A kormány mostani intézkedése iszonyat terhet ró a nyugdíjasokra

Idősek sokaságának lehet nehézkes a hamarosan bevezetésre kerülő e-recept kiváltása – figyelmeztet Alexin Zoltán adatvédelmi szakértő. Az e-receptet ugyanis majd csak a chippel is ellátott új személyi igazolvánnyal lehet kiváltani, miközben az idősek jobbára a chip nélküli személyit kapják.

Novembertől már e-receptre írják fel a gyógyszereket. Azaz az orvosnak az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) kell rögzítenie, hogy kinek, milyen gyógyszert rendelt, a patikusok pedig innen olvashatják ki, milyen orvosságot kell kiadniuk. A gyógyszerkiváltás ettől kezdve erősen hasonlít majd egy banki tranzakcióra: a páciensnek igazolnia kell magát a taj-számával, és a hagyományos személyi igazolványával.

Ha van chipes e-személyije, akkor egyetlen okmányra is megkaphatja a gyógyszert. Csakhogy a 65 évesnél idősebbek alapesetben chip nélküli személyit kapnak, igaz ez 60 évre szól. Ez a tíz éve bevezetett, jó szándékú intézkedés az unió országaiban azt a cél szolgálja, hogy időseknek ne kelljen időről-időre bajlódniuk a személyi okmányok megújításával. Csakhogy az e-személyivel látszólag szinte mindben megegyező plasztik-kártyában nincs memóriachip, így az orvosi ellátások során és a gyógyszertárakban nem tudják használni az idős emberek. Azaz ha valakinél új típusú, de chip nélküli személyi igazolványa van, azzal nem tudja kiváltani a vényeit. A mellé minden alkalommal szüksége lesz a hagyományos taj-kártyájára, valamint az orvos által kiállított, úgynevezett felírási igazolásra is.

– A több adatot tartalmazó, de egyelőre csak hat évig érvényes e-személyire van szüksége annak, aki, aki egyszerűbben szeretné megkapni a gyógyszereit – mondta lapunknak Alexin Zoltán adatvédelmi szakértő. A chipben benne van az adószám, a TAJ azonosító. Az egészségügyi szolgáltatók az e-személyit is éppúgy mint a bank-kártyákat, egy leolvasó készülékbe helyezik, a tulajdonosának pedig be kell ütnie majd a kártyához tartozó pin-kódot. Ezt követően megkapja akár papír vény nélkül is a gyógyszereit.

Miután az igazolvány megújításánál automatikusan a chip-nélkülit adják, az idősebbeknek a kormányablakoknál külön kell jelezniük, hogy a gyakorlatilag élethosszig tartó személyi helyett, a rövidebb lejáratú, chipest kérik.

Az adatvédelmi szakértő szerint az igazolványok megújítására húsz napra van szükség, és aki kéri, annak postán kiküldi a hivatal. Alexin Zoltán megjegyezte: az e-személyire rákerülhet az ujjnyomat is, ám ez nem kötelező elem, az ujjnyomat levétele megtagadható.

forrás: nepszava.hu

124 Comments

  1. :DDDDDDDDDDD
    Hat ez oriasi! Van egy elektronikai fejlesztes, ami a tobbsegi tarsadalomnak hasznos lesz, de vannak, akik nem tudjak kihasznalni az altala nyujtott elonyoket, es nekik elo kell venniuk a TAJ kartyat es az orvosi igazolas. Jol ertem a problemat? Es ez lesz az iszonyat teher? Ez komoly? Ne csinaljatok mar hulyet magatokbol, de tenyleg! MAr nekem kinos!

  2. Fölösleges marhaság!Európában sehol nincs ilyen!Ha fekvő betegnek vagy aki nem tud kimozdulni otthonról ,minden recepthez meghatalmazást kell írnia!Amit eddig az orvos felírt ezután is felírja,nem értem a logikát!Max aki nem tud elmenni kiváltani,majd meghal!

  3. A rohadék fityisznek,….az a célja, hogy az öreg, segítségre szorulók, minél hamarabb meghaljanak!!! Ebből,….hatalmas bajok lesznek!!!!!……Hacsak, vissza nem vonják!!!!!!

  4. Így igaz, az e-recept mellé kap mindenki nyomtatottat is.
    Arról miért nem ugatnak, hogy minden lelet egy helyen lesz, nem kell mászkálni az eredményekért?

