Zseniális képpel mutattak rá Orbán pálfordulására az ARC kiállításon, de lecsapott a hatalom

“Peták Dénes, Időhurok című, kiállított képét az általa felhasznált fotó szerzőjének kérésére, felszólítására és a szerzői jogról szóló törvény alapján holnap felül kell ragasszuk a Vigyázat, civilek! 17. ARC közérzeti kiállításon” – így tájékoztatta a publikumot az ARC-kiállítás a Facebook-oldalukon.

Történt ugyanis, hogy egy kreatív beküldő Orbán Viktor egyik kultikus fényképét állíttatta ki az ARC-on, ahol eredetileg két rendőr szorítja nyakához a gumibotot a jelenlegi kormányfőnek még 1989-ben. 2017-re azonban a miniszterelnök olyan pálforduláson ment keresztül, amely a rendőrök szerepét kicserélte az egykori rendszerváltó-forradalmár személyiségével. Erre akart rámutatni Peták Dénes, aki a rendőrök arcát kimontírozta, és helyébe Orbán Viktor mostani fotóját helyezte el.

A művészi áthallást nem mindenki értékelte. A semmiből “előkerült” a kép eredeti szerzője, aki perrel fenyegette az ARC kiállítást.

arc

Ebből mindössze egy dolog következik: a kép készítője fején találta a szöget, a képre adott válaszreakciónál mi sem bizonyítja jobban, hogy Orbán az ifjú lázadóból elnyomó rendőrré vált.

Köszönjük, miniszterelnök úr, hogy megerősített minket ebben!

128 Comments

  1. Most akkor nem értem a cikket!
    Az eredeti fotót a miniszterelnök készítette?
    Valószínűleg nem, hiszen ő maga szerepel a képen, szelfizéshez eléggé lehetetlen helyzetben.
    Akkor a cikk szerzője miért neki “köszöni” a kép egyébként teljesen jogszerű letiltását?
    Mocskolódunk, mocskolódunk, kedves ellenszél???
    Ez úgy látszik nem sérti a demokratikus lelkecskéteket!
    Nektek úgy látszik szabad, ebben a nagy diktatúrában…

  2. Nagyot tévednek azok, akik azt hiszik, vagy gondolják, hogy orbán huszonévesen lánglelkű forradalmár, az igazság bajnoka volt. Ugyanolyan hazug, számító, agresszív, önző és mohó volt, mint most. De ezek az aljas vonások éppen jól jöttek a rendszerváltást előkészítőknek, akik azt hitték, orbán jó eszközük lesz. Most már tudják, hogy óriásit hibáztak.

  3. Látom, hozod a balliberális színvonalat…
    Éppen ezért nem kérek a ti általatok képviselt “demokráciából”.

  4. Nem értem, ugyanis jelen esetben NEM Orbán veteti le a képet, hanem a kép JOGTULAJDONOSA!!!
    Mi köze ennek a cikknek Orbánhoz azon kívül, hogy nyíltan támogatja az Orbán elleni gyűlöletkeltést?

  5. Tökéletesen igaz! Nem változott, csak mindig azt mutatta, amire éppen szüksége volt, az istenadta nép meg beszopta, és sokan még mindig a homályzónában vannak, míg mások gerinctelenül kiszolgálják.

  6. Tehát Peták Dénes lopott egy képet, azt gyűlöletből manipulálta és amikor fülöncsípték a lopásért, akkor itt picsog.

  7. Mária néni, segítek:
    “A liberalizmus különböző formái nagyon különböző politikai megoldásokat kínálhatnak, de néhány dologban általában egyetértenek, mint például a gondolkodás és szólás kiterjedt szabadságában, a jogállamban, a gondolatok szabad áramlásában, a magántulajdonban, a szabadpiacban, a kormányzat átláthatóságában és – más ideológiákkal együtt – a szabad választásokban.
    A MAGYAR NEMZET POLGÁRAINAK SZABADSÁGÁÉRT KŰZDŐ LEGNAGYOBB LIBERÁLIS HŐSEINK KOSSUTH LAJOS ÉS DEÁK FERENC VOLTAK!”
    (Wikipédia)

