Orbánék valódi csatára készülnek hazánkban: a népszerű blogger tűpontosan rámutatott a Fidesz tervére

forrás: nol.hu
 1294 háború elől menekülő tart a magyar határok felé az unió felől, de a kormány már előre kész tőlük megvédeni a nemzetet. Csapataink harcban állnak a közeledő horda feltartóztatására, akik között vélhetőleg sok a gyermek, és a nő, de  nagy kék szar plakátok szerint ezek mindenre képesek.
Elveszik a kultúránkat,  letelepednek a stadionok üres székeire, felszállnak a felcsúti kisvasút vagonjaira, annak állomásán ütik fel a tanyájukat, zavarva ezzel azt a napi két utazót. Megszerzik a magyarok munkáját, a belüket ki fogják dolgozni a kormány által meghatározott éh bérért. De majd Orbán Viktor jól ellátja  a bajukat.1294 menekülttel szemben most Orbán Viktor elvesztette a pert amit a menekültek betelepítése ellen indított, mert politikai túlélése ezt diktálta.
Vagyis inkább az eszüket nem használók kedvéért lassan leírva,ennek ürügyén kedvére harcolhatott, megvédhetett mindent, gyűlöletet, félelmet kelthetett, megoszthatta az ország lakosságát. Ha már annyira beszélni kellene arról, mi a helyzet az oktatásban, mitől lesz jobb az egészségügy, a melós mikor fog már végre tisztességes bért kapni, és ezekre nincs válasza, hát inkább kivonja a kardját a pocakja alól, és csatába indul. Ahhoz ért, az élteti, annak ürügyén igyekszik a hatalmát megtartani.

1294 menekült, akinek lebombázták a házát, megölték a családját,akinek nincs egyebe mint a rajta levő ruha, valóban komoly veszély. Főleg ha annak van beállítva. Velük szemben nem lehet kíméletes az ember, tőlük meg kell védeni az országot. A fideszes politikai söpredék minden erejével támadni, marcangolni fogja ezeket a menekülteket. Most kapóra is jön nekik ez a helyzet, így a választások előtt ismét elő lehet húzni a menekült kártyát, és tovább lehet építeni a kerítést.

1294 menekült érkezik az unióból akik segítségre szorulnak, és erre egy ítélet kötelezi a kormányt, amelybe ilyenkor nem szorul egy csepp keresztényinek nevezett humanizmus sem ha segítségnyújtásról van szó, És az ítéletet sem fogadják el, mert csak. Ez most nem pénz, támogatás amit el lehet lopni, majd szétosztani a haverok között. Ez most egy olyan ítélet, ami nem tetszik a Fidesz kormánynak, de ki fogja használni minden egyes ember szenvedését a maga érdekében aki menedéket kér a háború elől. Ellenség lesz belőlük, a legrosszabb fajta, akik veszélyt jelentenek mindenre ami a nemzet, mondja majd harsogva az egész fideszes politikai csőcselék.

1294 menekülttel kiválóan ellehet terelni a figyelmet az állam működés képtelenségről, a közbeszerzések túlárazásáról, a kormányzati kudarcokról bel és külföldön egyaránt, a sajtó bekebelezésről, a gázszerelők, szivaros vén szarok, kötélbarátok, vejek, feleségek fideszes haverok meggazdagodásáról. Nem kell majd beszélni a jegybank botrányairól, a törvényesített lopásról, a külföldön megélhetést keresők nagy számáról, a közmunka kilátástalanságáról, a szegénység növekedéséről.

1294 menekült sok sorosozással, migráns simogatással, taknyukon vérükön csúszó civilekkel, nagy kék szar plakátokkal most ismét elboríthatja az országot. Fideszes agyhalottak beszélhetnek kedvükre a menekültekről értelmetlen zagyvaságokat, szájukból fröcsöghet a nyál, szemükben amúgy sem csillog értelem. Nem kell ilyenkor semmi másról beszélni, nincs kilakoltatás, nincs magas gázár, nincs rezsicsökkentés, nincs központosított oktatás, nincs orvos, remény, csak a gyűlölet, és a félelem fenntartása a fontos.