  5. Kedves Mária néni mekkora paraszt vagy hogy mindenkit le idiótázol meg komcsizol kicsit bunkó a stilusod!!!!!!

  6. Pont a nyugdíjasok nem fogják tudni használni, akik koruknál és a velejáró betegségeknél fogva sokkal több gyógyszert szednek, mint az általad többségi társadalomnak titulált halmaz.

  7. Erzsi, olvasd el megegyszer! Lassan olvasd es megerted! Akinek NINCS chipes igazolvanya, az a TAJ kartyaval es az orvosi igazolassal valtja ki. Akinek pedig van (lehet), az pedig azzal. Erted? Nincs problema, kedves halmaz. A problema csak ti vagytok.

  8. Mr. Nem vicc !! A szomszéd ágyhoz van kötve ! Max 10 lépést tud járókerettel ! Ki váltja ki neki ? Mert eddig akárkit megkért,kiválthatta ! Jó van taj kártyája, személyije és meghatalmazást is írhat kb 10 fajta gyógyszert szed ! Szóval ez az egész egy vicc !! A gyógyszertárban a receptek többségét nyugdíjasok váltják kb 50 km-re a legközelebbi patikától ahol a cukor és stb. gyógyszert egy vidéki 8Rendelőben nem tartanak !! Szóval Te nem vagy képben ! és te viccelsz az idősekkel !!

  9. Ide figyelj Te nagy “halmaz”!! Akkor mire is jó az e-igazolvány, ha éppen azoknak nem adnak olyant, akiknek leginkább egyszerűsítené az életét??!!A háziorvosokról no meg a gyógyszertárakról nem is beszélve, akik mázsaszámra vásárolják a papírt és gyűjtik a recepteket! Az elektronikus rendszert tudtommal éppen azért vezetik be, hogy több idő jusson a betegekre az orvosoknak és egyszerűbb legyen a betegeknek is a kiváltás !! A gondolkodás nem az erősséged, az már biztos, de replikázni azt tudsz!!

  10. Ha beteg Maga nem tud elmenni,a szomszédok-ismerősök ‘szívességből’ felíratják,másképp nem jutna a gyógyszeréhez…

  11. Nem, en nem vagyok kepben. Edesanyam 80 eves volt most augusztusban. Aki mas gyogyszeret valtja ki, az viszi az illeto TAJ kartyajat, meghatalmazasat es orvosi papirjat. Ennyi. Ebbol komolyan lehet problemat generalni?

  12. Te idióta. Nem értesz meg egyszerű dolgokat és annak ugatsz, aki el akarja magyarázni neked. Hogy élted meg a felnőtt kort ilyen hülyén?

  13. A chippes kártyák bevezetése előtt 2 hónappal szabályszerűen megújítottam a lejárt személyimet. Kaptam egy sima kártyát. Ha szeretném e-kártyára cserélni, akkor külön fizetnem kell érte?

  14. Ez így igaz! De az is benne van, hogy 6 évenként kell cserélni ezeket az igazolványokat. Ami az időseknek elég nagy probléma, mert mi van akkor, ha nem tud elmenni érte. A jelenlegi igazolványok élethosszig tartóak, a 65. éven felülieknek.

  15. Értő olvasásra is szükséged volna!! A probléma a személyi kiváltása,ennek utána járása nem mindenkinek abból áll hogy beül az autóba és hipp-hopp kész a személyi! Ez a címszó értelmezése!!!!!

  16. Jó lenne mielőtt fröcsög valaki értelmezni is megtanulna valamit! Attól hogy igazolja magát TAJ kártyával régebbi személyigazolvánnyal,orvosi igazolással csak az átvételre jogosult,de a vény nélküli gyórszerhez nem, adatok hiányában,ami csak az új chipes személyigazolványból derithető ki.Na már most pont az idős,betegségükből kifolyólag mozgásukban korlátozott emberkéknek változatalanul minden gyógyszer felirásához elkell mennie a házi orvoshoz,vagy adott esetben a szakorvoshoz,ha a házi orvosnak nem adott a szakorvos felhatalamzást arra,hogy felírhassa,az adott gyógyszert,úgy hogy nem szartumk a kút mellé csak bele a közepébe!A Többségi társadalomnak sem hasznos mindenkinek adott esetben ,mert momentán nekem is új igazolványom van ,de nem chipes,mer bizonyos adatokat adatvédelmi okoból úgy itéltem meg,hogy nem szerencsés ha kiadok magamról,mert visszaélésre ad lehetőséget!Az sem feltétlenül szerencsés ha a házi orvoson,meg adott esetben a szakorvoson kivül más is tudja milyen betegéségben szenved valaki!Úgy hogy mielőtt hülyeségeket irunk,figyelmesen elkell olvasni valamit!

