Halálosan megfenyegették a korrupció-feltáró Hadházy Ákost és családját – erős tartalom következik

Kép forrása: Facebook

Hadházy Áks a korrupcióinfó szerkesztője vasárnap délelőtt tette közzé az alábbi kiírást:

“A kislányom ma egy éves. Ezért is érintett nagyon rosszul ez mai üzenet. A “bűnöm”, hogy feltártam: Lázár János felesége kurátor egy alapítványban, amelyik koraszülöttek segítése ürügyén elképesztő módoon próbált elképesztően sok pénzt elherdálni (http://www.korrupcioinfo.hu/korrupcioinfo/koraszulott/)

Tegnap az alapítvány egy kirakatrendezvényen próbálta tisztára mosni magát, de az elképesztő összegekre (pl. ÓRÁNKÉNT 50 ezer forintért akartak 50 MILLIÓÉRT módszertani tanulmányt iratni, hogy hogyan kell segíteni a koraszülöttek szüleit, vagy 3xHAVI 900EZER forintért akartak ingatlant bérelni Gyulán, Szegeden és Kecskeméten) nem adott magyarázatot. Ehelyett egy orvossal akart lejáratni, aki szerint én “tejeszacskóhoz” hasonlítottam a koraszülötteket.

A magát “magyarnak” és “híradónak” nevező sajtótermék videója csak ezt tartotta érdemesnek bemutatni, valamint hazudott egy hatalmasat arról, hogy én a szakmai célokat megkérdőjeleztem volna. Természetesen nem tettem. A megbeszélésen egyébként arról beszéltem, mennyire becsülöm és csodálom a koraszülött gyermekeket kezelő kollégákat, mert tisztába vagyok vele, hogy ez milyen elképesztően nehéz ága az orvoslásnak, nem utolsó sorban a kicsinyek mérete miatt. Azt is elmondtam, hogy én állatorvosként gyakran kényszerülök a gazdiknak elmondani, hogy a kiskutyájuknál nem tudjuk ugyanezt megtenni, mert a kiskutya még a koraszülött kisgyermeknél is kisebbek, pedig ők is nagyon kicsinyek: 900 gramm az bizony egy liter tejnél is kisebb. Az, hogy azokkal a gyerekeken ma már sokszor tudnak segíteni, az maga a csoda. Ezzel azt is szemléltettem, hogy ezek a kisdedek a legkiszolgáltatottabb embertársaink: az ő ürügyükön lopni pedig a legnagyobb gazemberség. 

A csatolt gyalázkodása különösen fáj azért is, mert jómagam is érintett vagyok. Feleségemmel két éve vesztettünk el egy kisbabát. Nehezen tudok ennél nagyobb fájdalmat elképzelni. DE MINDENT EL FOGOK KÖVETNI, HOGY A KORASZÜLÖTTEK ÜRÜGYÉN NE LOPHASSANAK EL EGYETLEN FORINTOT SE” – zárja sorait a politikus. A fenyegetéshez képeket is csatolt.

szentul

szentul2


Kérjük, ossza meg ezt a cikket, és likeoljon minket a Facebookon!
Nekünk ezzel segíthet.



Tisztelettel köszönjük! Az Ellenszél csapata

  • János Falus

    Mit lehet várni egy elvakult fideSS patkánytól?? Persze ezeknek nagy a pofájuk, de ha valaki elkapja őket, akkor sírnak mint a sebes seggű csirke. Erős a gyanúm, hogy ennek a retek fideSS köcsögnek, az anyja meg az apja testvérek voltak. A beltenyészet ronda dolgokat tud produkálni.

  • Mária néni

    Ez liberális stílus.

    • Imre Szabó

      Röviden szeretném mondani, hogy hallgass már és tűnj el a hozzászólók közül, de még azt sem érdemled.

      • Mária néni

        Nem tetszik az ellenvélemény? Megszokta a kommunizmusban, hogy csak maguk, komcsik pofázhattak?
        Hát így járt öreg, ennek vége.

        • becike4

          Te is szabadon pofázhatsz,nyomi.

          • Mária néni

            Neked annyi eszed sincs, hogy értelmezd amit olvasol. Inkább kussolj!

        • Ilona Horváth

          Igen a stílus…..pofázott már eleget ön is! ;)…hogy minek lesz vége, valószínű nem ön dönti el! 😀

    • Stáry Lóránt

      Te vén patkány, van képed mindenhova bepofátlankodnod ? Miért nem a te stílusodról pofázol, arról a fideszes seggnyaló beteges hajlamaidról?

      • Mária néni

        Tessék, már itt is az első alpári hozzászólás, bizonyítandó az igazamat.

      • Gulyás Gábor Sr.

        Mari anyoval nem kell foglalkozni.. Hogy lenne kepe, amikor nincs is kepe?? 🙂 Egy nicknev moge rejtozkodo senki, aki arra elvez el, ha valaki szora meltatja.. Igazi feed ass termk es hivo… Nem kell ra reagalni es nem kell hozza szolni… Ignoralni kell az ilyen egy bites feed ass egysejtueket.. 🙂

        • Mária néni

          Kérem, próbáljon magyarul írni. A magyarban ékezeteket használunk, csak a legprolibbak annyira lusták, hogy nem használnak ékezeteket.

    • Tóth László

      Te agyalágyult döglött varjú , kussolj már és takarodj a többi bér tolnokkal a bánatba!

      • Mária néni

        Itt a következő alpári liberális. Mintha én rendeltem volna ide őket szitkozódni, hogy bizonyítsák az igazamat.
        MINDEN LIBSI ALPÁRI

        • Ilona Horváth

          Tőlük már csak ön van lejjebb! 😀

          • Mária néni

            Ismételten figyelmeztetem, hogy ne kötekedjen velem.

        • Madlein Anna Göblyösné

          Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejü.

    • becike4

      Erdei hozzászólása a nemzethy stílus,nyomi.

    • badass Olenna

      Drága Mariska néni! Ha szofisztikáltan mondom, hogy egy akkréciós korongon tessék vitustáncot járni, azt érti?

      • Mária néni

        Értem én a modoroskodást, csak lenézem. Ahogy téged is.

        • badass Olenna

          Na, az pont nem érdekel. Az viszont igen, miért is tetszik ennek a kormánynak a szekerét tolni.

          • Bazsi

            Dehogy tolja, csak egy ócska, hibbant troll, aki erre hegyezi a répáját, naponta többször is.

          • badass Olenna

            Az meglehet, mert azóta sem válaszolt.

        • Varga Kriszta

          Mi meg teged nezunk le !!!

  • Norbert Gard

    A stílus maga az ember!!!! Kifejezetten jól mutat mellette a profilján a két szegény kisgyerek!

    • Mária néni

      Itt van példának János Falus, akinek a profilképén kisgyerekkel a karján ordenáré módon fröcsög.

      • becike4

        Ide evett a fene,nyomi?

        • Mária néni

          Sivalkodj, gender!

          • becike4

            Bégessél,ahogy szoktad,nyomi!

  • Tóth László

    Erdei tanulj már meg olvasni meg értelmezni , ne idétlekedj meg ne fenyegetőzz mert véletlelenül te leszel seggbe rugva!

  • Stáry Lóránt

    Fidesznek életeleme a lopás! Még a legmagasabb szinteken is ! Nézzétek csak meg az azeri gyilkos kiadását és az ezért kapott több millió dolláros fizetséget! BIZONYÍTOTT!

    • Mária néni

      Ne igyon többet abból a rossz pálinkából, öreg!

      • Ilona Horváth

        Úgy látom tapasztalat! 😉 Önnek is megártott! 😀

        • Mária néni

          Kedves asszonyom! Ne kötözködjön velem, mert olyat találok mondani, hogy elromlik a 7végéje.

          • primusné e. marianna

            Na az ilyen agyatlan vénasszonyokat kritizálta a Jobbik!A nyugdíjasok többsége is szégyenkezik ön,és az önhöz hasonlók miatt!

          • Mária néni
          • Mária néni

            Kedves Priapizmusné!
            Mi közöm a nyugdíjasokhoz, azon kívül, hogy az én adómból kapják a nyugdíjukat?

          • János Huncutka

            A képed alatt az van, hogy becsületben megőszült nyögdíjas vagy? Akkor, hoigy van ez egykomám?

          • Mária néni

            Sivalkodj!

          • Katalin Kiss Ferencné

            Akar ki is szegyen hogy idos hölgy kepe moge bujik!