1294 menekült. Mészáros Lőrincek kedvéért érthetően is leírva, egyezer kettőszáz, kilencven négy. De nem is a szám kicsinysége a lényeg. A kormány veszített, de ezt képtelen elfogadni. És ennek érdekében most semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy ebből a helyzetből a legjobban jöjjön ki. Már előre borítékolható volt a számukra kedvezőtlen ítélet, de ezzel már eleve számolhattak, így nem érte őket váratlanul, Sőt! Eleve erre készültek. Most indulhat a szabadságharc, most félre lehet vezetni az embereket, most meg lehet őket védeni, most lehet harcolni. 1294. Ennyi.

BANDITA.


Kérjük, ossza meg ezt a cikket, és likeoljon minket a Facebookon!
Nekünk ezzel segíthet.



Tisztelettel köszönjük! Az Ellenszél csapata

  • Felvinczy Károly

    Ez a pali csúsztat, heccel, hazudik. Mit akar vajon?

    • Jovobelato

      Szerintem semmit ! Ugysem erted…viszont te mit akarsz?

    • Mária néni

      Felforgatni, uszítani, destruálni

      • Zsóka Koczka

        Már megint itt van?A temető meg üres?

        • Mária néni

          Kussolsz

          • Varga Kriszta

            Nagyon gyer a szokincsed!!

  • Men Kele

    nincsenek menekültek.Ellenséges invaziv betolakodók vannak.Terroristák, kollaboránsok és az itteni árulók.

    • Edit Király

      élj te háborús övezetben a családoddal, majd megérted

      • Men Kele

        alig várod mi hogy a kedves betolakodók itt is háborús övezetet csináljanak, mi ?

        • Edit Király

          Honnan veszi, hogy a kötvényvásárlók között nincs? Azok pedig itt vanak vagy 20-30 ezren!!!!

          • Men Kele

            akkor erre még engedjünk + mégtöbbet? Mi??? vagy akkor már mindegy?

    • Mária néni

      Pontosan

    • Damon Hunter

      No meg a Soros 😀

    • Zsóka Koczka

      Nem kell parázni,egy idő után elmennek.Minek maradnának itt?Van itt valami?

      • Men Kele

        Hát azért több a kecskéken , meg a legyenken kivül mint a sivatagi lepratelepükön .

  • Zsuzsa Vasas

    Honnan tudja, hogy menekültek? Honnan jönnek? Németországból? És hogyan választják ki őket? Akiket Merkelék kiselejteztek, mert nem orvosok, mérnökök? És hogyan jönnek? Vonaton szállítják őket ide? Jaj! Ez rossz emlékeket ébreszt! Szóval ez a kvóta egy meggondolatlan kitaláció. Egyébként is, ha ideküldték őket, vagy bárhová máshová, mi a biztosíték, hogy ott is maradnak? Az EU-n belül szabadon mozoghatnak, igaz, nekik a határok sem jelentenének akadályt.

    • Damon Hunter

      Pontosan mint a 20 ezerre akit Orbán európára szabadított.

  • Kálmán Tamás

    Vajon hogyan viselkedett volna a kormány 1526-ban, amikor a törökök megtámadták Európát, legyőzték a magyar ellenállást,és 200 évig Magyarország nagy részét uralták(1686-ig) Ki kérdezte meg, vagy tiltotta meg számukra, hogy kivel házasodjanak, vagy a született gyerekek leszármazottai itt élhetnek-e tovább,vagy sem? Az 1686-os kiűzésük(?) után a Habsburg császárság vajon hogyan folytatta a magyar népesség szaporítására tett intézkedéseket? Természetesen sehogy, hiszen a magyar fiatal embereket gyorsan besorozta,és legalább 7 évre igen messze vitte az európai népek elleni további harcokba.
    Ez ellen történt valamilyen magyarnak nevezhető nemzeti összefogás? persze volt Bocskay, volt Rákóczi-közel 100 év közte, és a büntetés a Habsburg birodalomtól nem növelte a magyar köznép létszámát.
    Fentiek ismeretében talán nem kellene -feleslegesen- háborúzni, hiszen befogadtunk már görög menekülteket(közel 20 ezret), és békében leéltünk velük már legalább 60 évet, nem jöttek be terroristák velük, és nem riogatták a népet, hogy mit fognak tenni az itt lakókkal.
    Persze az is eszembe jut, hogy az állampolgárságot vásárlók között menyni terrorista lehetett, hiszen a legkönnyebben így lehetett volna bejutni az únióba, de talán nem véletlen, hogy hány terrorista szervezte innen a további cselekményeit.
    Lehet, hogy pont azért indít háborút az unió ellen a kormány, aminek kimenetele csak az állampolgár számára lesz hátrányos, mert a csatákat már elvesztette. De ki is az, aki ezt a háborút szövetségesek nélkül eredményre vezetheti? Van-e olyan hadviseléshez értő, aki nem látja, hogy a háború csak ideig-óráig tart, utána jön a győztes teljes uralma. A vesztes pedig csak a háború elindítója lehet.!!!