  17. Akkor olvassa vissza amit írt. Eddig csak a receptet kellet vinni. A 80 éves Édesanyjának sok egészséget. A magyar írás használ ékezetes karaktereket is Ön miért nem? Mr. Bell.

  18. Tisztelt Zoltan! Vegtelenul egyszeru a magyarazat. Eszak-amerikaban, ahol elek, egy olyan kormany hivatalnal dolgozom, ahol nem lehet megvaltoztatni a beviteli nyelvet magyarra, ergo nem lehetseges ekezetes betukkel irni. Az admin beallitasok tiltasa miatt meg a pontos idot sem lehet valtoztatni. Anyukam neveben koszonom a jokivansagot.
    Oszinte tisztelettel!

  19. Vegulis nekem tok mindegy hol laksz, lehet az akar egy disznool is, csak ne hazudj, hogy “ilyen sehol nincs Europaban”, mert fingod sincs mi van Europaban.

    Tudod, itt eszak-amerikaban mindnekinek van egy csomo bankkartyaja es az allam nem kerdezi meg a nyugdijasokat, szeretnenek-e kedvezo diju bankszamlat nyitni, hanem se szo, se beszed, bankszamlara utalja a nyugdijat. Hogy nincs szamlad? Hogy nem tudod hasznalni a bankkartyat? Kit erdekel? Tanuld meg. 21. szazadban elunk. Ja, es ne rinyalj, mert az elet elment feletted.

  20. Észak Amerika mióta Európa?Na be is fejeztem!Bécsben az orvos megírja a receptet aztán viszem a patikába,semmit nem kérnek!Ezzel be is fejeztem

  21. Pár évvel ezelőtt egy Amerikából hazajött betelefonált egy beszélgetős műsorba és azt mondta elképedt a magyar rendszeren. Amerikában a rendszeresen szedett gyógyszerei listája ott van a patikában és minden hónapban a lakására szállítják. Az orvosának évente egyszer kell megerősíteni a gyógyszer listát. Akkor még nálunk havonta kellett elmenni recepért, most annyival jobb, hogy három havonta. Nem tudom Csengő úr államában hogyan van, lehet, hogy nem egységes az egész USA-ban.

  22. Üdvözlöm a disznóját Mária néni. Helló, röfi.
    Ha telefonálok az orvos asszisztensének, megírja a receptet és beadja a közeli patikába, ahonnan ismerős elhozhatja a gyógyszert. Kemen.ani nem elmebeteg, magánál nem zárom ki.

  23. A vilagon mindenutt igy van. Bizonyos gyogyszert csak szakorvos irhat fel es el kell menni hozza. Amrnnyiben te nem akarod a sajat adataid kezeleset rabizni az allamra, akkor igy jartal, ne hasznald a chipes kartya elonyeit. Massz vissza a fara vagy a barlangba.

  24. Mi lenne, ha normális hangnemben írná meg mindenki a véleményét? Elrettentő olvasni azt a sok mocskot, amit egymásra öntenek az emberek! Ettől kinek lesz jobb a közérzete?

  25. Régóta látom hogy reagál az itt hozzászólókra. Ön egy fiatal férfi ember. Szégyelheti magát, hogy ebből él. A hozzászólóknak javaslom ne vegyék észre, mert két célja van, sértegeti a hozzászólókat másrészt pedig ezzel eléri, hogy ne a témáról mondják el a véleményüket. Ne reagáljanak a hozzászólására!

  26. Ez teljesen ellentmond az emberi jogok és szabadságok európai egyezményében foglaltaknak a személyiségi jogok védelméről szóló részében.
    Az egyezményt(valamennyi kiegészítésével együtt a magyar jogrend 1993-ban beiktatta(Alkotmányban belefoglalta),majd az Alaptörvénybe is.
    Így kötelező lett mindenki számára.
    Úgy tűnik, a törvényalkotó csapat nem tartozik az Alaptörvényben megfogalmazott(mindenki) kötelezettségébe. Vagyis a nem maygar állampolgárokra nem vonatkozik, akik Magyarországon kívül élnek, hiszen a Magyarországon élő,de nem magyar állampolgárok is köteelsek a maygar jogrend szerint élni, és jogaikat gyakorolni. Ez alól még a diplomáciai szolgálatok alkalmazottainak is csak részbeni felmentése van.

