“Orbán szája mozog, de Rákosi beszél belőle” – kíméletlen véleményt fogalmaztak meg a kormányfőről

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Ujhelyi István európai demokrata képviselő Rákosi Mátyás egyik idézetét hasonlította össze Orbán Viktor kommunikációjával. A hasonlóság egészen kísérteties.

“Ebben a helyzetben az imperialisták lázas aktivitást fejtenek ki, igyekeznek növelni nyomásukat a béketáborra, irányt vesznek olyan provokációkra, mint amilyeneknek Berlinben vagy Koreában voltunk tanúi. Sokszázmillió dollárt fordítanak a provokációk, szabotázsok szervezésére, s aktivizálják ügynökeiket, kémeiket, provokátoraikat (…) Nem kétséges, hogy az imperialisták és ügynökök itthon, nálunk is meg fognak próbálni mindent, hogy zavarják szocialista építésünket, dolgozó népünk életszínvonalának emelését. Ebben a helyzetben fontosabb, mint bármikor, hogy mindenki világosan lássa: pártunk és vezetése egységesebb, összeforrottabb, mint valaha” – kezdi ezzel az idézettel sajtólevelét Ujhelyi.

“Ugye ismerős fordulatok. Mintha csak Orbán Viktor beszélne a plakátokra festett „Soros-tervről”, külső hatalmak fizetett zavarkeltőiről, az országot eláruló szabad gondolkodókról. Mintha csak Orbán Viktor beszélne a „Soros-ügynökökről”, akik rárontanak a magyar nemzetre és mindent megtesznek, hogy szétzilálják a Nemzeti Együttműködés Rendszere által felépített sikeres és prosperáló magyar csodát. Pedig, aki olvas történelemkönyveket, az pontosan tudja, hogy az alábbi szöveg Rákosi Mátyástól származik” – teszi hozzá a képviselő.

Mára úgy beszél, mint Rákosi Mátyás

Ujhelyi István felhívja a figyelmet Orbán pálfordulására.

“A kommunista pártfőtitkár 1953-ban beszélt erről a budapesti pártaktíván, hangsúlyozva, hogy „pártunk most a dolgozók életszínvonalának erőteljes emelésére vesz irányt; tudja ezt az ellenség is”. Elég behelyettesíteni a nemzetállami függetlenség, Brüsszel és Soros György nevét ebbe a beszédbe és máris ugyanott vagyunk: a Rákosi-korszak legsötétebb pillanataiban. Erős és súlyos párhuzam? Igen. De riasztóan igaz. Orbán és Rákosi rendszere ijesztően hasonlít egymásra, ugyanazokra az alapokra épül: mindkét rendszer erővel és anyagi eszközökkel lehetetleníti el a demokratikus nyilvánosságot, hallgatják és hallgattatják el a kormánynak kedvezőtlen híreket, emelik fel és teszik pozíciókba a hírhamisítókat, folytatnak uszító és hazug állításokra épülő propagandát, a kormányzat bírálóit pedig a nemzet ellenségének, idegen hatalmak kiszolgálóinak állítják be. Az az ember, aki újkori történelmünk egyik fontos forradalmi és rendszerváltó beszédét tartotta Nagy Imre újratemetésén, mára úgy beszél, mint Rákosi Mátyás.”

Orbánnak nagy szerencséje van

Ujhelyi szerint 1956 hőstetteinek és tragédiáinak egyik legfontosabb üzenete, hogy ha időben eltakarították volna a Rákosi-rezsimet, akkor a nép elkeseredett politikai küzdelme nem vált volna véres fegyveres konfliktussá.

“Orbán átkozott szerencséje, hogy a sokszázezer magyar fiatal, aki kénytelen volt elhagyni a hazáját a reménytelenség és a jövőtlenség miatt, most nem az utcán követeli a jogait, hanem külföldi keresetéből inkább milliárdokat küld haza a hátrahagyottaknak.”

Orbán épp az európai közösség nyitott határainak és befogadásának köszönheti, hogy nem gyújtották még rá az országot. Erős és súlyos párhuzam? Igen. De riasztóan igaz.

A magyar miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Százhatvanharmadik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert európai demokrataként ez a dolgom” – zárja levelét Ujhelyi.


Kérjük, ossza meg ezt a cikket, és likeoljon minket a Facebookon!
Nekünk ezzel segíthet.



Tisztelettel köszönjük! Az Ellenszél csapata

  • Mária néni

    Újhülye: “Nincs és nem is lesz semmilyen kötelező kvóta!” (2016. szeptember 15.)

    • OfficeDev Info

      ???

      • Mária néni

        Nem neked szólt, debil.

        • OfficeDev Info

          Ez valóban kiváló érvelés. Lenyűgözött, Mária néni.

    • OfficeDev Info

      Mellesleg azt a kvótát ellenzi, amelyiket Orbán Viktor Miniszterelnök Úr is aláírt 2016 szeptemberében?