          • Mária néni

            Kussolsz!

          • Veronika Szabó

            Döntsd el végre Mariska, hogy mi vagy !!! Nyugger, vagy adófizető ! ……össze-vissza hablatyolsz, agymosott narancsos birka !

          • Mária néni

            Én értem, hogy maga fel van zaklatva. Én soha nem állítottam magamról, hogy nyugdíjas lennék.

  • Mária néni

    Milyen érzékenyek a libsikék, amikor róluk van szó. bezzeg, amikor ők fenyegetőznek, az normális. Nekik.

    • Ilona Horváth

      Tessék már idézni egy hasonló libsi fenyegetőzést…és akkor talán hiteles lesz a hozzászólása! 😉

      • Mária néni

        Ha nem lusta, akkor nézze vissza négy-öt cikkre, hogy miket írnak nekem itt az elvtársai.

        • badass Olenna

          Én megkaptam Mariska nénitől, hgy kussoljak. Ez irodalmi értékű.

          • Mária néni

            Mimózalalkű genderkém.

          • Piri Urbán Józsefné

            A magát “jóravaló nénikenek” titulált Mária néni lételeme a gyűlölködés!De azért hosszú életet kívánok!

          • Mária néni

            Köszönöm.

          • Ildikó M-Munkácsi

            Mária néni nem az, akinek kiadja magát!! Egy kép mögé bújva trollkodik!

          • Zsuzsanna Szászné Molnár

            Igen. Valami adózó az illető, dolgozik.

          • Veronika Szabó

            Mária “néni” dolgozik? …..egyetlen fidess-csicska sem dolgozik, hanem élősködik a nyakunkon !

        • Ilona Horváth

          Elvtársai vannak önnek! 😉 Amint látom kölcsönösségi alapon megy amit egymásnak írogatnak!!!Én csak ámulok, hogy egyesek mikkel töltik a szabadidejüket! Gondolom, se férj se család! Hajrá! Kellemes időtöltést!

          • Mária néni

            Már említettem magának, hogy ne kötözködjön velem. Mutasson több alázatot, savanyúszagú nyugger, mert az adómból kapja a nyugdíját. Ha legközelebb zabálja a farhátat, akkor hálával emlegesse a nevemet, mert én zabáltatom.

          • Zsuzsanna Szászné Molnár

            Mit adózol te??? – Térj a fenti tárgyra, vén csoroszlya. Arról beszélj, milyen dolog ez a fenyegetés. Ha téged ilyen szavakkal fenyegetnének, bizony hogy rögtön rendőrség után ajvékolnál.

          • Mária néni

            Addig nem beszélek magával, ameddig le nem veszi azt az undorító fekáliás ágytálas profilképet.

          • Varga Kriszta

            Te soha!! Te igy ezzel aprofillal es nevvel nem letezel!! Mar tudom!!

          • Mária néni

            Nos akkor most egy “nemlétező” valaki utasítja magát, hogy fogja be a pofáját.

          • Varga Kriszta

            Te nagyon hulye vagy es engem nem tudsz utasitgatni !!!

          • Veronika Szabó

            Te egy rohadék, fidess-troll vagy ! …….anyádat utasíthatod ! ………de inkább az eredeti témáról tereled a figyelmet, mert Hadházy úr megint ‘beleterenyerelt” egy förtelmes fideszes gazemberségbe ! ……mocskos, hazug, tolvaj narancsos söpredék !

          • Mária néni

            Utasítalak, hogy kussolj!

          • Veronika Szabó

            Nagyon mocskos gazember vagy, narancsos kisköcsög !

        • Zsuzsanna Szászné Molnár

          A liberálisok például azért is harcolnak, hogy az ilyen debil vén tyúkok is elkároghassák a gonosz gondolataikat. A kisujjuk többet ér nálad, szemét gazember.

    • Ágnes Máhr

      Márianénike, tudja mit jelent az, hogy trollkodás, hát az a tevékenység, amit most maga végez ki tudja mennyiért, gyüjtögessen csak, szüksége lesz rá…..

      • Mária néni

        kedvesem. ne kötözködjön velem.

  • Mária néni
  • Péter Várhelyi

    Az ilyen aljadék megnyilvánulások miatt lenne fontos, hogy a büntetésvégrehajtási intézetek ügyével is foglalkozzanak, különben nem lesz hova elzárni a társadalomra veszélyes embereket.

    • straca

      Ne aggódj! A spanom szeretettel várja őket a telkén az Ural déli lejtőin egy laza famunkára- Az étkezés a norma függvénye valamint a maci jóindulata és akkor loboéról még nem szóltam. Mária néni is oda kerül Wittneri beosztásba.:-)

      • Péter Várhelyi

        Érdekes ötlet. 🙂 Szerinted történt feljelentés az ügyben?

    • Mária néni

      Akkor azt mondanák, hogy a liberálisok már nem is beszélhetnek szabadon

      • Péter Várhelyi

        Lehet ezt máshonnan is nézni Marika néni, de az emberek igazságérzetét pártállástól függetlenül mindig bántani fogja, ha valakit csak azért zárnak el, mert vannak gondolatai, véleménye, míg másokat meg azért sem, ha halálosan megfenyegetnek valakit. Van erre példa – ha a mercis gázolóra gondolunk – de azért előbb-utóbb szépen a helyükre kerülnek ezek a dolgok.

        • Mária néni

          Mostanában összemossák a szólásszabadságot és a destruktív uszítást, halálos fenyegetéseket. Sokan visszaélnek a szabadsággal. A demokrácia civilizált embereknek való. Tessék megnézni itt a magukat liberális, demokratáknak vallókat, hogy milyen alpári módon sértegetnek engem, mert más a véleményem.

          • Péter Várhelyi

            Nem Marika néni, nem mossák össze. Világosan elkülöníthető fogalmakat tetszik említeni. Ez itt fentebb egy halálos fenyegetés. Az ujjal mutogató megnyilvánulások és plakátok destruktív uszításoknak számítanak, hiszen a konstruktív megoldás helyett a másra kenés, hibáztatás ősi módszerével mossák le magukról a felelősséget, ami ugye senkinek sem használ. A szólásszabadság kulturált véleménnyilvánítási lehetőség. Ha felhívják a figyelmemet arra, hogy lopják a pénzünket, így Marika néni pénzét is, akkor minimum kivizsgálást fogok kérni, aztán az eredmény függvényében alkotom meg saját értékítéletemet. Ha nem igaz, akkor elkönyvelem, hogy uszítani akartak, ha igaz, akkor meg lehet akadályozni, hogy Marika néninek a pénze ne politikusok kedvteléseire menjen. A szabadsággal nem lehet visszaélni, felhasználni, megenni, meginni, az a hatalom, amire tetszett gondolni. Nem szeretném sértegetni Marika nénit, de az se segít ha Marika néni teszi ugyanezt.

          • Mária néni

            Most éppen maga próbál uszítani. Kétszer is emlegeti, hogy az én pénzemet lopják. Arra apellál, hogy én is irigy, gyűlölködő ember vagyok, mint maga. Maguk, hivatásos uszítók az emberek legaljasabb ösztöneit akarják felkorbácsolni. Nálam ez nem megy, én nem vagyok irigy, gyűlölködő ember, mint maga.

          • Péter Várhelyi

            Nem akarom uszítani és nem is áll érdekemben uszítani. Azért megkérdezem: Miért állna érdekemben, hogy uszítsam? Azért írtam, hogy az Ön és az én pénzemet lopják, mert a közös érdekünkre próbáltam rávilágítani. Kikérem magamnak ezt a vádat és stílust, előbb tessék tükörbe nézni, aztán elgondolkodni azon, miért nem áll szóba magával senki sem itt a kommentelők közül. Azon is tessék elgondolkodni, pontosan melyik része volt irigy és gyűlölködő a hozzászólásomnak, hogy ne kelljen szégyenkeznie.

          • Mária néni

            Maga hivatásos uszító. Hazugságokkal uszítja az embereket, az alantas ösztöneiket provokálja. Amikor pedig rajtakaptam, akkor sivalkodik, tagad, hazudik.

          • Péter Várhelyi

            Vizsgáltassa ki magát, vagy kérjen segítséget egy épeszű hozzátartozójától.

          • Kata

            Mária néni egy demens,agymosott vénasszony!