    • Mária néni

      kedves Bácsi!
      Rossz lehet, hogy ilyen zavaros gondolatok keringenek a fejében. Tessék beszedni a gyógyszereit!

    • János Lipcsei

      Kálmán Tamás : többé kevésbé igaza van , de a görögökkel mellényúlt . Ők az országuk legjobbjai voltak , messze intelligensebbek még az átlag magyar melósnál is . Nem egy kategória a líbiaiakkal !

  • Mária néni

    Arról miért nem írnak, hogy júliusban a külföldiektől származó szállásdíjbevételek 30,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a belföldi vendégek 8,1 százalékkal költöttek többet szállásdíjra

    • Damon Hunter

      Mert nettó hazugság! Ha ez nem lenne az,nem arról szólt volna minden csatorna híre,hogy csökkennek a bevételek és emiatt nem tudják emelni a vendéglátóiparban és a hozzá tartozó egységekben béreket.

      • Mária néni

        Azért nem emeli a kormány a pincérek bérét, mert demokrácia van. Az éttermek nem állami intézmények és a tulajdonos annyit fizet amennyit akar, te idióta.

        • Damon Hunter

          Ez nemegészen így van travi Mari!. A gazdasági megállapodások és ennek tükrében a versenyszféra bérezését is törvények biztosítják. No most ennek a törvénynek nem tudnak eleget tenni a vendéglátó tulajdonosok. Teccik érteni? A törvényi kötelezettségüknek mert nincs akkora a bevételük.

          • Mária néni

            Te annyira hülye vagy, hogy az ritkaság. Te hol dolgozol? Biztosan sehol, mert akkor tudnád, hogy a pincérek bérét nem a gazdasági miniszter állapítja meg.

          • Damon Hunter

            Nem bizony,hanem a munka törvénykönyve. Magyarországon van egy bérminimum ami a versenyszférára i vonatkozik…törvényi szabályozással. Oly’ egyszerű ez. De ezt nem tudják kigazdálkodni a tulajok. Szóval kicsit nézzen utána maga transzvesztita,h mekkora baromságot ír. 🙂 “A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának tagjai megállapodnak egy több évre szóló programról, melyben szem előtt tartva a gazdaság szereplői számára kiszámítható üzleti feltételek megteremtését, elkötelezik magukat a gazdaság versenyképességének javításában, a bérek növelésében, valamint ezzel egyidejűleg a bérekre rakódó terhek mérséklésében. A megállapodás a következők pontok szerint történik.

            1. A kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) havi összege

            – 2017. január 1-jétől 15 százalékos emeléssel 127.500 forint,

            – 2018. január 1-jétől 8 százalékos emeléssel 138.000 forint legyen.

            2. A legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállalók garantált bérminimumának havi összege

            – 2017. január 1-jétől 25 százalékos emeléssel 161.000 forint,

            – 2018. január 1-jétől 12 százalékos emeléssel 180.500 forint legyen.

            3. A társasági adókulcs mértéke 2017. január 1-jétől egységesen 9 százalék legyen.

            4. A munkaadók által fizetett szociális hozzájárulási adó mértéke

            – 2017. január 1-jétől 5 százalékpontos csökkentéssel 22 százalék,

            – 2018. január 1-jétől 2 százalékpontos csökkentéssel 20 százalék legyen….”
            http://www.bddsz.hu/minimalbermegallapodas_2017_2018

          • Mária néni

            Most akkor elkezdtél a minimálbérről ugatni, mert pofára estél az előző témában?