  27. Azt gondolom Mária néni ,vagy ál Mária néni , Egy könyörtelen ,önző személy , akinek eszébe sem jut ,hogy vidéken is élnek idős emberek ,akiknek nagyon sok nehézséget és gondjai lesznek ezzel a megoldással .Próbáljon Már utána nézni milyen nehézségekkel küzdenek a tanyákon ,és kistelepülésen élő emberek ,ahol nem áll meg a háza előtt a villamos ! És akkor KI A KOMCSI ?????

  28. Az új rendszer sokkal jobb lesz, főleg az öregeknek. Most egy labor miatt háromszor kell mászkálni. Egyszer a vizsgálatra, aztán a leletért, harmadszor visszavinni a beutaló orvoshoz. Ezután nem kell majd, mert az adatok felhőben lesznek tárolva.
    Érted már te baromállat?

  29. Ti, libsik ilyen képmutatóak vagytok: az avatarod egy cuki kiskutya, közben pedig egy alpári, gyűlölködő söpredék vagy.

  30. Feri, igerd meg hogy nem iszol tobb kannas bort! Latod mi az errdmenye? Idegen ferfiakat molesztalsz. Nem szep dolog!
    Na, huss picsaba, paraszt!

  31. Nem is olyyan régen olvastam, hogy megszünik a TAJ kártya. Akkor mit vegyünk elő, ha egyszer olyan nincs. Javaslom, hogy mint a kutyusoknak, úgy az öregeknek is nyomjanak egy csipet a fülükbe és akkor nincs gond, mert az mindig náluk van, nem??? Nem is bánnám, mert akkort nem kellene mindig keresnem, hogy hol van? Valami csinos kivitelü, még fülbevalónak is elmegy, nem???

  32. Honnan lehet megtudni, hogy a 2 évvel ezelőtt megkapott személyi igazolványom chip-es-e? Annyira okos mindenki, de a legfontosabb kérdést senki nem veti fel. Ez hasonló a 65 éven felüliek BKK igazolványához. Arról senki nem beszél.

  33. Ha már ennyire megváltoztatják a receptek felírását, miért kell kézbe adni azokat az embereknek? Menjen egyenesen a patikába a recept, nyilván mindenkinek van már egy, a lakásához közel fekvő gyógyszertár! Email-en elküldi az orvos a receptet, a beteg fizet a patikában és megkapja. Mit kell ezt is túlbonyolítani? Hogy még egy paraszt kaphasson milliós fizetést a baráti körből?

  34. ne legyél ostoba fideszfan, az orvostól kell még egy igazolás is, egyébként elég szánalmas az olyan rendszer, ami kizárólag a TAJ-kártyával nem működik, hogy kapcsolták ezek rendszerbe a dolgainkat? Mindenesetre ha már személyi és minden egyéb szar kell a kiváltáshoz, az azt jelenti, hogy elkezdték az óberhén gyűjteni rólunk az ilyen jellegű adatokat is, mármint hogy milyen gyógyszereket haszálunk. ez viszont aljas és félelmetes.

  35. pontosan, ennek kizárólag egy oka lehet, hogy mindent tudni akarnak rólunk, összekötöttek valami adatbázissal, ahol a nekünk felírt gyógyszereket is számon tartják, azt is tudni fogják, hogy Jani bácsinak felírta az orvos a gyógyszert, de nyomora híján nem váltotta ki. Ebből odafönt csak az fog látszani, hogy nem váltotta ki és nem vette be, majd előbb-utóbb ezt is szankcionálni fogják, mármint a Jani bácsi nyomorát….. És ezekre kell szavazni jövőre?

  36. itt nem erről van szó, hanem arról, hogy adatbázisban összekapcsolnak rólunk minden információt, tehát mint fentebb írtam, azt is tudni fogják, hogy Jani bácsi a felírt gyógyszereit nyomora okán egy híján nem váltotta ki. Ezután hamarosan az fog jönni, hogy Jani bácsit a társadalombiztosítás szankcionálhatja. Mr. Bell, Amerikádban az ilyen, egyénekről komplexen gyűjtött-tárolt információkért alkotmányosan kitaposnák valakinek a belét.

  37. Mária néni becsületben megőszült hölgy nem komcsizik, nem mond olyat, h. kussolj és nem baromálatozza le a jó Isten által mellé teremtett felebarátját, akármekkora fidesznyik akkor sem.

  38. nem jól érti, mint föntebb mondtam, információkat nyernek rólunk, ami eddig a társadalombiztosításnál ugyan a receptek alapján megvolt, de ennek más a célja.