  8. Mária néni, no akkor nosza mégegyszer:
    “A liberalizmus különböző formái nagyon különböző politikai megoldásokat kínálhatnak, de néhány dologban általában egyetértenek, mint például a gondolkodás és szólás kiterjedt szabadságában, a jogállamban, a gondolatok szabad áramlásában, a magántulajdonban, a szabadpiacban, a kormányzat átláthatóságában és – más ideológiákkal együtt – a szabad választásokban.
    A MAGYAR NEMZET POLGÁRAINAK SZABADSÁGÁÉRT KŰZDŐ LEGNAGYOBB LIBERÁLIS HŐSEINK KOSSUTH LAJOS ÉS DEÁK FERENC VOLTAK!”
    (Wikipédia)

  9. Neked meg a kurva anyád!!! De ezt már írtam máskor/máshol is! Nagy összegben mernék fogadni, hogy a Kádár-rendszerben megbecsült pártkatona lehettél… 1989 táján meg volt egy jó kis esőkabátod/köpönyeged… aztán mindig úgy fordítod, hogy a lehető legtöbb hasznod legyen épp akkor, épp ott… az orbáncgerinctelenféreggeci is pont ilyen. Azért utálom ezt az országot, mert túl sok ilyen söpredék van erre. A lakosságszám-arányában több, mint egész Európában+USA-ban!!!

  10. Mocskos, fizetett, agymosott troll. Ha Simicska még obáncgeci barátja lenne, akkor az ő valagát is fényesre nyalnád! Hogy milyen szinten gyűlölöm a fajtád, arra nincsenek szavak:-((((

  11. Jáááj ne gondold már, hogy itt mindenki olyan hülye, mint te! m
    Még az is lehet, hogy nem vagy az, csak megjátszod. De baromi rosszul. Ezt a bullshit dumát senki nem veszi be, aki legyűrte az általános iskolát… Mocskosorbán leszólt valakinek, meg az is valakinek, meg az is. A csatárláncban ott van a kép szerzője is. Ha nem egy ostoba hívő/agymosott birka/seggnyaló haszonélvező lenne, hanem egy normálisan gondolkodó személy (tehát olyan, aki lázad a diktatúra ellen és ki akarja taposni a mocskosorbán belét), akkor nem figyelmeztetni/fenyegetne perrel/stb, akkor gratulálna a retusőrnek, hogy milyen nagyszerű munkát végzett!!!!

  12. Ki a faszom rekesztett ki az országból, a nemzetből hatmillió embert, aki nem ért egyet a fennálló hatalommal, ne adj’ Isten, még kritizálja azt? Vagy a mi rosszabb: a lábával szavaz és lelép ebből a szarfészekből (amit a fidesz csinált a jobb sorsra érdemes szerencsétlen országomból? A Kossuth Lajos. Janem. Az a söpredék orbangerinctelenféregviktor… Aki nem NER-katona, nem fideszes, az nem is magyar. Az idegenszívű, mocskos hazaáruló, ugye? Mer vagyunk mi (ti) és vannak ők (a mások). Akik az ellenség. Akit el kell taposni, meg kell semmisíteni. Ez a geciorbán politikájának a lényege.Ennyit a kirekesztésről

  13. Kedves Erika Néni! Kár az időt pazarolni erre “Mária néni” nevezetű agyhalottra. Nem tud olvasni, szöveget értelmezni meg pláne!

  14. Nem hibáztak ! -A háttér eseményekről a megtörtént másik mocskokról most is ez a ganyé húzza el a figyelmet !

  15. Ilyenkor hol az a nagy pofád??? Ja igen tudom mar miért ilyen lagymatag a hozzászolásod , mert igaza van Orbán Józsefnek és nem tudsz ellenérvet!!!

  16. De kritizalni igen!! De ha ofelseget kritizaljak akkor jon a “kussolj” es ehhez hasonlok!!Pedig mar kiderult rola , hogy a kepen nem is o van !!!

