Retteghet a Fidesz! Megszületett a teljes ellenzéki összefogás: 9 párt tartott erről sajtótájékoztatót

Forrás: ATV Facebook Live videó

Szokatlan barátság

A magyar ellenzék mostanában nagyon nincs formában. Legnagyobb sajnálatunkra mást sem hallani a demokratikus oldalon, mint folyamatos civódást, régi sérelmek felhánytorgatását és bosszantó köpködést. Kötve hiszem, hogy ezt bármelyik választó díjazná; ez a viselkedés meg is látszik az ellenzéki pártok támogatottságán. Ám ma végre mintha fordulna szél: nem kevesebb mint kilenc (!) ellenzéki párt fogott össze, hogy megdöntse a Fidesz uralmát!

Ez a kiemelkedő együttműködés a Római-parti mobilgát ügyében alakult. A mobilgát ügye évek óta folyamatosan borzolja a kedélyeinket. A Tarlós István főpolgármester által erőltetett nyomvonal ugyanis gyakorlatilag letarolná a Római-part növényzetét és kivágásra kényszeríteni a part gyönyörű fáit.

A múlthéten aztán váratlan fordulat történt az ügyben: a Párbeszéd és Együtt közösen beadott népszavazási kezdeményezését váratlanul átengedte a Kúria. Ha tehát összegyűlik a megfelelő számú aláírás a következő 30 napban, akkor a budapestiek az alábbi kérdésben nyilváníthatják ki a véleményüket:

Egyetért-e Ön azzal, hogy a Fővárosi Közgyűlés helyezze hatályon kívül a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmi létesítményének nyomvonalával kapcsolatban hozott 229/2017. (IV.5.) számú határozatát?

Ha a jogi bikkfanyelvet lefordítjuk hétköznapi beszédre, akkor a kérdés arra vonatkozik, hogy a fővárosi közgyűlés egyszerűen helyezze hatályon kívül azt az áprilisban meghozott határozatát, amellyel döntött a mobilgát eredeti nyomvonalának megépítéséről.

Teljespályás ellenzéki letámadás

Az atv.hu facebook oldala élőben közvetítette azt a ma délelőtt megtartott közös ellenzéki sajtótájékoztatót, ahol a Párbeszéd, az Együtt, az MSZP, a DK, a Liberálisok, a MoMe, az LMP, a Kétfarkú Kutyapárt és a Momentum együtt álltak a nyilvánosság elég és jelentették be az aláírásgyűjtés kezdetét. Ahhoz, hogy a kezdeményezés sikeres legyen, a pártoknak 30 nap alatt kell 138 ezer aláírást gyűjteniük (mint a Nolimpia kampánynál).

A főváros ne védje „árvízvédelemre hivatkozva néhány ezer ingatlanspekuláns érdekét” kezdett erős felütéssel Juhász Péter, az Együtt elnöke. Őt Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke követte, aki szerint

„az emberek megértették, hogy a római-parti mobilgát ügye az nem öt darab fa kivágásról szól, hanem arról szól, hogy nem engedjük tovább az Orbán-kormány pusztítását”

Gy. Németh Erzsébet, DK-s fővárosi képviselő szerint „Tarlós István meghátrált”, míg Horváth Csaba MSZP-s képviselő azt hangoztatta, hogy Tarlós „ne trükközzön” se a szerdára összehívott rendkívüli közgyűlésben, sem máskor és „ne próbáljon meg kamu előterjesztéseket gyártani”. Végezetül arra kérte a budapestieket, hogy vegyék kezükbe az irányítást és bátran mondjanak véleményt a mobilgátról.

Amit látunk, az tehát valóban példátlan együttműködés az ellenzéki pártok részéről. A következő hetekben bizton számíthatunk rá, hogy pultjaikkal mindenfelé találkozhatunk, így könnyen aláírhatjuk mi is a népszavazási íveket.

A Fidesz retteg

Az, hogy milyen lehet a Fideszben a hangulat, jól példázza az a tény, hogy Tarlós István főpolgármester már szerdára rendkívüli közgyűlést hívott össze, ahol az előzetes pletykák szerint még a népszavazási kampány felpörgése előtt visszavonatja a korábbi döntését és ebben a ciklusban már nem is építteti meg a mobilgátat, így próbálva elejét venni a budapestiek mozgósításának. Kétség sem fér hozzá, hogy gyáva megfutamodásnak lehetünk tanúi: ha a főpolgármester annyira hinne a saját ötletében, bizonyára nem félne az emberek elé vinni a kérdést. Így aztán akár összejön a népszavazás, akár visszavonásra kerül a korábbi döntés,

az ellenzék mindenképpen fényes győzelmet arat a kormánypárt fölött.

Ilyenre pedig nem volt példa az olimpiaellenes kampány óta.

Fontos azonban aláhúznunk: ha az ellenzéki pártok ilyen hatalmas erőt tudnak közösen felmutatni és képesek meghátrálásra kényszeríteni a Fideszt, sokan közülük miért határolódik el a választási együttműködéstől? Hiszen pont ez az eset bizonyítja, hogy lehetséges a győzelem. Akkor nem ezen kellene mindenkinek közös erővel dolgoznia?

Nekünk, választóknak kettős tehát a feladatunk. Egyfelől amikor járunk-kelünk a városban, bevásárolunk, piacozunk, randizunk vagy megyünk az unokáért az oviba, ne felejtsük el mi is aláírni az íveket. Másfelől ha van ismerősünk ezekben a pártokban, rágjuk a fülét éjt-nappallá téve:

„ha itt megy, máskor is megy. Kezdjétek már el az együttműködést, mert mi győzni akarunk!”

loading...