          • Péter Várhelyi

            Sajnos szerencsétlen… De nem minden idős ember hülyül el, dédnagyapám szerencsésebb volt, ő 102 évesen is észnél volt, fel tudtam rá nézni, tiszteltem.

          • Gyöngyi Farkas
          • János Huncutka

            Tökös nő

          • Varga Kriszta

            Aki nem is letezik igy ahogy kiadja magat!! Ellopot egy kepet es az moge bujik !! A fenykepen egy 92 eves vak idos holgy van!!!!

          • Mária néni

            Így vannak maguk ezzel. A fülöncsípik magukat, akkor terelnek. Maguk az emberiség söpredéke. Maguk uszítottak 24 millió románnal, maguk hergelik a nyugdíjasokat.

          • Péter Várhelyi

            Mikor nyugdíjasokat emleget, csak a maga nevében beszéljen, szerintem a legtöbb nyugdíjas kikérné ezt magának. A románok meg halvány gőzöm sincs hogy jönnek ide. :’D

          • Mária néni

            Hazudozzon, uszító!

          • Péter Várhelyi

            Ne hagyja abba Mária néni, mindenkinek vidám pillanatokat tud okozni. 😀

          • Kata52

            Szerintem meg nyugodtan abba hagyhatja, mert csak papagáj módjára tudja ismételgetni önmagát. Betanult egy szöveget amivel hergelni szeretné az embereket. Már akit tud. Még arra sem érdemes, hogy megszólítsák, mert a Marika néni valójában nem is néni.
            Az esetleges reagálására meg nem fecsérlem az időm.

          • Péter Várhelyi

            Írják itt többen, hogy egy unatkozó kölyök az. Nem szép dolog, hogy egy idős néni fényképe mögé bújik, mert így biztosan nem válaszolgatnánk neki ilyen türelmesen. Hergelni engem nem tud, max. kihoz a béketűrésemből, addig míg komolyan veszem, viszont ezen már túl vagyunk. Most már nevettet. 🙂 De igazad van, megyek én is a dolgomra..

          • Veronika Szabó

            Mária néni egy CÖF -ös majom !….egy fizetett fideszes troll ! Elérték a céljukat, mert ezzel a bolond Mariskával foglalkozunk és az alap témáról , amit Hadházy úr feszeget megfeledkeztünk ! A Fidess módszere ! ……elterelni a figyelmet a Fidess gaztetteiről !

          • Veronika Szabó

            Mária “néni” egy mocskos fidess-troll ! ……A Fidess narancsos naszádja süllyed és a patkányok még egy kisérletet tesznek , hogy a teljes megsemmisülést elkerüljék ! Mária is egy narancsos patkány ….

          • Varga Kriszta

            Te nagyon hulye vagy !!!

          • Veronika Szabó

            Terelnek?…….a fideszeseknél nagyobb terelő nem létezik ! Itt vagy te Mária néni! Bedobtak a sűrűbe, hogy veled foglalkozzunk, ne a tényleges problémánkkal a narancsos maffia gazetteivel ! Átlátunk már a habony-rogán-féle trükkökön !

          • Mária néni

            Mondana magáról valamit? Például, hogy Kommunista Párt tag volt a Kádár-rendszerben?

          • Veronika Szabó

            Hazugság? ….. amit a csúti vályogsoron szocializálódott Törpe hablatyol? ……bizony telipofával hazudik, a soros-fióka Orbán !

          • Mária néni

            Maga gyűlölködik. Tudta, hogy a gyűlölet elősegíti a rákos megbetegedések kialakulását?

          • Veronika Szabó

            Sajnos egy jól fizetett Fidess-troll Mária “néni ” ! ……ez a legmocskosabb . a legalja a fideszeseknek !

          • Zsuzsanna Szászné Molnár

            Maga simán hülye gyűlölködő, nem lát már tisztán, keveri a szezont a fazonnal. És nem a tényekről ír, hanem uszítónak nevezi a hozzászólókat. Papagájmódra ismételgeti a g@ci szövegét. Vegyen be dupla Cavintont, mama. Akkor talán majd fölfogja, hogy itt egy ócska fideSS-es életveszélyes és mocskos fenyegetésekkel illet egy tisztességes és becsületes, értünk harcoló politikust. Erről nincs véleménye?

          • Mária néni

            Maga tele van gyűlölettel. Még az sem mentség az ilyen stílusra, hogy vélhetően részeg. Inkább legyen hálás, hogy van mit zabálnia. Az én adómból kapja a nyugdíjt, az ingyen BKV jegyeket és az SZTK-t. Kussoljon inkább.

          • Katalin Kiss Ferencné

            Kedves Maria “néni” ha ön egy idös hölgy akkor milyen adorol beszél? Mert ön is más adojabol zabal! Vagy nem?

          • Mária néni

            Adófizető vagyok te idióta. Melyik szót nem érted?

          • Varga Kriszta

            En meg Maria Terezia !! Na melyik szot nem erted ?

          • Veronika Szabó

            Lebuktál kisköcsög! ….éppen olyan szánalmasan nagy barom vagy , mint a narancsos férgek általában ! …….a pofád alapján te egy közel 100 éves vén szatyor vagy, aki adót nem fizet!

          • Mária néni

            Én tartom el magát az adómból. Az én pénzemből tetszik farhátat zabálni.

          • Varga Kriszta

            Figyussz !! Ha mar hulyesegeket irsz es kifogytal a szobol ,azert legyen annyi gogyid,hogy mielott ranyomsz az enter billentyure atolvasod miket hablagyolsz ossze!!! Mar irtam neked,hogy te egyszemelyben nem tudsz eltartani egy orszag lakossagat ,ergo nem a te adodbol kapja a nyugdijas a nyugdijat ,nem a te adodbol kapjak az emberek a munkabert !! Kozod nincs a nep eltartasahoz !!! Milyen indegyenes BKV jegyekrol hablagyolsz>>>> Megint csak el vagy varazsolva !! SZTK ???????? AZ mar nagyon regen nincsen !!! Te a holdon elsz ???

          • Veronika Szabó

            Mocskos Fidess-troll ! …….a fajtádat irtani kéne ! …..már túl sok a narancsos féreg !

          • Mária néni

            Ezt vegyem életveszélyes fenyegetésnek?

          • Veronika Szabó

            Márika te narancsos kisköcsög! …….hivatásos uszító , az te vagy ! RogánTóni sajnos a közpénzt ilyen szemét trollokra szórja ! …..néha töröld le a szádat, mert sz@ros !

          • Wanderer Katalin

            Nem azért sértegetnek, mert más a véleményed, hanem a stílusod miatt. Mert éppen te sértegeted azokat, akik nem veled értenek egyet!

          • Mária néni

            Nézze, én nem provokálok senkit, leírom a véleményem. Ha viszont valaki személyeskedik, sérteget, arra reagálok.
            Maga például a csordaszellem hatására azt hiszi, hogy lekezelően tegezhet. Ha a maga stílusában válaszolok, akkor meg hüppög.

          • Veronika Szabó

            Véleményed? Neked, Mariska bácsi? Szánalmas vagy a vályogsori suttyó vezéreddel együtt!! Túlfeszítettétek a húrt! …….csordaszellem? …..a narancsos birkákra gondolsz, akik leszegett fejjel követik a csúti törpét és legelik a sz@ros füvet?

          • Mária néni

            Honnan ez a nagy gyűlölet? Nem megy már úgy a lopás, mint az SZDSZ alatt?

          • Wanderer Katalin

            Nem lekezelően letegezlek, hanem a neten a tegeződés az elfogadott. Mellesleg nem hüppögök, és nagyon szeretném, ha az én stílusomban válaszolnál. Akkor nem bántanál meg senkit. Érvekkel itt még nem próbálkoztál, csak sértegeted a hozzászólókat. Mondjuk, megértem, volt kitől tanulnod, lsd. Kövér, Bayer, Bencsik és a többiek.

          • Mária néni
          • János Virág

            Neked hülyeséged van nem véleményed! Egy igazi orbán hülyéje!

          • Mária néni

            kussolsz

          • János Huncutka

            Mi van szivi tele a zacskó? Mindent magadnak akarsz?

