszerűsített kommunikációra – állítólag – a “pöcs”-ölő tömeg miatt van szükség. Az sem jobb, amikor korábbi gazdasági háttérrel, annak védelmében politizál valaki. Széchenyi-féle pedig igen kevés van, Ráadásul ott is megvolt már a korábbi vagyon és a végén Döblingben végezte.

        • W.A. Lucky

          Bocsánat, akkor félreértettem a fejezet indító postot. Azt hittem, válasz az enyémre. Akkor nincs is igazi véleménykülönbség, legfeljebb árnyalatnyi 🙂

          Sajnos politika ilyen. A leegyszerűsített kommunikációra – állítólag – a “pöcs”-ölő tömeg miatt van szükség.
          A szakosodás világában politika is szak lett. Amihez mindenki “ért” és bele is akar szólni. Mint a focinál, amiben ugyancsak sok pénz van. De az is igaz, hogy a tömegsportnak jelentős egészségmegőrző, megelőző szerepe is van, amit élsport népszerűsíthet. Politikához azért legalább érettségi szintű történelmi ismeret nem árt és a jogi diploma is hasznos.
          A legrosszabb, amikor gazdasági háttérrel, a vagyon nyakló nélküli növelése érdekében politizálnak.
          Széchenyi-féle nagyon kevés van. De a korábbi gazdasági háttér ott is megvolt és ő végül Döblingben végezte.

    • Veronika Szabó

      Szerinted egyetlen büdös-bunkó fideszes féreg is dolgozott valaha?……ezek annyira ostoba állatok , hogy CSAK csicskákkal veszik körül magukat, szakember egy szál sem !

      • Mária néni

        Szabó! Vissza dolgozni a sarokra!

    • Miki Cy

      visszatosszatok csak tosszatok 🙂

  • József Gyenes

    Nyugdíjra nem nagyon számíthatnak. Viszont már értem ,hogy miért lopnak !!!!

  • Mária néni
    • Wincs Eszter

      Ti meg mentek!

    • Gizi Majlingerné

      Ezt az éltes kuruc Mária nénit nem lehet letiltani ?

  • Albert Csapláros

    …jja … meg Mátyás király aki 15 évesen , még iskolái sem voltak , mmááá király lett … Hááá az mit dúgozott íletibe… ? ( de a le és felmenő kollégái sem voltak alkalmazottai egyik összeszerelő műhelynek sem..)
    Ez így azért elég bunkó megközelítése a dolgoknak..
    Az Ellenszél szellemi fuvallata közelébe égő cigivel senki ne menjen..! Nagy a robbanásveszély..!
    Cigi nélkül meg rohadt büdös…

    • Attila Gyöngyösi

      Az a saját szagod! Mátyás mellett ott volt a nagybátyja, Szilágyi Mihály gubernátorként !

    • Kiss Katica

      Hát iskolám nekem sincs. Én utálok tanulni. Meg dolgozni is.

  • Ernőné Pál

    most már érthető, hogy miért is hoznak az élettől elrugaszkodott döntéseket,rendeleteket. Ha nem ismerik a munka világát,akkor szart alkotnak,illetve szart alkottak.

  • Pálné Nagy

    Ezek a bunkók polgárok! Nem dolgoznak, nem tanulnak, /veszik a diplomát/ mert ha nem igy lenne valami csak látszana ezeken a felkapaszkodottakon!

  • Laszlo Varga

    Azért az is érdemel némi magyarázatot, hogy lett a csupán érettségivel rendelkező Kósa Lajos egy nagymúltú részvénytársaság “tudományos” munkatársa! 🙂

  • Kálmán Bertalan

    Ha egy szívsebész nem dolgozott egy napot sem a bányában, attól még lehet jó orvos.

  • Manfréd Zaturek

    Azért az az ország se semmi, ahol színészekből csinálnak elnököt, meg szenátort.

  • László Horváth

    Döbbenetes egy lista, élettapasztalat nélküli emberek bitorolják a HATALMAT.Akik összesen nem dolgoztak az életükben annyit, mint egy gyári munkás!!!!!

  • Takács Gábor

    Szemét kokler banda!!