  17. Es az aki nem a saját pofikáját teszi ki??? Az még idiotább!! Nem de?? Ha te vak vagy ki olvas és ir helyetted???

  18. Majd meglátjuk, hogy az Orbánék mennyire fognak picsogni, ha fülöncsípik öket!!! Közeleg az idö!!! Picsogásra felkészülni!!!

  19. Az ilyen Mária néni -félék direkt azt élvezik ha reagáltok a hozzászólására,ne adjatok fel neki labdát mintha nem is lenne.

  20. Minek minősíted a nemzetgazdaság romba döntését, a falvak kiüresítését, a több, mint négy millió, létminimum alatt élő napi kínlódását, a kivéreztetett egészségügyet, az oktatás lenullázását, a hatalom packázását az egyszerű polgáraival szemben?……lehetne folytatni.

  21. Igazad van Varga Kriszta, sok dolog van, amit nem hagyhat szó nélkül az ember. Én nem is azt írtam, hogy általában hallgatnunk kell. De szerinted egy bolondházból szalajtott érti, amit mondasz neki?

  22. “Vasvillára velük, aztán szemétre!
    Ott egyék a kutyák őket ebédre!”

    Mármint az összes narancsost… legyen fiatal vagy vén. De, hogy egyik sem demokrata, az is biztos.

  23. Te iszonyathülye balliberálféreg!
    Ha itt valóban diktatúra lenne, akkor sem ez a kép, sem ez a gyűlöletkeltő cikk nem láthatott volna napvilágot!
    És te sem szidhatnád itt Orbánt vaksötét értelmi világoddal, mert már réges-régen jött volna érted a fekete autó, aztán vittek volna az elvtársaid oda, ahol most a terror háza áll és szépen EGYENKÉNT tépkedték volna le a körmeidet, amíg alá nem írtad volna a beismerő vallomásod!
    Amúgy pedig az elvtársad által hamisított kép totálisan hiteltelen és semmitmondó, ugyanis ha már mindenáron a politikai mondanivalót keressük, akkor a rendőrök feje helyére A GYURCSÁNY ELVTÁRSAD FEJÉT KELLETT VOLNA FOTOSOPPINGOLNI, mivel a rendszerváltás óta egyedül az ő nevéhez köthető miniszterelnökként olyan brutális rendőrattack, aminek során ártatlan embereket vertek félig halálra gumibottal, kardlapoztak meg lóhátról, illetve lőtték ki a szemüket gumilövedékkel!

    https://szabadriport.files.wordpress.com/2013/10/budapest_2006_oktober_23_3.jpg

    http://kep.cdn.index.hu/1/0/1387/13874/138743/13874370_720120_740307795edafbb7121eae65302b69a3_wm.jpg

    http://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2014/06/2006-okt%C3%B3ber-23-index.jpg

    https://i0.wp.com/csepel.info/wp-content/uploads/2006_oktober_23_0041.jpg

    https://szebbjovo.hu/wp-content/uploads/images/2010/12/rendorterror.jpg

    http://24.hu/app/uploads/2016/10/2006-oktober-23-2.jpg

  24. Mi van te büdöspofájú, szaros fideszkomcsi vérnyugger?
    Már megint ideevett a rosseb, te ótvar?
    Neked most a zsírdisznó maffiavezíred játékvasútján kéne utazgatnod, a másik pár vén hülyével együtt! Mert “báncsák” az istenedet! XD
    Asszem’ te vagy a bableveses wittnermariska, és nem mersz még a sajátjaid közé se menni, mert már azok is leköpnek!
    És idejársz ajvékolni, itt próbálsz zavart kelteni, de olyan kevés vagy te ahhoz, mint a babafing!
    Csak kiröhögteted magad, és undort váltasz ki a normális emberekből.