  39. Egy MRI vizsgalatra kozel egy evet kell varni, egy sima borgyogyaszhoz akar tobb honap is kell, sot a haziorvosomhoz az idopont: juniusban kaptam szept 26-ra!
    A magyar EÜ addig tunik rossznak, mig mast ki nem probalsz!

  40. Senkinek sem. Ez a “szomszed kertje mindig zoldebb” szindroma. A haziorvosom siman lehivja a kozos halozaton levo informaciot a szakorvosi eredmenyrol barmelyik betegerol. Online ir fel gyogyszert, amit lat hogy kivaltasz vagy sem.
    Mondjuk TB szankciorol meg nem hallottam.

  41. Rosszul értelmez. Arra gondol, hogy felhívja vagy elmegyek dokihoz és felíratja a szomszéd gyógyszerelnit. Én is ezt teszem. Felhívom a dokit, hogy szükségem lenne az állandó gyógyszerekre és a férjemnek is. Másnap rendelés előtt pedig megkapom a recepteket. Pl. A házi gondozók 10_15 idősnek a receptjeit íratják fel. Én szívességből teszem, a gondozó pedig kötelességből.

  42. Tetszik a hozzászólása a Kiss-Győri Ilonának!! A Mária néni egy beállított férfi ,buta,közönségesen beszél,semmi tisztelet nincs benne a hölgyek és a hozzászolásokat tevők iránt, sajnos ez megint a rendszer hibája ! Ilyen tiszteletlenül sem Ön sem a beiró nem beszélhet, rontja a renszer inteligens társalgási nívóját!!!!
    Sajnálom ,hogy engedik ezt Önnek!

  43. de szép neved van 😀 😀
    ismerem a stílust ez a faszarc , aki …- mária néni -…. név alatt szokott firkálmányozni .. ha – ha – ha ..

  44. Mondom én ,,hogy értelmezési gondok vannak!A világon sincs igy mindenhol,mert két helyen is éltem a világban 13-évig,ugy hogy nekem nem kell elmesélni ez hogy müködik! Mivel a fenti cikk az idős ,beteg nyugdijasokról szól,és nem azokról akiknek több évük van még a nyugdijig,bár a dolog az nem kor függú ,érinthet jóval fiatalabbat is! Egy dolgot meséljen már el nekem ,hogy egy idős ,sokszor mozgásképtelen embert akinek régi tipusú,határidó nélküli személyi igazolvánnyaa van,hogy annak mi előnye származik a chipes személyiigazolványból!Az hogy még bürokratikusabb legyen a rendszer,mert ha nem tud elmenni az orvoshoz,vagy gyógyszertárba,akkor még idegen emebereknek adjon meghatalmazásokat,hogy hozzájusson a gyógyszereihez,amig a mostani rendszerben mindenféle papir stb. nélkül egy családtag, egy rokon ,de akár egy ismerős ,vagy szomszéd,stb. mindenféle hülye igazolások nélkül hozzá tudja juttatni az illetőt gyógyszereihez,anélkül hogy a gyógyszergyártók forgalmazók akiknek ellemi érdeke,listázva legyen a beteg mindennemű betegségére,valamint gyógyszerszedési szokásaira vonatkozóan!

  45. Jó lenne tudni mi lesz!Évekkel korábban már úgy adtak receptet,hogy innentől válthatom ki,mert ha egy héttel korábban veszem meg gyógyszerhalmozó vagyok.Állandóan kell szednem!DE A 88 ÉVES ANYÁMNAK RÉGI,PAPÍR SZEMÉLYI IGAZOLVÁNYA VAN!HATÁRIDŐ NÉLKÜLI.NEM A LEGJOBB ÁLLAPOTBAN VAN!Bőven szed gyógyszereket,amiket eddig kiváltottam.A házi orvos sem tudott felvilágosítást adni!

  46. Burkolt célja ennek a rendeletnek, hogy az idősek egy része ne tudja kiváltani a receptjét amiből következik, hogy ha nehézségbe ütközik a recept kiváltása, orvoshoz sem fog menni.Ha pedig orvoshoz sem fog menni, egyszerűen meghal.

  47. felháborít ez az ” emelt szintű”társalgás,ami lentett folytatódik./ a Mária néni,s társai / !nincs elég gondja az embereknek,még ilyen hülye kommentelők megnyilvánulásait olvashatjuk !

Leave a Reply

Your email address will not be published.