          • Damon Hunter

            Miért is? Van egy minimálbér és a maga egyszerű agyával képtelen felfogni ,hogy van egy bérminimum. A kettő nem ugyanaz . Sem a versenyszférában,sem pedig a közszférában.Márpedig ezeket törvény szabályozza a megállapodások alapján. Ne beszéljen nekem minimálbérről amikor én bérminimumról beszélek. … és akkor elmondom magának mégegyszer. A megemelt bérminimumot sem tudják kigazdálkodni mert alacsony volt a bevétel és magasak a járulékok.éppen ezért volt aki leépített,h egyáltalán tudjon bért adni a dolgozóinak.

          • Mária néni

            Az a baj veletek, libsikkel, hogy buták vagytok, közben pedig beképzeltek egyszerre. A versenyszférában a bérszintet a munkaerőpiaci viszonyok szabályozzák. Közgáz, első lecke.
            Most pedig kussolsz.

          • Damon Hunter

            Maga tényleg ennyire hülye vagy csak egyszerű fideszes? Maga szánalmasan egyszerű egyed, A versenyszférában a munkaerőpiaci micsoda?? Akkor amikor hazánkban munkaerőhiány van? Maga itt egyfajta munkaerő konkurenciáról beszél mint verseny,csak éppen nincs munkavállaló :D:D:D:D Másfelől pedig a bérszintet nem az szabályozza,hanem a kormány és a belföldi-külföldi vállalkozók,beruházók közötti egységes megállapodás(ezeknek van képviselete). Az kétségtelen,hogy ezek a megállapodások eltérhetnek a törvény által garantált értékektől,de csak pozitív irányba, Tehát. ha maga és a többi egybites lúzer orbanista kommentenként kap 10 ft-ot mert ez a megállapodás,az alá nem mehetnek. Nem adhatnak 9 ft-ot mert törvényt sértenek. De adhatnak kommentenként 100 ft-ot is, azzal nem vétenek a törvény ellen mert pozitív irányú.

          • Mária néni

            Túl sokat pofázol olyasmről, amihez nem értesz. Olvass el egy basic közgáz könyvet és akkor nem ugatsz hülyeségeket.

          • Damon Hunter

            Magával kb. annyira élvezetes beszélgetni mint sajtreszelővel rejszolni:D Legalább legyen annyi gerince ,h elismeri a vereségét. Miféle igaz liberális transzi maga? Fogja a kis neccharisnyáját és tűsarkúját és tipegjen el a bánatba tanulni. Akkor kinyílik a szeme és mindjárt nem lesz orbanista 😀 Most mennem kell de majd jövök mert imádom alázni 😀

          • Mária néni

            Kussolsz, ostoba

        • Varga Kriszta

          Jeeee, a pincerek nem a te adodbol kapjak a penzuket ??? Mi tortent Mariska ???

  • Mária néni
  • Damon Hunter

    Az fontosabb,h Orbán önös érdekből 20 ezer migránst szabadított európára….pénzért. Mert a letelepedési kötvény bizony ezt jelenti. No és azt is,hogy még három év és lejár a kötvény és a kamatokkal együtt nem Orbán,hanem mi fogjuk visszafizetni. Nem az 1295 migráns itt a lényeg,hanem az a 20 ezer!

  • Linna

    Mit akar itt ez a Mari banya bácsi? Semmi értelmes gondolata nincs, csak beszél bele a vakvilágba. Szerencsétlen, biztos nagyon magányos lehet, hogy itt éli ki magát! Én sajnálom. Ti nem?

    • Mária néni

      Qss

    • Varga Kriszta

      Hat nem is tudom !! Mariskankrol kiderult,hogy egy kulfoldi 92 eves VAK neninek a lenyulta a fenykepet es O moge bujva irogat itt annyi,de annyi csacskasagot !!!

  • Mária néni

    Libsik.
    Végetek van.

    • Varga Kriszta

      Szerintem meg a magadfajtanak !!!

      • Mária néni

        Kussolsz

        • Varga Kriszta

          Kussoljál te!! Nehogy azthid, hogy te vagy az ” atyauristen” es mindenki haptákban áll neked itt!! Keves vagy te ahhoz, mint mackósajtban a brummogás!! Jo ha megszokod, itt ezen az oldalon mindenki nagyivben leszarja, hogy te miket irsz, utasitasz!! Lehet, hogy családi köreidben ez müködik , ugy-hogy ott gyakorolhatod!!!

          • Mária néni

            Pofád befogod!