          • Gyöngyi Farkas

            Mária néni..ha valaki érvel az nem gond, a személyeskedés az viszont igen..ráadásul miért vár tiszteletet amikor egy idős ember képe mögé bújva nem érvelve hanem személyeskedve trollkodik itt. Alap hogy az ember felvállalja önmagát és a véleményét..vagy ez egy keresztény, konzervatív új irány amit Ön képvisel? Huszonévesként azért is meglepő ez,mert ebben a korban azért az igazságérzet,a tisztesség még valamennyire megérinti a fiatalokat…Ön meg már alapból…tudom,tudom nem liberális-))..hanem mi is??-)))

          • Veronika Erdei

            A véleménye egy nagyon érzékeny, intelligens mariskát takar. Csak nem az IQ bajnok hegedűs csilluka párja?
            “Javaslom, hogy a profilképét cserélje ki olyanra, amelyiken nem az látható, hogy telecsinálta az ágytálját.”
            Lassan be lesz azonosítva…

          • Mária néni

            Maga részeg?

          • Varga Kriszta

            Te sertegetsz minket !!! Mert mas a nezetunk !! Te jossz ide es irogatsz mindenfelet !!! Ez itt nem vityus oldala !!! Takarodj innen es mindjart nem leszel sertegetve !!! Az eszem megall, hogy te milyen gusztustalan nem ber vagy!!

          • Veronika Szabó

            Mocskos fidess-troll ! ……a fajtád provokál! A hozzád hasonló szemét narancsos férgeket laposra kell taposnunk !

          • Mária néni

            Ez életveszélyes fenyegetés. Ezt már jelentettem is megfelelő helyen.

      • Németh Sándor

        Az anyád volt túl liberális, amikor odatartotta a lucskost az apádnak!

        • Mária néni

          Tipikus alantas libsi válasz

          • Veronika Szabó

            Anyád és apád rosszul döntött mikor életben hagyott egy génhibás barmot!

          • Mária néni

            Tipikus liberális hozzászólás. Ilyenek maguk.

  • Katalin Kiss Szemenyeiné

    Istenem hová jutott ennek az országnak a lakossága? Ilyen szókincset? és még nem is szégyelli magát, hát az ember n em talál szavakat.!!

    • Mária néni

      Sajnos ide jutottak a liberálisok tehetetlen dühükben.

      • Piri Urbán Józsefné

        És persze mindenki más ártatlan???

        • Mária néni

          relativizálás. Ócska terelési kísérlet.

      • Hedvig Petofalvi

        Mariska ez a bunkó nem liberális, ne keverd a szezont a fazonnal, ez egy ostoba fenyegetőző állat, akit ha elkapna valaki nyüszítene mint a féreg!

        • Mária néni

          Magába sok gyűlölet halmozódott föl, asszonyom.

          • János Virág

            Benned meg az ökörség!

          • Veronika Erdei

            Ezzel a mondattal rodeóz végig minden cikket! A gyűlölet és a libsizéssel!

          • Mária néni

            Ne gyűlölködjön!

          • Éva Kútvölgyi

            Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű!

          • Kardos Péter Péter

            Eze fizetik

          • Andrea Bordács

            De még trollnak sem jó, nem tud zavaró infókat berakni, látszólag félig értelmesen hozzászólni, amivel lehetne vitatkozni. Van néhány troll, akik jól csinálják, őt szerintem tőle hamarosan megvonják a fizetséget, mert túl béna

          • Ernőné Pál

            KEDVES MÁR IA NÉNI!!!a megb….m,meglincselem,anyádat kiásom és 20 feka négerrel megb..m. Na ezek tetszenek önnek?Biztosan tetszenek, mert e förtelmek ellen nem szólt egy szót sem. Csak azok a bűnösök, akik e förtelmeket olvasván felháborodtak. Na azokban igen sok gyűlölet halmozódott fel.De az Önnek kedves mocskosszájúak cuki pofák!!!

          • Mária néni

            Maga láthatólag élvezi ezeket a szavakat, azért ismételgeti

          • Veronika Szabó

            A fajtád használja ezeket a szavakat…..a mocskos fideszes férgek !

          • Mária néni

            Maga nagyon közönséges, asszonyom. Lehet, hogy éppen maga írta álnéven ezt a fenyegető levelet Hadházy úrnak?

          • János Huncutka

            Bébikém most kezdel dolgozni? Szivi a hétvégéd szabad volt.Szivarka volt-e?

          • Mária néni

            “kezdel”? Mi van bunkó, nem tudsz magyarul?

          • Gurtentonnengewölbe

            Mária néni, túlságosan felizgatja magát.

          • Farkas Károly

            Te féreg troll a te fajtádból valók írtak ilyen szépeket…

          • Mária néni

            Látom, milyen alpáriak maguk libsik

          • Imréné Stefán

            Mária:Nem nénizem mert ki tudja,hogy mennyi idős és ,hogy néni-e!Amennyiben Ön józanul és tiszta fejjel gondolkodik,akkor rá jön,hogy nem a liberálisok a mocskos szájú emberek,hanem az orbán hívők,hiszen csak provokálni és mocskolni tudják azokat akik nem értenek velük egyet,vagy tovább megyek,feltárják a lopásaikat!!!Lehet,hogy Ön is közéjük tartozik,akkor viszont kívánom Önnek,hogy hasonló levelet és megjegyzéseket kapjon,mert talán meg is érdemelné! Meg tudná mien érzés félteni a családját!!!!Üdv: egy nem hívő ember

          • Mária néni

            Mocskos libsi hozzászólás

          • Zsóka Koczka

            Többször több helyen láttam,olvastam a bejegyzéseit.Jó lenne ha valódi képet tenne fel.Nem tudjuk kinek a képét használja,de az ő helyébe én feljelenteném magát!

          • Mária néni

            Előjött a spicli természete, libsi?

          • Varga Kriszta

            Spicli ??? Nem vagy tisztaban a fogalmakkal ,vagy rossz valaszt adtaka a sugoid??? Idonkent mintha nem lennel a helyzet magaslatan es nem annak valaszolsz akinek kellene !! Osszekevered a szezont es a fazont !!

          • Manci

            http://successify.net/2014/04/10/wisdom-happiness-92-years-old/ Ezt a képet használja,ez az idióta 😀

          • Dávid József Kormos
          • Mária néni

            Sivalkodj!

          • Dávid József Kormos

            Nekem írkálhatsz faszkalap. Én én vagyok , nem bujkálok semmi álarc mögé. Ideje elmenned innen a kurva anyádba osztani a fideszes taknyot. Te sötét barom .

          • Mária néni

            Akkor kussolsz te, aki te vagy 😀

          • Varga Kriszta

            Egy igaz hozzaszolas !! A mocskos es hazug a tied !! Remelem te is kapsz egy hasonloan szep levelet hamarosan !! Es tudod az nevet aki utoljara nevet !! Fogsz te meg sirni akarki is vagy !!! A bumerang mindig vissza vag !!!

          • Imréné Stefán

            Nem tud mást írni?Kezd unalmas lenni,”becsületben megőszült”birka!!!Mi Önnek a becsület amikor haza árulót véd,és mocskolódik mindenkivel,szánalmat érzek ön iránt!!!!!!!!!!!!

          • Mária néni

            Kedves uram!
            Inkább kussoljon!

          • Imréné Stefán

            Még mindig NŐ vagyok,a többit viszont kívánom ,a szó kincse korlátozott,még fejlődjön

          • Mária néni

            Elnézést kérek,a fénykép alapján férfinak néztem.

          • Csak én

            Szerintem meg kell nézni a hozzászólásait és rá lehet jönni, hogy nagyon jól megfizetik (nem minimálbért kap érte!).

          • hederíts

            Bunkókám, a ‘Magába’ az MAGYARUL ‘Magában’!

          • Csak én

            Ön meg a demencia összes jelét produkálja. Kezeltesse magát minél előbb!

          • Mária néni

            Kussolsz

          • Balázs István

            kussolj te te vén majom ,csukd be a pofád kiesik a protkód 4

          • Mária néni

            Inkább kussoljon, genderkém.

          • Andrea Bordács

            Legalább vicces lennél! Genderkém? Ha már troll vagy, kicsit összeszedhetnéd magad, mert ezekért nem fogsz pénzt kapni, gyengén nyomod! A többiek azért ezt profibban csinálják

          • Mária néni

            Mondtam, hogy kussolj. Melyik szót nem érted, gender?

          • Susanna Kovacs

            Mària bàcsi! Nagyon korlàtolt a szòkincsed, ha ezt egyàltalàn kincsnek lehet csùfolni…

          • Manci

            Mariska! Ezzel az írásoddal,Te sem vagy különb 😀

          • Mária néni
          • Balázs István

            Hát te benned te vén kretén jószág!