  25. “Ha itt valóban diktatúra lenne, akkor sem ez a kép, sem ez a gyűlöletkeltő cikk nem láthatott volna napvilágot!” A diktatúra és a demokrácia nem egy éles határvonallal van elválasztva. Hogy is mondta Senki Alfonz? “Itt a sivatagban nem kell megölnöd senkit, elég ha elveszed a kulacsát”. Valahogy így néz ki a mai magyar “demokrácia”. A kádári diktatúra és mondjuk egy Kim Dzsong diktatúra között is óriási a különbség,mégis mindkettő diktatúra .ill. az egyik csak volt. Egyébként az Ön által leírott mondat annyiban is fals,hogy meg volt a törekvés az ilyen “gyűlöletkeltő”cikkek betiltására. Nem is olyan régen facebook felhasználókat jelentettek fel ..pl. Lázár ,mert olyan kommenteket írt. Tehát a törekvés meg van ám…hajjaj…de még mennyire,hogy meg.

  26. Dehogy élvezni. Csak az élvezi ezt aki komplett idióta. Nem. Egyszerűen nézzen végig a hírek között. Ahol Mari travi ott van,ott beindul a kommentáradat. Ez jó az oldalnak, mert minél többen kommentelnek,annál népszerűbb. Ha mindannyian egymás vállát veregetnénk a nagy egyetértésben, a kutya nem jönne ide kommentelni. Mari travi elvállalta a rossz szerepét és ezzel sok kommentet hoz.

  27. Mi van olvasni sem tudsz?? Hol van olyan szo a ” Nem tudsz magyarul?Az nem kedvrs hanem kedves” mondatokban ahonnan hianyozna a ba-,ban- ????

  28. Nem ,nem erti!! En is eldontottem mar nem egyszer,hogy nem valaszolok,de nem tudom megallni,hogy ne kuldjem el a fenebe!!!

  29. Hat szerintem a te nemletezo profilodtol tobben hanynak!! Nem mered kitenni a sajad pofadat!! Lehet a te pofad megundoritobb!! Mutasd a tied es utana TALAN csamcsoghatsz a masen!!! De te annyira egy elfuseralt fereg vagy,hogy meg a pofad se rakod ki!!!

  30. Ma nem nyert. Találgass zsidócigány. Ha sikerül kitalálnod hova tartozom, nyersz egy jegyet a marhavagonba, de csak oda útra.

  31. Nyilván nem értett vele egyet, éppen ezért vetette le.
    Egyébként én a helyében még a szart is kiperelném belőlük, mert teljesen jogtalanul használták fel a képet, ráadásul teljesen átértelmezték a hamisítással.

  32. Így igaz,hogy Gy számomra nem erő. nem is érdekel. Bár kétségtelen,hogy általában kiragadott mondatait szajkózták ,amelynek semmi köze nem volt a valósághoz. Az pedig,h mi a demokrácia és a diktatúra közötti különbség,nem szubjektív. Politikai ,társadalmi formák nem lehetnek szubjektívek. Gyakran példálóznak azzal,hogy pl. a németeknél is ,vagy éppen az olaszoknál is ez és ez a törvény él. Ez így is van. csakhogy nem mindegy,h a kb. 15 ezer törvényből 10 keményebb,diktatórikusabb,vagy éppen az olasz minta,a német minta a svéd,holland,angol stb. mintára épülő keményebb törvények gyűjtőhelye vagyunk. Míg az adott országokban ezek a törvények élnek a többi demokratikus törvény mellett, addig nálunk mindegyikből itt van jelen ez. No is itt kezdődik a diktatúra rögös útja. Ami még nem az,de csak az unió miatt nem merik tovább feszíteni Azért az sokat elárult,hogy a néppárt is többször szembefordult már Orbánnal..sőt,már kizárással is megfenyegette a fideszt. Persze akkor jött a kormánypropaganda,hogy beszivárgó liberálisok,árulók vannak a néppártban…..

  33. Mi van nem tudsz dicshimnuszt regélni fideszkéröl az én profil képemen kell csãmcsognod ??? Szakadj le a fotomról ahhoz aztán nincs közöd!!!! Hülye húgy agyu !!!!

  34. Nem akarom megbántani, de az arca alapján ön pincérnő lehetett valamilyen kocsmában, vagy palacsintázóban pultos. Ugye?