      • Mária néni

        Ez már uncsi hazugság, te idióta.

        • OfficeDev Info

          Erről ennyit Mária néni.
          Zsömle, tej az 1. sorban,
          Vitaminokat, nyugtatókat a 9. sorban találja.
          A csirkefarhát akciós.

          • Mária néni

            Anyádnak így diktálsz? Szenilis, vagy már hülye régóta?

          • OfficeDev Info

            Csak segíteni akartam, de ha esetleg járókeretet parancsolna, azok sajnos a 29. regálon találhatóak.
            De szívesen hozok egyet, ha gondolja, Mária néni.

          • Mária néni

            Ha már szétlopod szenilis anyád lakását, akkor a szajrét inkább áruld ki az ecserin.

          • OfficeDev Info

            Ez ilyen káromkodás generátorral lett összerakva?

          • Mária néni

            Igen, én készítettem.

        • OfficeDev Info

          Mária néni! Remélem nincsen semmi baja, nagyon régen nem válaszol. Ugye nincs rosszul?
          Ha esetleg mégis, kihívom Önnek a mentőket.
          Kérem jelezzen.
          De ugye nem drogozik, Mária néni, mert akkor sajnos a rendőrséget is ki kellene hívnom.

          • Mária néni

            Krumplipürét készítettem a kacsasülthöz.

          • OfficeDev Info

            Párolt lilakáposztát javaslok hozzá.

          • Mária néni

            Jó ötlet, de nincs itthon. Marad a kovászos uborka és pinot noir.

          • OfficeDev Info

            Lehet, hogy elég lenne csak a kovászos uborka is, Mária néni.

          • Mária néni

            Már késő, dekantáltam.

          • István Frank

            hullaszállitó kell ennek a vén szarnak nem mentő…még a nyakunkon marad

        • Bubu

          Majd nézz utána…

  • Mária néni

    Kedves liberálisok. Orbán Viktor jövőre ismét nyerni fog. Szokjatok hozzá.

    • OfficeDev Info

      Hozzá van szokva, de KDNP über alles!
      Semjén Zsolt lehet, hogy le fogja nyomni jövőre!

      • Mária néni

        Ez csak gyenge humorizálás, de annak is gyenge.
        Egyszerűen el kell fogadni, hogy már mindenki tudja, hogy a libsik hazaárulók.

  • Mária néni
    • Bubu

      Gratulálok a rettentő pirimitív blagádjához

    • Margit Sárosdi

      Ezek szerint maga is védte a Mnkás-Paraszt kormányt!! Szép múlt. Gratula.

      • Mária néni

        Pofád befogod

  • István Frank

    Te rohadt vén szar, kivánom, hogy a vezéred nyerjen újra mivel akkor garantáltan kajakra veszünk titeket, ugyanis mint látható matekból is pont olyan hulladékok vagytok mint minden másban. És még egy apróság, hallottál már az anonymusról? Rád rakták a célkeresztet, időkérdése mikor tudjuk meg ki a kurva anyád vagy te tulajdonképpen, és bizton mondom lesz aki intézni fog neked némi pihenést a traumatológián ebben biztos lehetsz, még akkor is ha a hajdúnak, vagy a retkes pintérnek vagy az anyja!

    • Mária néni
    • Mr. Bell

      :DDDDDDDDDDDDDDDD
      elgurult a gyogyszer, cica? “Rád rakták a célkeresztet” teged meg felszijaztak a szoporollerre?

      • István Frank

        pityuka, meg cica, szerintem simán ratyi vagy de ez legyen a te problémád, igy már világos a szoporollered is más járművet te nem is ismerhetsz, viszont, hogy azt nem vágod mi az ha az anonymus célkeresztjébe vagy hát az gáz…üdv a 21 századba

        • Mr. Bell

          LOL
          Szerencsetlen idiota, ne egesd mar magadat tovabb!

          • István Frank

            Tiszta szégyen vagy te ratyi, menj valami buzi bárba és ott oszd az észt a hozzád hasonló fasz cimbáló köcsögöknek

          • Mr. Bell

            Nem erti a gazdi, kicsi artany, mit rofogsz. Kuss vissza a disznoolba, geci!

          • István Frank

            figyelj kis csira, ahelyett, hogy itt próbálkozol menjél kezd el damilra fűzni a nokedlit nehogy kipotyogjon alul…

          • Mr. Bell

            kussolsz geci

          • István Frank
          • Mr. Bell

            Bubukat udvozlom, geci. Mondd neki hogy jol szopik, csak a kormet vagja le, mert karmol erosen.

          • István Frank

            Aztaaaa kis csira felismertél egy nőt? Tudod ők azok akiknek nem farkuk van, azt meg erősen kétlem, hogy tisztába lennél vele hogyan szopik mivel neked csak manusokkal van tapasztalatod odavissza…tényleg te melyik vagy amikor sexeltek a lány, vagy a fiú, esetleg felváltva? Na figyelj te deformált fasz keressél valami izmos palit magad mellé aztán azt oltogasd a piplátoros dumáddal…

          • Mr. Bell

            Nagyon raalltal erre a buzi temara gecifolt. Latens buzi vagy, mi? :DDD
            A kemeny tetkokat is azok nyomjak. Kire buksz? Terry Black megvolt mar? Mint a gazdadnak.
            Na blokkoltalak, mert meguntam az ocska, primitiv pofadat.