          • Mária néni

            Sivalkodj, libsi!

          • DcNdrew

            Kedves „Mária néni”!
            Tudjuk mindannyian, hogy elfojtott homoszexuális hajlamai miatt gyűlöli azokat az intelligenciával és kritikus szemléletmóddal rendelkező embereket, akik képesek elfogadni a másságot, és nem támogatják az erőszakos, kirekesztő magatartást.
            Higgye el, „Mária néni”, hogy csak be kell ismernie, hogy férfi létére nem véletlenül női karaktert választott magának, hogy rejtett nemiségét kiélhesse.

          • Kardos Péter Péter

            Te goreny me nem maszol vissza az odudba

          • Mária néni

            “odudba”?
            Mit ugatsz, gender?

        • Pál Ambrus

          A mariska ,fedőnév és ő egy fizetett trollnok,lehet hogy épp ő vagy egy ilyen csicska irogat, fenyeget ! Kinézetre lehet hogy csak egy kis görény ,nem is nő,de a beleszorult”lélek” ami féreg !

        • Kardos Péter Péter

          Ez egy tetu provokator

        • Anomander

          Ne válaszolj neki, ez egy kis fizetett troll senkiházi.

      • Wanderer Katalin

        Nem, sajnos ez az “ember” biztosan fideSSes. Nyugodjál bele!

        • Lajosné Molnár

          És lehet.hogy közel áll Lázárékhoz!

      • János Virág

        Te hülye Mari néni vagY?

        • sanbalah

          csak fizetett fidesz troll-

      • János Huncutka

        Na mi újság álló férfi bőrszivarozója, hát megjelentél?

        • Mária néni

          Libsi szílus

          • Veronika Szabó

            Már pösze lettél Maris bácsi? ….szílus? ……ez a CÖF -ös szílus?

          • János Huncutka

            Picikém nem akarod magad egy jó kiáállásu kemény magos azonos nemüvel elütni az idődet, szivikém.

          • Mária néni

            Én megértem, hogy maguk, fartúrók erről álmodoznak egyfolytában.

      • Ernőné Pál

        ezt a förtelmet egy elmebeteg írta, lehet,hogy az Ön pártfogoltja.Ha az,akkor oktassa jó modorra. Nem mindenki szeret állandóan szexelni.

        • Mária néni

          Ilyenek maguk, liberálisok

          • Éva Kútvölgyi

            Szerintem te írtad a gyalázkodó levelet, mivel a te stílusod üvölt belőle.

          • Mária néni

            Mocskos libsi hozzászólás

          • Veronika Szabó

            Vén hülye agymosott fidess-bérenc Mariska bácsi! CÖF-ös majom !

          • Karajzné Márti

            😀 😀 😀

          • Edit Juhász

            Kegyelmezzen a libsiknek! – ahogyan ön előszeretettel nevezi őket! Csak anya szülte emberi lények, nem ördögtől való szerzetek

            miként ön – melyhez kétség nem fér!

          • Mária néni

            Kussolsz

      • Éva Kútvölgyi

        Ostoba, hülye bunkó idióta, aki arctalanul, gyáván irkál szemétségeket egy szerencsétlen öregasszony képével, pedig nyilván egy fiatal, fideszes troll bújik meg mögötte gyáván!

      • Balázs István

        Te vén majom te mi vagy elmebeteg agyhalott !

        • Mária néni

          Látom maga is, szegény liberAnális.

      • Sobmalag Luca

        Drága Mária néni, ez nem liberális, ez ILLIBERÁLIS azaz Orbán hívő!

        • Mária néni

          A nyelvezet alapján ez egy liberális zaklató volt. Tessék csak összehasonlítani a többi liberális hozzászólóval!

        • Veronika Szabó

          Drága a Mariska bácsi? ….Bizony! Sokba kerül nekünk ez a mocskos fidess-troll ! A rogánAnti-féle propaganda minisztérium fizeti ! Rogán a mocskolódás nagy mestere, ezért van önálló minisztériuma, több milliárdos költségvetéssel ! ……..az oktatásra és egészségügyre nem költ annyit a csúti törpe kormánya mint a propaganda minisztériumra ! ………ez a Fidess !

          • Sobmalag Luca

            köszönöm, nem ismertem még

          • Edit Juhász

            Emberek! – lehet hogy egy hurrikán,netán földrengés térítené észhez kicsiny hazánk elátkozott fiait? Gondoljunk bele mennyi energia, idő vész el, aprózódik szét,tűnik el a semmibe ahelyett, hogy emberszámba véve egymást a jövőért, gyermekeink jövőjéért, létünk jobbításáért szövetkeznénk, tapasztalatokat cserélnénk! Ehelyett pusztítjuk egymást és környezetünket! Hagyjuk, hogy eszközként használjanak, szétforgácsoljanak bennünket különféle ellen-érdekeltségek?

            Nem emberhez méltó hozzáállás ahogyan egymáshoz viszonyulunk!!! Hová jutunk ezzel a mentalitással, milyen értéket képviselünk, követünk???Oly sokra tartja magát a magyar!! – hát ez lenne amire oly büszkék vagyunk? Hová tartunk??? Út a céltalan végtelenbe???

      • Kardos Péter Péter

        Marija neni megint provokalsz takarodj innen a kurva anyadba. Ilyeneket egy liberalis sosem mondana erre csak te fsiszta tarsaid meg te vagytok kepesek

        • Mária néni

          Maga libsi, vagy náci, hogy ilyen alpári módon csahol itt?

          • Veronika Szabó

            Mocskos fidess-troll ! A narancsosok már a náciknál is sokkal rosszabbak ! ………söpredék , csürhe banda !

          • Katalin Balogh

            Miert nem hagyjatok szo nelkul Mariskat? Nem latjatok, hogy beteg? Ahanyszor leir egy gyalazkodo szot, annyiszor elvez el. Ahanyszor elolvas egy mergelodo hozzaszolast, megint elelvez. Hagyjatok figyelmen kivul, akkor szep lassan megfo a sajat leveben!

          • Veronika Szabó

            Miért hagyjuk szó nélkül? Eddig csendben voltunk és a Fidess mit tett ? ….egyre többet lop , egyre többet gyaláz bennünket! Nem fogom a fejemet a homokba dugni, mert akkor nem veszem észre ki rúg seggbe ! Amilyen a mosdó olyan a törülköző ………..a fidesst a saját fegyverével tudjuk csak legyőzni ! …….nem éppen demokratikus módszer, de a narancsos maffiát demokratikus módszerekkel nem lehet eltakarítnai !

      • Andrea Bordács

        Itt ki a liberális? Maximum a Hadházy. az a fröcsögő idióta, aki még a magyar nyelvet sem beszéli, az mitől volna liberális? tudod, hogy egyáltalán, mit jelent az a szó? Ekkora butaságokat azért kínos leírni

        • Mária néni

          Na tessék, megint egy liberális mocskolódik.

      • Farkas Károly

        Nem érdemled meg az életet, sőt hogy foglalkozzanak veled. Én többé nem reagálok egy ilyen féreg írásaira, mivel egy senki vagy.

        • Mária néni

          Ez egy tipikus liberális hozzászólás.

      • pusztai pálné

        Mária néni! Ez az üzenetküldő az agyatlan fajtához tartozik, nem mondom rá, hogy ember, mert nem az, még politikus sem képes ilyen szöveget kifingani magából. Megígértem magamnak már sokszor, hogy Önnel nem fogok szóba állni, mert csak hergeli a kedélyeket. Isten áldja meg erővel, egészséggel, tisztánlátással, jóindulattal!

        • Mária néni

          Ha már megfogadta, hogy nem szól hozzám, akkor kussoljon.

      • poca

        Ide figyelj Te szerencsétlen ! Ez a seggfej a Te illiberális “elvtársad” ! Ilyen förmedvény csak jobbról jöhet !

        • Mária néni

          Maga is gyűlölködő libsi-komcsi

    • Veronika Szabó

      A fideszesek szókincse ? Gondoljunk BayerZsótira ! A fideszesek CSAK buziznak, geciznek, kurv@anyáznak !

