Csúnyán kiosztotta a sztárelemző Szél Bernadettet: az LMP hebeg-habog

Forrás: MTI

A politika ma már önálló tudomány, egy sajátos műfaj. És pont azért, hogy egyszeri választóként is követni tudjuk, ami a napi politikában történik, igen fontos szerep hárul a politikai elemzőkre, a politológusokra. Talán nem túlzás azt mondani, hogy Böcskei Balázs a mai magyar elmezők Top 3-as listájában mindenképpen benne van. Éppen ezért érdemes figyelnünk rá, amikor megszólal. Márpedig most nem csak megszólalt, hanem gyakorlatilag a sárga földig lehordta az lmp-s Szél Bernadettet.

Az elemző a pár nappal ezelőtti Gyurcsány-Karácsony-Szél vita kapcsán ragadt tollat és írt egy mélyenszántó elemzést arról, amit látott. Már a vita napján is lehetett érezni, hogy Szél Bernadett nem igazán volt formában, de az elemzés világosan rámutat, hogy ennél sokkal komolyabb gondok is vannak vele. Böcskei már az elején sem finomkodik, amikor megjegyzi:

“többedszeri visszakérdezésre sem tud válaszolni konkrét kérdésekre.”

Ezek a visszatérő kérdések általában ugyanis arra vonatkoznak, hogy mégis mi lehet Szél fejében Orbán Viktor leváltásával kapcsolatban. Merthogy igazi, csattanós érveket sosem hallunk a szájából,

“az LMP miniszterelnök-jelöltjének lényegében minden kérdésről Gyurcsány és az úgynevezett „nyolc év” jutott eszébe.”

Ez pedig azért közel 8 év orbáni borzalmak után elég megdöbbentő. Lehet persze nem szeretni Gyurcsány Ferencet, de azért 2017-ben még mindig folyamatosan rámutogatni elég kínosnak tűnik. Kedves Bernadett: feltűnt, hogy 2009 óta nem a fent említett úr az ország miniszterelnöke?

Böcskei Balázs ezután ledobja az atombombát és felteszi a legfontosabb kérdést, amire lmp-s politikus még sosem hallottunk érdemben válaszolni. Mint írja: “sokkal érdekesebb lenne a nézőket meggyőzni arról, hogy koordináció nélkül mégis melyik egyéni választókerületet tudja az LMP megnyerni (valószínűleg egyiket se), és egy a teljes népességet tekintve 5 százalékon álló párt hogyan tud egyedül kormányt váltani.”

Márpedig ez a lényeg. Lehet mismásolni és szép szavakkal bepróbálkozni, de minden kérdés ekörül forog: le szeretné az LMP váltani Orbánt és a bandáját vagy pedig kicsinyes pártpolitikai érdekektől hajtva lemondanak a kormányváltásról néhány plusz bársonyszékért cserébe? A sztárelemző persze nem kíméli a politikust, amikor kerek-perec kimondja:

“„Forgatókönyvet” tehát még LMP-szavazó sem hallhatott Széltől”

tehát az egész LMP mese egy kamu, egy csalás, egy átverés. Az együttműködés hiányában az egész nem szól másról, minthogy valahogy az LMP össze tudjon még koldulni 1-2%-ot. És Szél Bernadett pontosan tudja, mennyire kilóg náluk a lóláb, ezért próbálkozik minden mással. Agresszíven csapkod, kioktat és fölényeskedik. Márpedig ellenzéki oldalon most pont megértésre, türelemre és együttműködésre van szükség. Enélkül nincs esély változtatni 2018-ban.

Írása végén a sztárelemző végül levonja a végkövetkeztetést:

“A műsorban Karácsony és Gyurcsány tudta, mit csinál: Gyurcsány az LMP-támadásával, Karácsony annak maga javára történő kifésülésével. Szél Bernadett pedig egyelőre ment tovább a schifferi úton.”

Most nem lennénk az LMP helyében. Mert a végén nem csak Baló Györgynek és Böcskei Balázsnak kell majd megfelelniük, hanem nekünk, választóknak is. Mi pedig kormányváltást akarunk, ez nem is lehet kérdés!

 


Kérjük, ossza meg ezt a cikket, és likeoljon minket a Facebookon!
Nekünk ezzel segíthet.



Tisztelettel köszönjük! Az Ellenszél csapata