          • István Frank

            Mert ha nem akkor mi van? Véresre rugdosod a falat vagy mi…?

          • Mr. Bell

            Nem geci, leszarlak.
            Kussolsz

          • István Frank

            Ennyit tudsz kis csira, de figyelj tanitalak akkor kicsit…Pofád lapos, szemed kerek, ettől vagy te csira gyerek. Na, most miért nézel olyan bután mint az orángután szopás után? Habár ezt sejtem, valószinű te is épp cumi után vagy

          • Mr. Bell

            Istenem, alt isk 5 osztaly. Latom lesz mit atadnod a gyerekednek…

          • István Frank

            Melyikről beszélsz a 30 évesről vagy 26 évesről, a fél kezüket a seggükbe dugják is különbek nálad minden szinten és ezt egyedül sikerült elérnem náluk na erre varrjál gombot. Tudod nem mindenki olyan önálló gondolkodásra, életre képtelen szerencsétlen mint egyesek, és még 1 apróság, úgy sikerült őket felnevelnem, hogy soha egy kibaszott forint segély, vagy hitel nem lett igénybevéve, eltudtam inditani őket az életbe lakással meg némi kp-val, és látod ezért röhögök jókat mikor a hozzád hasonlók játszanak kötőtűt és belém állnak. Tudod azt tartom, nem rakhatsz elém hegyet, de tegyed… és ez vonatkozik az összes szektás narancsféregre.

          • Mr. Bell

            :DDD
            Szorakoztatsz! Meselj meg a hihetetlen batorsagrol es kitartasrol! Meselj milyen az EN eletem, hiszen te tudod!

          • István Frank

            Tiedről mit meséljek ,ostoba és sekélyes, mint a ratyiké általában…

          • Mr. Bell

            A kurva anyadrol meselj, te buzi, vagy a hosszu kormu kurvadrol, aki a kocsiban szokott leszopni. Nem unod meg, te faszfej? Hanyszor alazzalak a porba hogy lekopj a budoskurvaanyadba, te latens buzi?

          • István Frank

            kicsi csira, mivel mutter már nem él igy ezért kissé zabos lettem, mondjuk úgy, hogy ezért szivesen levágnám a fejed és beleszarnék a nyakadba, csak sajnos erre nincs sok esély mert csak egy beszari csira vagy személyes talihoz kevés lennél pedig hát hatalmas élvezettel ütném össze a szádat az orroddal, hogy olyan lenne mint a török cipő…és ez nekem még az anyagi ráforditást is megérné, amibe a benzin kerül. hovatovább a hosszú körmű kurváról annyit, hogy épp egy ügyésznőről beszélsz, biztos örülni fog mikor majd mutatom neki, ha szerencséd lesz még fel is szivja magát rajta, viszont akkor félre fog állni a pofád elég hamar…aztán még 1 apróság, ahoz, hogy te engem alázz te pöcs cimbáló, még kábé 20-szor kéne megszületned, ráadásul te vagy a csira nem én szóval ez ennyi…na van kedved talizni? én szivesen taliznék veled kis köcsög, garantáltan maradandó élménybe lenne részed, meg persze hosszú phenésbe is valamelyik traumatológiai intézménybe!

          • Mr. Bell

            :DDDD
            Na, szevasz buzigyerek!

  • Mária néni
  • Mr. Bell

    Pityuka, foglalkozz az alkoholista szanyival. Az a parttarsad.

    • István Frank

      az maximum a te padtársad hapsim!

      • Mr. Bell

        LOL
        mi kozom lenne, ahhoz az alkoholista allathoz? ne inzultalj mar!

        • István Frank

          akkor meg ne irkálj baromságokat, vagy dolgozd fel az inzultálást. ennyire egyszerű ez

          • Mr. Bell

            Szopj tovabb, paraszt!

          • István Frank

            Te vagy a ratyi tehát te vagy aki erős dohányos…

          • Mr. Bell

            szopsz kussban
            unlak geci

    • Margit Sárosdi

      Hogyan juthatna el az agyáig az üzenet. Elvakult szervilis orbánistaként (“rákosistaként”) 8 oskolával semmit nem ért a világ dolgaiból, csak az orbáni propogandát ismétli személyeskedve.

      • Mr. Bell

        Rohadt szanyi, mi? Egyetertunk mama!

  • László Nagy

    Megdöbbentő, hogy kivetkőznek magukból némelyek! Mindkét oldalról ömlik a szenny a szájukból! Van aki itt éli ki az agresszivitását. Akinek nem inge, az úgysem veszi magára!