    • Peter Kovacs

      Oda ahova az Orbàn-horda juttatta mindenki szeme làttàra…

    • Pel Gy

      A politikusok nevelése az ilyen fajta ember, akiknek emiatt semmi lelkiismeret-furdalásuk nincsen…

  • Mária néni
  • Mária néni

    Minden liberális alpári. Nem kell ezen csodálkozni. Ha büntetlenül gyilkolhatnának, azt is megtennék.

    • Wanderer Katalin

      Hallgasd meg az elvakult fideSSes nyugdíjasokat, akik savval akarják leönteni azt, aki másképp gondolkodik, az, amit itt leírsz, pontosan azokra az elvakult fideSS.szekta tagokra jellemző.

      • Veronika Szabó

        Mária “néni ” a mocskos fidess-troll saját magukról beszél ……… a fidess maffia sajnos gyilkol is ! …….és büntetlenül teszi !

  • István Kelemen

    Csak tájékoztatás : aki Mária néni néven kommentál , nem más mint , egy huszon éves köcsög kölyök !

    • Mária néni

      Kedves Asszonyom!
      Ezt miért gondolja, ha meg így gondolja akkor miért tartja fontosnak?
      Miért nevez engem köcsögnek, amikor én soha nem sértegettem önt?

    • Péter Várhelyi

      Szerintem is, de az a baj – van egy olyan érzésem – hogy bármit is szeretne elérni azzal amit csinál, pont az ellenkezőjét fogja elérni.

      • Karajzné Márti

        Szerintem pont elérte amit akart. Provokál folyamatosan, ti meg ráharaptok. Attól menne a falnak, vagy kapna dührohamot, ha a kutya se foglalkozna vele, levegőnek tekintené mindenki. Így viszont kurva jól elszórakoztatjátok.
        Remekül ideillik a mondás: ne kezdj birkózásba egy disznóval! Mindketten sárosak lesztek, de a disznó még élvezi is…..

      • Edit Juhász

        Mi lehet a célja ennek az eszement, egymásra fröcsögésnek?

        • Péter Várhelyi

          Kedves Edit! Nem fröcsköl itt senki sem, van egy Mária néni néven regisztrált kölyök, aki unalomból, vagy hogy foglalkozzanak vele provokál folyamatosan mindenkit. Az ilyen komolytalan hozzászólókat meg nem igazán tolerálják a kommentelők.

    • Veronika Erdei

      fid el i t(t) á(r)s z a marhája! Lehet, hogy Hegedűs Csilluka párja!

    • Zsóka Koczka

      Igen,többen így gondoljuk!Nem meri vállalni az arcát!

    • Zengei László

      Köszönjük. Ezek mind ilyenek, arc és jellem nélküliek. Ha meg kilépnek az utcára, akkor golyálló mellénnyel sétálgatnak a bátorságuknak köszönhetően.

  • Korcsmár Károly

    Mostmár csak az a kérdés, “”csak “” Hadházi képviselő urnak tünt fel ( bocsánat a nagyon durva szóért !! ) , az intézményesített Lopás ??, hogy -hogy más ellenzéki pártok neves képviselői hogy -hogy nem. Vagy ,bocsánat ez a “”kis “” tétel ,a milliárdok mellett már fel sem tűnik ??.

    • osszián

      A bőség zavara.
      Itt volt egy civilnek mondható humanitárius tevékenység, a koraszülött babákat és a szülőket segítendő.
      Volt.
      Kaptak 1,2 milliárdot. (Lázárné, nem Lázárné, legyen nem érdekes) a csecsemőket segíteni.
      És ezekre baszták el az uniós pénzeket:
      “” szakértői díjakra, tanulmányok és kutatások elkészítésére, megrendelésre, marketingköltségekre 507 millió forintot szánnak, eszközbeszerzésre, beruházásokra és felújításokra 124 milliót, az alapítvány működtetésére, vagyis arra, hogy a pályázatban bemutatott célt meg tudják valósítani, 489,9 millió forint áll rendelkezésre. Ez a teljes keret több mint 90 százaléka, és a maradék néhány százalékból kell megoldani azt, ami a kezdeményezés valódi célja el azt is szemléltettem, hogy ezek a kisdedek a legkiszolgáltatottabb embertársaink: az ő ürügyükön lopni pedig a legnagyobb gazemberség”
      50 millió laptopokra. Na, melyik koraszülöttnek kell laptop?
      Az 1200 millióból csak a koraszülöttekre nem jut szinte semmi.

      • Veronika Szabó

        “Érdekes”, hogy a fideszesek és a fideszes haverok valamint a fideszesek pereputtya lopja a közpénzt és az EU támogatásokat! ………Farkas Flóri ? ….egy ilyen szemét , hazug, tolvaj állatot melenget a keblén a csúti Viktor !

        • osszián

          A hasonló a hasonlót szereti.

  • Dimitru1

    Nemtem, nem e az van, hogy TERRORVESZÉLYHELYZET VAN.
    Jövő tavaszig meghosszabbítva!

    -Kíváncsian várom a fejleményeket…

  • Mária néni

    Ha valaki képviselő létére rossz fát tesz a tűzre, ne csodálkozzon, ha mérgesek rá az emberek.

    • Veronika Szabó

      Szánalmasan nagy barom vagy Mária ! ……….a Fidess lopásai és lenyúlásai már minden határt áthágott! …….. Lézer Janó feleségének a mocska is előbukkant? ….és még mennyi fidess mocsok van ! …..ha minden fideszes mocsok ránkzúdul, belefulladunk a mocsokba / sz@rba !

      • Mária néni

        Sivalkodj!

      • Mária néni

        Higgadjon le, mert még valami baja lesz.

  • Molnár Vilmos

    Itt nincs adminisztrátor? Nagyon ordenáré hozzászólást olvastam.

    • Mária néni

      Tessék feljelentést tenni. Ha nem reagálnak, akkor hívja fel valamelyik NGO-t!

      • Veronika Szabó

        Ha narancsosokat bírálják, akkor tessék feljelentést tenni? …..fordítva vagy bekötve Mária !

        • Mária néni

          Higgadjon le, elmebeteg.
          😆

        • Mária néni

          Tessék panaszt tenni az Uniónál!

    • Veronika Szabó

      Nem árt ha tudjuk, milyen emberek élnek Orbánisztánban ! Ha az “adminisztrátor” eltávolítja a fidess-trollokat, akkor mi történik? ……..Ezek a mocskos narancsos gazemberek képesek lesznek a házunkban ránk támadni ! …ezek olyan gátlástalanok, hogy minden gaztettre képesek ! …lásd Váradi Andrást akit meggyilkolt a narancsos maffia !

  • Velezné Klára

    Nem tudom elképzelni, hogy egy bizonyos szinten a FACEBOOK ne figyelne, mi folyik az oldalán…..ez már minden szintet üt…..RETTENETES

    • Mária néni

      A Facebook dolga lenne az SMS-eket figyelni? Nóóóórmális?

      • Velezné Klára

        Tudja mi a különbség a poszt és az SMS között?

    • Veronika Szabó

      Nem tudom elképzelni, hogy a magyar nép egy bizonyos szinten nem figyel, mi folyik Orbánisztánban ………..sajnos ennyire buta nép a magyar! Hagyja, hogy a narancsos maffia garázdálkodjon hazánkban !

  • Zsuzsanna Szászné Molnár

    Feljelentést kell tenni. De hát ezt a megfenyegetett jobban tudja.

    • Veronika Szabó

      Feljelentést ? Kinek? Fidess-csicska a főügyész PoltPetya a főrendőr PintérSanya ….és narancsosokat ültettek mindenhova ! …..így működik a Fidess maffia !

  • Souky Sanjay

    Elvileg hivatalból kellene eljárást indítania a rendőrségnek,de a Pintérnek az ilyen nagyon tetszik.Végül is mit várhatunk a fidesztől.Pontosan ilyen primitívek.

    • Mária néni

      Maga tudatlan. Ez az életveszélyes fenyegetés és zaklatás magánvádas.

      • Veronika Szabó

        Ha-ha-ha ! A Fidess maffia ? …..a mocskos narancsos maffia ?