  35. “…a kb. 15 ezer törvényből 10 keményebb,diktatórikusabb,vagy éppen az olasz minta,a német minta a svéd,holland,angol stb. mintára épülő keményebb törvények gyűjtőhelye vagyunk…”

    Ezt Ön is tudja, hogy amit állít ebben a mondatban, az nagyon nem igaz, hiszen akkor nálunk nem létezne – ezen számok alapján – csak 50-60 törvény, azon kívül pedig egy sem.
    A gyurcsányi mondatoknak pedig igen érdekes értelmezését veti fel Ön is a balliberális oldalhoz hasonlóan, ugyanis azokat a mondatokat képtelenség másként értelmezni. Teljesen mindegy, hogy a szövegkörnyezetükben, vagy pedig anélkül idézik.
    Az a lényegük, hogy Az MSZP-SZDSZ kormány Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt totálisan félrevezette a választókat. És ezt a hatalom megtartásának érdekében tette(ék).
    Lehet magyarázni a bizonyítványt, de ez a lényeg.
    Innét kezdve pedig felmerül a kérdés, hogy Gyurcsány Ferenc ( és azok a politikusok és pártjaik, akik akkor részt vettek a kormányzásban ) abszolúte hiteltelenek-e akkor, amikor most az Orbán-kormány kritizálják? Teljesen nyilvánvaló, hogy a válasz csak igen lehet, mivel ezt azért teszik, hogy újra a hatalom birtokosai legyenek és még véletlenül sem azért, hogy jobb legyen a választóknak.
    Ez rengeteg megnyilvánulásból látható, nem kell mást megnézni, csak az összefogási törekvéseket, melynek kimondottan kizárólagos célja Orbán leváltása. Igazából az ország előbbre jutásáról semmiféle közös elképzelésük nincs, de nem is lehet, hiszen egyébként nem is tudnak összedolgozni, ennek számos jelét adták már.
    Ha valamiféle balliberális koalíció nyerné a választásokat ( erre mondjuk a Jobbik nélkül semmi esélyük jelenleg ), akkor még a parlamenti büfé nyitvatartásáról sem tudnának megegyezni az Országgyűlésben.
    Erre az országnak semmi szüksége, mert ez legalább ugyanúgy hátrányos lenne az országnak, mint most az Önök vélekedése szerint Orbán.
    Azt pedig megkérdezném, hogy a Jobbikkal összefogva ugyan miféle elvek mentén működhetnének tovább ezek a pártok, amikor nekik már Orbán is náci, akkor a szélsőjobb Jobbikkal való összefogást vajon hogyan lehet bemagyarázni a választóiknak, amikor ez az adott pártok elveinek tökéletes arculcsapása lenne.
    Ja, hogy mindent, a hatalom megszerzésének érdekében?
    Hát hacsak úgy nem…

  36. Igazából ezeket a munkákat is el kell végezni, és ha mindenki ugy állna hozzá mint te, hogy ezek alja munkák , nem lenne kocsma és palacsintázó sem!! De nagyott tévedtél, mert a közelében sincs a szakmámhoz!! Szerintem irtam már, de te ugyis olyan ” ügyeske” vagy, találd ki !!! Téged se perc alatt el tudnálak tenni lábalol!! Még csak nem is buknék meg!! De nem érsz annyit, hogy akár 1 napot is dutyiban legyek miattad !!!

  37. Ezt akkor halálos fenyegetésnek veszem. Megteszem a feljelentést, mert ez bűncselekmény. Most túllőttél,a célon.
    Szerezz ügyvédet..

  38. Mariska !! Nem vagy tisztaban a fogalmakkal!! Abszolut, de nincs semmi fenyegetes a hozzaszolasomba!! Olvasd el ujra, es ertelmezd !! Senki nem irta es mondta, hogy el fog tenni teged labalol!! Jo szakmam van es ennyi!! Mint irtam , nem ersz annyit, hogy miattad bortonbe menjek!! ENNYI !!!

Leave a Reply

Your email address will not be published.