  • Nagy Jozsef

    Egyebkent valaki beszel arrol is, hogy amugy a koraszulottekre szant penzt lopjak el eppen? Ugy latom mindenki a Maria neni nevezetu trollal foglalkozik akinek egyebkent igaza van, mert tenyleg alparian reagaltok az o hulyesegeire. Mindegy mit irtok neki, mert o egy troll es az a leteleme, hogy beleszoljon mindenbe, ezen rohog vagy nevet vagy recskazik vagy ami eppen bejon neki, DE azzal, hogy eppen ellopjak a penzt a csecsemoktol akik eletveszelyben vannak egy inkubatorban arrol senki nem beszel. Az hogy megfenyegettek ezt a poltikust az lenyegtelen…o egy politikus meghozza ellenzeki, van egy maffia kormanyunk akik barkit eltesznek lab alol ha eppen ugy hozza kedvuk. Ki hibaja, hogy meg hatalmon vannak…??? A MIENK…senki mase…szoval a Hadhazy tegyen feljelentest elvegre nevvel ellatva kapta a fenyegetest, a torveny szerint ez buncselekmeny elvegre halalos fenyegetest kapott, nem szep dolog, sot, gaz, hogy egyes emberek agyat igy ki lehet mosni, de ez is kinek a hibaja??? A MIENK!!!! Hagytuk, hogy ez a torpe kokain fuggo Vitya es sleppje ezt tegye…azt tette amit mi engedtunk neki…ajanlanam a demokracia gyakorlasat kedves magyar emberkek ami-es most valami meglepot mondok-nem a 4 evente valo szavazasbol all, azt egy majomnak is meg lehet tanitani…a demokracia nem ez…gondolkodjatok el magatokban vagy olvassatok rola mi is a demokracia. Tovabbi szep Vasarnapot. Neked is Maria neni…tovabbi jo trollkodast.

    • Mária néni

      Szépen sikerült képmutató írás. Tipikus liberális felsőbbrendűségi érzéssel telített, aki mindenkinél okosabb és helyrerakja az összes ostoba hozzászólót, mindenen felül érzi magát. Kár, hogy kilóg az alantas, gyűlölködő lóláb.

      • Nagy Jozsef

        Hihi…koszonom…egyetertek. Gyulolkodni nem szoktam de ha neked ez jott le szived rajta. Mondjuk unatkozni nem szoktal gondolom…ami amugy jo dolog. Amugy nemn vagyok liberalis…igazabol nem is ertem mi ez a jobb-bal…meg kozep…embernek szulettem…na mindegy nem is fontos. Szep vasarnapot néééked. 😀

        • Mária néni

          Köszönöm, viszont kívánok kellemes vasárnapot!

        • Veronika Szabó

          Ember ! Itt a lényeg! Sajnos a fideszes férgek már nem emberek hanem génhibás állatok !

      • szultankam

        Mária néni te tudod kik a liberálisok?

        • Mária néni

          Közöd?

      • Veronika Szabó

        Mekkora egy rohadék állat vagy ! ! ……..egy tipikus vályogsori hozzászólás !

    • Tamás Petz

      Mi az hogy “hagytuk”…? Aki szavazott rájuk az fejezze ki így magát… A demokrácia pedig az lehetne , hogy már most nem ezek lennének még mindig hatalmon….

    • Nagyné Gólya Márta

      Önt is fel lehetne jelenteni rágalmazásért, jó hírnév megsértéséért a megjegyzéséért :

      ” torpe kokain fuggo Vitya es sleppje” Tudná ezt bizonyítani???

      • Varga Kriszta

        Torpe is ,uveges tekintett,bamba nezes, es bizonyitottan van slepje !! Kell ennel tobb ??

      • Veronika Szabó

        Szánalmas vagy narancsos birka ! ……..A vályogsorinak jó hírneve? …….ezt a mocskos hazug, csúti suttyót a Soros kivakarta a putriból és most bennünket nyomorít a mocskos maffia bandájával !

  • Éva Szekeresné

    Az ilyen hozzászólás minősithetetlen emberi lény ilyet nem tesz. Így egy megzavarodott elme képes megnyilvánulni! és az igazság akire ráolvassák fájdalmas

  • Bazsi

    Ha teszem azt, viktor mondana ilyesmit, félreértelmeznék, ahogy tette ezt a 2 általánossal sem rendelkező állampolgár, kapna egy hasonszőrű üzenetet, kettőig, vagy háromig kene elszámolni, hogy a TEK-et riadóztassák? Kettős mérce? Ejnye-ejnye.

  • Miklós Erdős

    Ezzel a sittes szöveggel még a börtönben sem jutna el a mondat feléig..

  • Bálint Hézső

    Minden tisztességes felogású embert arra kérek csak, gondolkozva olvassa el föntebb, miről van szó valójában. És ha elgondolkodik, rá jön arra, miért van az, hogy az irgalmatlan sok uniós támogatás ellenére, miért tart még mindig itt az ország, az általános életszínvonalat tekintve.

    • Veronika Szabó

      Orbánisztánban nagyon kevés a “tisztességes felfogású ” ember …….ha nem így lenne, akkor nem ülne a nyakunkon a narancsos maffia ! Sajnos az agymosott magyar rosszul szavaz !

  • Katalin Buzásné

    Szinte hihetetlen és ilyen emberek támogatják a fideszt ,erre még szavakat se lehet találni !!

  • Margit Kolozsi

    Remélem az ilyen gerinctelen féreg erdei gábor félék rövidesen elnyerik méltó”jutalmukat”! Annyi esze sincs,hogy felfogja,a hasonlat azt akarta szemléltetni,hogy milyen piciny egy jóval idő előtt született baba a 90 dkg-jával. És ezt a csöppséget megmenteni,ellátni,gondozni mily nehéz és nagy tudást,elhivatottságot igénylő feladat,hisz nem csupán etetni,pelenkázni kell,hanem életfunkcióit ellenőrizni,néha lélegeztetni,infuziót bekötni,gyógyszerezni stb. a piciny baba kézbe vevése is különleges,felfogta esetleg amit leírtam????

  • Veronika Erdei

    Nem igaz az, hogy nem lehet beazonosítani azt, aki küldte.

    • Mária néni

      Lehet. Ez bűncselekmény

    • Veronika Szabó

      Nem fogják beazonosítani, mert akkor eljutnak a megbízóihoz ……Rogán? Habony? CÖF ? ……BayerZsóti stílusában kommentel a mocsok !

  • Gábor Papp

    Erdei Gábor, akitől a bejegyzés származik valószínűleg kretén teljesen műveletlen, és analfabéta !!!

  • Veronika Erdei

    Mária néni nevű kommentelőt figyelmen kívül kell hagyni!
    “Sajnos ide jutottak a liberálisok tehetetlen dühükben.” – ezzel a mondattal rodeózza végig az összes cikket, nagyon-nagyon nagy kommentelő. Beleköt mindenkibe, a cikkekhez nem tud hozzászólni. Értelmes emberek hagyják figyelmen kívül. Már több cikket olvastam, mindenhol ez a monológja, továbbá válogatott trágárságok jönnek belőle. Egy kretén pacák.

  • Jozsef Lipták

    Semmi ! Lehet, öngól is.

  • Veronika Erdei

    Itt nagyon-nagy pénzek mozognak. Nem adják a hatalmat, óvni kell a kétharmadot (47%=68% náluk), betakarni a mocskot, mert ha lehullik, akkor gáz. Itt a jövőben minden elképzelhető. Egyre csak dúrvulni fog. Létrát azért ne vigyen a kocsiján. Ezt a pacákot, ha egyáltalán az simán fel lehet jelenteni. Ki tudják nyomozni, hogy honnan jött! Teljesen kifordították Hadházy szavait! Ez olyan mint a Vona nyuggerei szöveg. Ott is teljesen kifordították.

    • Veronika Szabó

      A Fidess több milliárdból tartja fenn a propaganda minisztériumot! …..ők fizetik ezeket a mocskos kommentelőket és a bérgyilkosokat akik a “létrás emberekre ” vadásznak !

  • Lászlóné Tapodi

    Ide juttatta ez a közönséges kormány, és HÍVEI ! Remélem büszkék magukra!–Mária– egy liberális, ilyet soha nem tenne! –Tudod mi az hogy LIBERÁLIS ??

  • Vali Kornéli

    eELLENSZÉL ! Ilyen mocskot azonnal le kellene szedni!, nem arra biztatni, hogy osszák meg!

    • Viharvert Boszorkány

      Nem igazán értem, kivel is van most bajod!
      Hadházyval, vagy az őt fenyegető, mocskolódó Erdei Gáborral?
      Miért is kellene leszedni? Ne lássuk a jobboldali mérhetetlen gyűlölködést?
      Mert ha nem osztják meg, akkor az már nincs is?

      • Veronika Szabó

        Sokan a fejüket a homokba dugják! …nem jó politika ! Ha a fejüket a homokba dugják, nem veszik észre, hogy egy mocskos narancsos seggbe rúgják !

        • Mr. Bell

          Vagy seggbe dugjak, mint teged.

          • Mária néni

            Már értem, hogy miért kelleti itt magát egy a Szabó Veronika. Azt hiszi, hogy ez valamilyen liberális-perverz társkereső.

    • Mária néni

      Igaz

  • Hihetetlen mocsok! Csak hápógni tudok!

    • Mr. Bell

      Hapogj kiskacsa!

      • Veronika Szabó

        Megjött a váltás?….Mária kisköcsög nénit váltja a másik rohadék fidess-troll?

        • Mr. Bell

          Kuss paraszt!

    • Mária néni

      Inkább sivalkodj

  • Tóth László

    A bátor, már megváltoztatta a profilképét….

  • Ha lúd, legyen Kövér!

    Mária néni egy toll. Nem kellene etetni, mert csak hízik tőle!

  • László Grácia

    Kedves honfitársaim!Az állat az emberben c könyvet olvassátok el.A ti produkciótok hoz képest az egy szépirodalmi olvasmány.Úgy veszem észre,hogy egy két komentelő talán nem is az emberi fajhoz tartozik,bár nem vagyunk egyformák…tehát ennyire?REMÉLEM REGGELRE LEVESZI A FACEBOOK-RÓL EZT AZ ALJASSÁGOT.

    • Veronika Szabó

      A te honfitársaid a narancsos birkák! Nem veszed észre, hogy a Fidess mindig ezt csinálja? Bedob egy rohadék trollt, aki eltereli a figyelmet az eredeti témáról ! Fogadok, te sem emlékszel arra, hogy ez úgy kezdődött, hogy Hadházy úr merészelte szóvátenni, hogy most Lázárné nyúlt le hatalmas összegeket, amit a koraszülöttek megsegítésére adott az EU ! Mocskos tolvaj Fidess !

  • Júlia Seidner

    Ne etesd a trollt!
    Az alábbiak tükrében írtam.

  • Norbert Szpisják

    …..jaaaa, háááát ez csak egy átlag fidesz szimpatizáns….:D

  • Ibolya Kállay Lászlóné

    Kérem szépen, engem elszomorít,hogy leginkább a Mária néven mocskolódó személlyel foglalkoztak, míg az az ember, akit bemocskoltak, mert szólni mert a gazemberség ellen, az mellé senki sem állt ki. Én kimondom, végtelenül TISZTELEM Hadházy urat, s inkább az ő állhatatos munkáját kellene elismerni, támogatni, emberi méltóságában megvédeni, nem hülye trollok provokációjára ugrani.

    • Mária néni
    • Veronika Szabó

      A fidess bevettette a jól bevált módszerét ! ….eltereli a figyelmet egy ilyen Mária-féle trollal az alap témáról! Ki emlékszik már arra, hogy Hadházy urat megfenyegette egy szintén fizetett fidess-troll ? Így működik a fidess-maffia ! ……azonnal támadja, ellehetetleníti az őket bírálókat!

      • Ibolya Kállay Lászlóné

        Igen sajnos így van. De különösen az fáj, hogy ilyen embertelenül, gátlástalanul okoznak fájdalmat valakinek, aki elveszítette a gyermekét. Ezeknek semmi se szent. Ráadásul teljesen alaptalanul, eltorzítva a szavait. Nem tudom, lehet -e még fokozni ilyen aljasságot?
        2017.09.11. 8:37 ezt írta (“Disqus” ):

      • Mária néni

        Hadházy Ákost egy liberális fenyegette meg. A szóhasználata tipikus liberális, könnyen lehet, hogy éppen maga volt.

    • Edit Juhász

      Sajnos úgy tűnik itt nincs helye a szép szónak, nincs divatja az emberségnek! Eszement nemzedék a vesztébe rohan, letiporva bárkit, bármit!
      SORS, MINDENHATÓ, TEREMTŐ, VÉGZET…..STB! – térítsd észhez a magyart!!!!

  • Mária néni
  • Ferenc Sziklai

    Lázár és családja… “Te tetted ezt”…

  • Attila Kovács

    Sebaj Mária néni. Úgy látom te itt valami “megtűrt” troll vagy. Nyilván van közöd a forráshoz. Majd egy kicsit meghekkeljük az ellenszélt. Mész a levesbe.

    • Mária néni

      Maga engem is életveszélyesen fenyeget, ahogy Hadházy Ákost is?

    • Karajzné Márti

      Olyan falu bolondja-szerű.

  • Adrienn Krocsek

    Hogy lehet valaki ilyen KÖZÖNSÉGES?

  • Reiderné Betty Néni

    Döbbenetes!Hihetetlen,hogy ilyen és ennyi ocsmányság emberben hogy képződhet!

  • Mária néni

    Arról miért nem írnak, hogy A Katonai Ügyészség Galambos Lajos nyugállományú vezérőrnagyot, a Nemzetbiztonsági Hivatal 2004 és 2007 közötti főigazgatóját kémkedéssel, Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány titokminiszterét felbujtóként elkövetett kémkedéssel, Laborc Sándor volt dandártábornokot, a Nemzetbiztonsági Hivatal 2007 és 2009 közötti főigazgatóját kémkedéssel kapcsolatban, hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással vádolta meg. Ezért a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a vádlottak bűnösségének megállapítását és a büntetés kiszabását indítványozta. Galambos Lajosra letöltendő, Szilvásy Györgyre és Laborc Sándorra felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott az ügyészség.

  • Mária néni

    TEJESZACSKÓHOZ HASONLÍTOTTA A KORASZÜLÖTT GYEREKEKET Hadházi

  • Erika Thernné Baranyi

    EZ SZÖRNYŰ!!! MINT A PRIMITÍV ANGLIAI IDŐKBEN, ez jutott az eszembe, amikor köd mocsok és sár rongyos tanulatlan scorbuttól fogatlan emberek éltek!! Nem tudom miért ez kép került elém, de a gyalázkodó szavak hallatán ez jutott eszembe. A POSVÁNY!!!!

  • Mária néni

    Hadházy, az LMP társelnöke a múlt héten a magyar társadalom egy kiszolgáltatott, törődést és megértést igénylő csoportjának ugrott neki.

    Hadházy Ákos ráadásul nemcsak azt a rágalmat fogalmazta meg ismét, hogy „magánzsebekbe vándoroltak a koraszülötteknek szánt uniós források”, hanem „tejeszacskókhoz”, a hétvégi szegedi egyeztetésen pedig „kiskutyákhoz” hasonlította az idő előtt világra jött csecsemőket.

  • Mária néni

    Hadházy egy lódoktor, nem kollégája egy neonatológusnak. Még takarítani se mehetne be egy PIC-be.
    Kutyához hasonlította a koraszülötteket.
    Amikor rájött, hogy melléfogott, iratott magának Ron Weberrel egy fenyegetést, hogy sivalkodjon.
    Bocsánatot kérni büdös neki.

  • Aleksa István

    Kamu az egész ! Én láttam a riportot, köcsög ez a Hadházy !! Mielőtt kommentálsz,nézd meg a riportot !!!!

    • Mária néni

      Persze hogy köcsög. Ez egy kamu üzenet. Ha igazi lenne, a rendőrséghez fordulna, nem egy gyűlöletkeltő blogon sivalkodna.

  • Ervin Istvánné Hajdú

    Miért nem képesek ezt a bizonyos Máriát nem észre venni és nem vitát nyitni vele. Az egész egy felesleges szócsata és a lényegről történő figyelem elterelése.Gondolom, hogy ezt Önök egytől egyig tudják, de akkor kivel és miről vitatkoznak.Nem a koraszülöttek okán történő korrupciós ügyről kellene beszélniük, vagy azt már rég elfelejtették? Az egészből az látszik, Hogy MÁRIA jól végzi a dolgát,mivel Önök csak vele foglalkoznak. Hát lelkük rajta.

  • András Szekeres

    Dr. Hadházy Ákos Úr: Hajrá,csak így tovább bátran,erőben,egészséggel,mert szerintem sok még a feltáratlan korrupció kormányban,szerveinél,önkormányzatoknál.Akit “fába szorít” az sokféleképpen visit,pl. forró ősz vizionálásával,az okos ember vélt bérencei révén elhallgattatásával,stb.